„Bízni szeretnék, és feltétel nélküli bizalmat adni a másiknak" – egy 45 éves férfi vallomása

Kétszer kerültem a padlóra, de mind a kétszer felálltam, mert van két csodás lányom, akik jól-neveltek, egészségesek, és imádjuk egymást. Egzisztenciálisan nincsenek problémáim. Hivatásomat tekintve a helyemen vagyok: megbecsülést, elismerést és sikereket is tudhatok magamnak. Munkamánia nincs, a kitűzött céljaimat elértem.

A korosztályomban talán minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy az arany középút vagyok. Nem vagyok egy agyon kokszolt izom torony, de az eltespedt véglet sem vonzott soha. Az életem rendszeres része a mozgás, a sport, de mellette nyitott vagyok a kultúra minden változatára: legyen az kulináris, gasztro, vagy zenei, irodalmi, művészeti.

"Mindenevő vagyok" (mértékkel) minden szempontból (nem az ételekre gondolok), és maximálisan nyitott az új dolgokra. A kihívások elől nem menekülök, kapuzárási pánikom nincs, káros szenvedélyem úgyszintén sosem volt. Szüleim 46. éve vannak együtt jóban-rosszban, így első sorból láttam, hogy az egymás iránti tisztelet, szeretet, odafigyelés, megbecsülés és társaik hogyan építenek két embert egy egész életen át.

Mivel kisvárosban élek, sajnos a korosztályomban mindenkit, és minden történetet ismerek. Munkahelyen (elvből) sosem ismerkedtem, és nem is fogok. Az a nő akire vágynék, szórakozóhelyen biztosan nem nyitott se rám se másra. Utcán leszólongatni egy szimpatikus nőt, megint csak nem az én műfajom, és inkább nagyobb az esélye a félreértésnek, mint egy nagy egymásra-találásnak. A neten való ismerkedésben nem hiszek, mert az a pár próbálkozás során, amit megkíséreltem, csak lelkisérült, vagy erősen fényt kapott "évákat" találtam.

Egy kapcsolatban is már határozottak az "elvárásaim". Nagy önismereti út volt, hogy mivel túlságosan önálló, önjáró vagyok, ami egyéni szinten áldás, de rá kellett jönnöm, hogy kapcsolati szinten inkább átok. A két választottam, gyengébb jellemként nem tudott felnőni a feladathoz, és értékelni azt, amit ezáltal a velem való kapcsolat nyert időben vagy nyújtani tudott (volna). Helyette az értéktelenség érzésére hivakozással szinteket léptek, de visszafelé.Tehát olyan társ lenne az én emberem, aki ezzel is tud(na) mit kezdeni.

Nekem NEM erre, hanem egy társra lenne szükségem. Aki mellé egyenlő félként tudok becsatlakozni. Akivel emeljük egymást, és nem lehúzzuk a másikat. Akivel a legjobb barátok tudnánk lenni, akivel cinkosságot vállalnék jóban-rosszban. Akire lehet számítani, aki csak ott van, jelen van az életemben, és ha kell megölel, és akit én visszaölelhetek.

Nem vágyok ki- vagy eltartani senkit (már megtettem 17 évig), de mindenem amim van, örömmel, és tiszta szívből osztom meg olyasvalakivel, aki ezt nem elvárja, hanem értékeli. Akivel közös célokat, közös élményeket gyűjtünk, azért, hogy azok a nehéz időkben hivatkozási alapot nyújthassanak egy mélypontból való építkezéshez, szintváltáshoz, és akivel a földi időnk hátralévő részét szeretetben, megbecsülésben, tiszteletben együtt kívánjuk tölteni. Engem leginkább az érdekel már, mi van, mi lehet 10 év után egy kapcsolatban, nem az hogy milyen a "lilaködös" első 3 év.

Nem vágyom csitri, vihogó 25-35 éves csajszira, aki most kezdi kitalálni magát, és az életét. Én ezen túl vagyok már, nem kívánok ehhez statiszálni.

Egy lelkileg érett nőre vágynék, aki kinőtte már a játszámázás időszakát, nem tini rajongásra, hanem feltétel nélküli szeretetre, és érzelmi biztonságra vágyik.
Túl sokat kérek, túl sokra vágyom, de ennél kevesebbel már tudom, nincs értelme beérni.

Nyitókép: Shutterstock