magazin paradicsom kassza bejárat hölgy
Nincs annál idegőrlőbb, amikor egy hosszú, fárasztó munkanap után megaláznak a zöldségesnél. Persze, most lehet sokan arra gondolnak, hogy biztos túlreagálom, de ez most nem olyan szituáció, amikor az eladó nem mosolygott vissza, amikor elköszöntem.

Az eset egy párás, forró hétfői napon történt, amikor semmi másra nem vágytam, csak egy nagy szelet, édes görögdinnyére. A picike, sötét legyek lakta zöldségeshez nagyon ritkán járok, helyette a szupermarketben intézem a zöldség és gyümölcs vásárlást, de most nem volt erőm odáig elmenni.

Maradt a sarki zöldséges, ahova tényleg több mint egy éve nem tettem be a lábam, egyrészt mert olyan szűk a hely, hogy a kosárral súlyos sérülést lehet ejteni a többi vevőn, másrészt pedig mert emlékeimben élt egy vörös hajú, alacsony, dühös nő, aki utoljára is sürgetett, hogy válasszam már ki, mit akarok, mert zárna.

Már akkor is furcsálltam a dolgot, hiszen hétköznap volt, és dél, mégis mintha ki akart volna tessékelni a boltból, amire nagy betűkkel ki volt írva, hogy este hatig nyitva tart. Azelőtt mindig azt hittem, hogy a kisboltok alapszabálya, hogy mindig a vevő az első, de ettől függetlenül, nem vettem a szívemre a dolgot, elkönyveltem annyival, hogy a vörös hajú nőnek el kellett rohannia valahova a gyerekéért, vagy másért, – ki tudja – mind emberek vagyunk.

Egy évre rá, viszont már egyenesen a szívemre vettem a sértését, sőt bevallom, el is pityeredtem.
Amikor megérkeztem a bolt bejáratához, láttam, ahogyan az utcáról gurulós kocsikon tolja be a vörös hajú nő az újonnan érkezett hatalmas görögdinnyéket. Elővettem a legkedvesebb mosolyomat, köszöntem neki, és megkérdeztem tőle, hogy jókor jöttem-e vagy esetleg jöjjek vissza később.

Ezt csak udvariasságból kérdeztem meg, mert látszott rajta, hogy nem túl boldog, amiért be kell tuszkolnia az icipici bejáraton az óriási gyümölcsöket.

Erre ő csak intett egyet, hogy haladjak befelé, de előtte azért megvetően végigmért.

Remegő kézzel nyúltam a fürtös paradicsomhoz, miközben mögöttem állva figyelte, mit csinálok.

Már akkor is furcsálltam a dolgot, hiszen hétköznap volt, és dél, mégis mintha ki akart volna tessékelni a boltból, amire nagy betűkkel ki volt írva, hogy este hatig nyitva tart Forrás: Shutterstock

Ahogyan felemeltem egy fürtnyi paradicsomot, leestek róla szemek, ezért egyenként rakosgattam őket a zacskómba.

Miért kell folyton ezt csinálnod!?

– kiáltott rám a vörös hajú nő, én meg köpni-nyelni nem tudtam.

De miután továbbra is kérdőn vizslatott tüzelő tekintetével, összeszedtem magam, és rákérdeztem, mire gondol.

Utoljára amikor itt voltál, akkor is szemenként raktad be a kosaradba a retket, pedig oda van írva, hogy csak csomagban lehet!

– és még folytatta, hasonló abszurd, koholt vádakkal, miközben éreztem a torkomban a fojtogató sírást.

(Hozzáteszem, utoljára egy évvel ezelőtt jártam itt, és utálom a retket.)

A másik eladó, aki a kasszából figyelte az eseményeket, látszott, hogy velem szimpatizál, a többször is együttérzően rám mosolygott, de azért rettegett is a főnökasszonytól, ezért egy szót sem szólt.

Végül, mint a gyerek, akit megszidtak, úgy csoszogtam a kasszához lehajtott fejjel a négy szem paradicsommal a markomban, és megkérdeztem a kedves hölgytől, kaphatnék-e görögdinnyét.

A vörös hajú nőnek addigra az arcszíne is erősen vörös lett a sok kiabálástól. Mivel velem már végzett, ezért utoljára még ráüvöltött az alkalmazottjára is, hogy rosszul vágja szét a dinnyét, és én ekkor jöttem rá, hogy a mérge nem a személyem ellen szól.

Hogy valamelyest visszanyerjem megtépázott önbecsülésem és méltóságom, az orrom alatt azt motyogtam kifelé menet, hogy: „ide többé nem jövök..."

Erre persze a vörös hajú nő visszaüvöltött, hogy neki joga van ahhoz, hogy csak olyan vevőket fogadjon, akik „jól viselkednek" és én nem tartozom közéjük, de ezt már csak félig hallottam, mert olyan gyorsan sasszéztam a sarokig, ahogy csak bírtam.

Később kiderült, hogy az utcában több vevőt is megszidott már, többen a dohányboltos nőnek sírták el a bánatukat, hogy a vörös hajú zöldséges kiüldözte őket is a boltból, és mindegyikük először arra gondolt, hogy velük lehet a baj.

Azóta már túl vagyok a dolgon, és sajnálom a vörös hajú nőt, amiért másokon kényszerül kitöltenie a dühét. Azért a paradicsom finom volt...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.