Enyém, tiéd, miénk - kié?

Rengeteget dolgoztam, hogy megéljünk, mert ő nemcsak jogot formált arra, ami az enyém volt, de el is költött minden fillért. A játékszenvedély felülírta a józanészt, így a félkarú rabló és a vendéglátóipari egység, melyben elhelyezték, remekül megélt kis családunkból, mindaddig, míg azt nem mondtam, hogy eddig és ne tovább, s ezzel ki is adtam a pénzt inkább költő, mint kereső ex-uram útját.

Amíg ez megtörtént, sokat veszekedtünk anyagi dolgokon, s amikor nem a pénz volt a vita tárgya, valójában akkor is az volt. Ez szakemberek szerint minden kapcsolatban így van, akkor is, ha egyik fél gondolatait sem az köti le, hogy vajon aznap sikerül-e három szilvát, cseresznyét, vagy a fene se tudja mit előcsalogatni a nyerőgépből, ami az addig beleölt milliókból visszaadhat pár ezrest.

A pénzhez való viszonyunkat a gyerekkorunkból hozzuk, mondják a pszichológusok.

Ahogy az is okozhat felnőtt életünkben gubancot, ha anyáinknak "dugipénze" volt, apáinknak pedig "külön útjai" és a család előtt láthatatlan jövedelemrészei.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy évszázadokon át a férfiak tartották el a nőket, majd, amikor a nők már dolgozhattak, a férfiak akkor is több pénzt kerestek, mindegy, milyen munkát végeztek ők, milyet a nők. Valljuk be, ez legtöbbször még most is így van.

Párkapcsolat sem kell hozzá, de ha van, az garantáltan megérzi a pénhez való viszonyunkat. Fentiek okán sokan nem viselik jól, ha nőként többet keresnek a párjunknál, ahogy ő sem érzi helyénvalónak, ha az "asszony" több pénz visz haza, mint hites ura. Genetikailag belénk van kódolva, hogy a férfi egyik jellemző tulajdonsága, hogy képes eltartani egy családot.

Nemrég beszélgettem egy barátommal, aki átmeneti anyagi nehézségekkel küzd. Munkahelyén felmondott egy másik, szakmailag és anyagilag is jövedelmezőbbnek ígérkező munka kedvéért, ami aztán nem jött össze, így gyorsan találnia kellett valamit, amivel pénzt kereshet. Talált is, de a korábbi fizetésénél kisebb összegért, a beígért melóért várt fizetésnek pedig a feléért. Most annyit keres, mint a felesége, ami folyamatos vita-, sőt veszekedésforrás, mivel mindketten rosszul viselik ezt a helyzetet.

A párja szegénységben nőtt fel, sokat tanult és szorgalmasan dolgozott, hogy egy elfogadható jövedelemért dolgozhasson, s a párválasztásnál szempont volt az érzelmeken túl az is, hogy választottja nála kedvezőbb anyai helyzetben legyen. Ezt az első 5 évben barátom biztosítani is tudta, de most rendkívüli helyzet állt elő, és ezt a nő nagyon rosszul kezeli. Folyamatosan sértgeti férjét, az elmúlt másfél hónapban szexuális életük sincs, mert a feleség nem tud férfiként tekinteni egy olyan emberre, "akinek női fizetése van". Jelentsen ez akármit is.

Állandóak a veszekedések, a nő fél, a férje szorong, folyamatosan munkát keres, s azt mondja, van is kilátásban egy jó lehetőség, de jelenleg ott tart, hogy nem mer új dologba vágni, mert felesége minden önbizalmat kiirtott belőle a folyamatos károgásával, hogy éhen fognak halni, megint szegénységben kell élnie, pedig megfogadta, hogy soha többé nem él majd nyomorban. A férjét okolja, s elvárná, hogy minden olyan költséget, amit addig a barátom állt, továbbra is ő fizessen, nem érdekli hogyan, miből, csak csinálja, ha nem, válást helyezett kilátásba. Ő nem azért küzdött annyit éveken át, hogy a keservesen megkeresett fizetéséből férfiakat tartson el. A valóságtól már teljesen elrugaszkodott, hiszen nem arról van szó, hogy a barátomat el kellene tartania, inkbb arról, hogy neki is többet kell beletennie a családi kasszába, mint addig.

Meg is teszi, de minden egyes forintot, amit korábban nem ő fizetett ki, most felír, jegyzi, hogy mivel tartozik neki a férje.

De nem ez az egyetlen pár a baráti körünkben, amelyik túl nagy jelentőséget tulajdonít annak, ki keres többet. Pár éve együtt nyaraltunk több családdal, külföldön. Az egyik család anyagi helyzete néhány hónapja a korábbinál jóval kedvezőbb lett, s amikor a tengerben úszkálva gazdasági témák kerültek terítékre, a feleség meg is ragadta az alkalmat, hogy elmondja, hogy amióta új munkahelye és jobb beosztása van, jóval több lett a fizetése is. Ha ennyiben hagyta volna, nem is lett volna gond, de nem elégedett meg azzal, hogy elmondta, mindenki örült neki, muszáj volt hozzátennie: "Bizony, most sokkal jobban keresek, mint Peti, mivel az ő fizetését évek óta nem emelték meg, úgyhogy most én vagyok a családfenntartó." Peti próbálta elviccelni, tisztelgett feleségének, "igenis drágám" - mondta, a párja pedig ezen felbuzdulva folyamatosan azt magyarázta, hogy igen, neki magasabb a fizetése, ő tartja el a családot.

A legsúlyosabb helyzet azonban nem náluk van, hanem azoknál a rokonainknál, ahol a férj már úgy ment bele a házasságba, hogy megteremtette a saját egzisztenciáját. Felesége 15 évvel fiatalabb nála, így amikor ő már a lakáshitelét törlesztette az igencsak magasnak számító fizetéséből, a lány még egyetemre járt. Ez akkor senkit nem zavart, a diploma megszerzése után két évig minden rendben is volt, de aztán megszületett az első gyerek, majd a második, és nagyobb lakás után kellett nézniük. Vettek is egy szép családi házat, amibe beletették a férj közben eladott lakásának árát, a fennmaradó összeget hitelből fizették ki. Hogy a ház tip-top legyen, a férfi szülei is beleadtak egy kis pénzt a közös családi otthonba, ám mivel a nő családja ezt nem engedhette meg magának, ez inkább lett konfliktusforrás kettejük között, mint öröm.

A férj folyamatosan noszogatja feleségét, hogy "valami kis lóvét" préseljen már ki az apjából, hát hogy néz az ki, hogy nulla vagyonnal érkezett a házasságba, míg ő mindenét beletette, sőt el is tartotta, most meg a közös ház 50 százaléka az ő tulajdonában van úgy, hogy egy fillért nem tudott sem ő, sem a szülei beletenni. Szegény lány hiába mondja, hogy de ő szült két gyereket, 6 év kiesett a karrierjéből, fizikailag és mentálisan is megviselték ezek az évek, és megviseli a mostani helyzet is, hiszen ő megtesz mindent. Pénzt keres, a jövedelmét nem magára költi, hanem a családra, benne van így a hiteltörlesztésben is, és ő adja a férjének a hátteret ahhoz, hogy egyre feljebb kerülhessen a ranglétrán, szakmailag és anyagilag is kedve szerint fejlődhessen. Holott ő is vágyna a rendes karrierre, nem véletlenül tanult, nagy tervei voltak, de hátra tudott lépni, hogy családjuk legyen, hogy párja idős szüleinek unokái lehessenek. Miért bántja őt, hisz semmi oka!?

Közben a férj már közjegyzői okiratot akar, melyben felesége mindenről lemond, amint kifizették a közös hitelt, amiben elismeri, hogy semmit nem tett hozzá a család anyagi gyarapodásához.

A férje pedig nem érti, mi baja, miért nem kívánja a szexet, miért utasítja el az intimitást, mi ez a folytonos depresszió, hiszen ezek csak anyagiak, nem számítanak, s amint rendezve lesz a helyzet, soha többé nem is hozza majd fel...

Nem vagyok pszichológus, nem teszek kísérletet megmagyarázni, mi vezet az ilyen helyzetekhez, mi játszódik le a felekben, miközben két csók között amiatt veszekednek, hogy ki keres többet, ki tett többet a családi vagyonba, kinek, mihez van joga, mi a kötelessége, kié valójában a kocsi, a lakás, a nyaraló, és minden más, melyet együtt birtokolnak.

Egyet tudok biztosan, mert saját bőrömön tapasztaltam: a hasonló a hasonlóval elvének érvényesülnie kell a házasságokban is. Nem lehet az egyik feltűnően butább, tanulatlanabb, érdektelenebb, koszosabb és többek között szegényebb se, mint a másik. A boldog párkapcsolatnak az is záloga, hogy mindenki megteszi a tőle telhetőt, ami bizonyos helyzetektől eltekintve, mindkét féltől közel azonos szinten mozog, minőségben és mennyiségben is.

Nyitókép: Shutterstock