Újév kibeszélő újévi fogadalom új év
Közeleg egy újabb év vége. Ez egy afféle szimbolikus újrakezdés, és sokaknak az pörög a szeme előtt, hogy az óév után mennyi mindent másképp fognak csinálni - de mivel már nincs sok hátra, így egy kicsit még maradhat minden a régiben.

Egy év során sokat adunk és kapunk, ám ezek az ingerek egyszer csak leülepednek, és rájövünk, hogy valami még mindig nem az igazi, valamin változtatni kellene. De mikor? Új nap, új lehetőségek, tartja sok motivációs mondás, de nem mindenki képes átkattintani az agyát úgy, hogy szerdán még ez volt, de csütörtökre egy teljesen új ember leszek. Vannak, akiknek ennél nagyobb küszöb kell, ami tényleg új kezdetet jelent. És végül is, mi más is lehetne ez, mint a szilveszter és az újév?

Persze függően attól, hogy mikor ássuk bele magunkat a min kéne változtatni kérdésbe, elveszíthetjük a lelkesedésünket az óév végéig. Ha nem sokkal az év vége előtt nézünk magunkba, nagyobb eséllyel marad meg a löket az újév elejére.

De ha nyár végén koppan, hogy például nem vagyunk elégedettek az alakunkkal, és majd jövőre összehozzuk azt a beach body-t, akkor valószínűleg visszalustulunk, mire eljönne a cselekvés.

És ha már említettem egy konkrét fogadalmat, kicsit nézzük meg, hogy mi is az, amit a leggyakrabban megfogadunk, de valahogy többségében elhasalunk a megvalósítás során. (Tiszteletem minden kivételnek!)

Szóval, a fentebb említett beach body talán rajta is van a top 5, vagy 3 fogadalom listáján. Ehhez szervesen kapcsolódik a több, vagy rendszeres sportolás, mozgás beépítése az életünkbe, ha eddig esetleg csak alapfokon működtünk.

Forrás: Shutterstock

Aztán a káros szenvedélyek: nem fogok rágyújtani, nem fogok annyit inni - ezek is valahol toronymagasan foglalnak helyet azon a bizonyos fogadalom-listán.

A fokozott szorgalom, komolyabb törekvések a munkában/iskolában szintén általános célkitűzés. Vagy az, hogy a következő évben több türelmet gyakorlunk, segítőkészebbek leszünk.

De biztosan vannak olyanok is, akik teljesen meg akarják valósítani az "Új év, új én" nagyon népszerű képfeliratot, amivel kábé én is minden évben találkozom itt-ott. Állítom, hogy ez lehet a legnehezebb, mert ez annyit tesz,

hogy teljesen nulláról kezdjük el felépíteni magunkat, miközben a környezetünk abszolút nem változik meg.

Ezek a fogadalmak egyébként egytől-egyig teljesen pozitívak, és szerintem jó dolog, ha valaki egyáltalán bármit is kitűz maga elé. Ám mivel Rómát sem egy nap alatt építették, így valószínűleg az újévi csoda som fog éjfél után bekövetkezni csak azért, mert valamit mantrázva megfogadtunk.

Türelem kell és kitartás. Lehet, hogy rámegy az újév első fele, de az is lehet, hogy az egész. A lényeg, hogy bármilyen fogadalmat is teszünk, azt ne csak úgy dobjuk fel a levegőbe, hanem tényleg kezdjünk el tenni a megvalósulásáért. Elvégre minden változás tőlünk függ, rajtunk múlik. Mások nem fogják helyettünk betartani a fogadalmainkat.

Ami engem illet, én nem szoktam szilveszter éjjel fogadkozni. Ennek az az egyszerű oka van, hogy január elsején van a születésnapom, és a tortán lévő gyertyák elfújásakor szoktam kívánni, vagy megfogadni magamban valamit. Ezt valahogy szimbolikusabbnak érzem, mivel a születésnapok is majdnem hasonló – ha nem nagyobb – mérföldkövek, mint egy szilveszter, és egy újabb év.

Pokk Brigitta

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.