„Bocs, de most egyedül akarok lenni” Ez nem hiszti, csak szuperérzékenység!

hiszti kibeszélő szuperérzékeny
Viki barátnőmmel wellnessezünk, éppen egy nyugágyban olvasunk békésen, amikor azt mondja, ő felmegy a szobába pihenni, mert kell neki egy kis csend és egyedüllét. Nem értem, mert alig vannak rajtunk kívül itt, és én sem szóltam hozzá már egy ideje, teljes a nyugalom, és éppen pihenünk. Miért jobb a szobájába begubózni, mikor azért jöttünk, hogy mindezt élvezzük?

Csakhogy Viki szuperérzékeny, és neki úgy kell a magány, mint másnak egy pohár víz a sivatagban. Hiába imád a barátaival lenni, és programokat szervezni, szüksége van pár óra szünetre, amikor egyedül lehet. Egy idő után számára már zavaró, ha túl sok ember veszi körül, túl nagy a zaj, egyik esemény követi a másikat, és nincs ideje egy perc szusszanásra sem, egyedül... Sokszor mondtam neki, hogy kapd már össze magad, majd holnap pihensz, lesz rá elég időd, most örülj, hogy itt vagyunk, csakhogy ő nem így működik, és ezen nem is fog tudni változtatni, mert ilyennek született.

A szuperérzékenység nem egyfajta „lelki nyavalya", még ha első hallásra annak is tűnik, és talán ami eszünkbe jut erről a kifejezésről az a nebáncsvirág vagy a nyűgös és hasonló szavak, pedig itt egészen másról van szó. Ez ugyanis egy idegrendszeri eredetű tulajdonság, egyes emberek vele születnek. Ebből pedig nem tudja egy pszichológus vagy coach sem kigyógyítani őket, és nem is kell, mert ez nem egy betegség, nem is egy rossz tulajdonság, egyszerűen egy adottság, aminek nagyon is sok előnye van!

Na de mit is jelent szuperérzékenynek lenni?

Ha tényszerűen akarjuk megközelíteni, akkor - a más néven „ingerfeldolgozási érzékenység" - azt takarja, hogy nekik az idegrendszerük egyszerűen sokkal érzékenyebb az átlagnál, és intenzívebben reagál a külső ingerekre. Ez az emberiség 20 százalékára jellemző, ami nem is annyira kis szám.

Sokszor nem értjük, miért van nekik „mindig valami problémájuk", különcnek vagy antiszociálisnak tartjuk őket, és sajnos gyakran ők is így érzik magukat. Pedig nincs velük semmi baj! Sőt! Ez egy áldás tud lenni, hiszen a szuperérzékenyekben szuperképességek is rejtőznek, olyanok, amelyek más emberekben nem!

A szuperérzékenyek sokkal több információt fogadnak be a külvilágból, és azokat gondosan szelektálják. Kiváló megfigyelők, minden apró részletet, változást észrevesznek a környezetükben. Éppen ezért hamarabb meglátják az összefüggéseket, és a problémák megoldását is.

Egy hiperérzékeny ember remek barát, mert elképesztően empatikus, azonnal ráérez a másik lelkiállapotára. Sőt, idegenekkel is egyből megtalálja a közös hangot, és a legtöbben észre sem veszik, hogy pár órás ismeretség után teljesen megnyíltak neki, és a legbelsőbb érzéseikről mesélnek.

Ráadásul ezek az emberek nagyon kreatívak, fogékonyak a művészetekre, a szépségre, és hatalmas a fantáziájuk.

Forrás: Shutterstock

Ám ezeknek a tulajdonságoknak viszont az hátránya, hogy ők a rengeteg ingertől, amit nagyon erőteljesen érzékelnek, igen hamar túltelítődhetnek. Sokan érzelmileg kitárulkoznak előttük, ők pedig ezeket az érzéseket befogadják, és átélik, ami szintén nagyon megterhelő tud lenni számukra. Ráadásul nem is kell ahhoz hosszasan beszélgetniük valakivel, hogy a hangulata, érzelmi világa átragadjon rájuk, elég ha csak egymás közelében vannak.

De alapjáraton a saját érzéseiket is intenzívebben élik meg, hajlamosak a szorongásra, túlaggódásra, nehezen viselik a változásokat, az erőszak legminimálisabb megnyilvánulása is felkavarja őket, és inkább kerülik a konfliktusokat.

Nekik aztán végképp szükségük van az énidőre, hogy töltődjenek, és ehhez teljes csend, nyugalom, na meg egyedüllét kell! Éppen ezért nem szabad zokon venni tőlük, ha egy kis magányra vágynak, és elvonulnának, nekik ez éppen annyira létfontosságú, mint az alvás. Enélkül nem tudnak megfelelően működni, fáradtak és nyűgösek lesznek.

Ha a párod szuperérzékeny, ne sértődj meg azon, hogy néha azt mondja, „bocs szívem, de most egyedül akarok lenni", és magára csukja az ajtót. Hiába imád veled lenni, létszükséglete, hogy pár órát egyedül töltsön. Ha ezt nem adod meg neki, és hisztizel, az egyikőtöknek sem lesz jó. De cserébe ott van az előbb felsorolt rengeteg pozitív tulajdonság, amit élvezhetsz, tehát mindenképp úgy fogd fel, hogy egy igazán különleges emberrel lehetsz együtt. Csak néha pár órát hagyd őt töltőn, és utána máris „használhatod"!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.