Nem azért vagyok vékony, mert ilyen a genetikám, hanem azért, mert egészségesen élek

sport edzés kibeszélő karcsúság egészséges életmód egészséges táplálkozás
Beszélgettem a minap egy kedves barátnőmmel, akivel lassan 30 éves az ismeretségünk, s megállapítottuk, hogy ugyanazokat a mondatokat kapjuk évek óta: de sovány vagy, eszel rendesen? Könnyű neked, ilyen a genetikád és biztos koplalsz.

Nos, elárulok valamit. Mi, akik ilyen genetikával rendelkezünk, ilyen vékonyak vagyunk, hihetetlen módon éppen így érezzük jól magunkat a bőrünkben. És nem, egyáltalán nem könnyű, bizonyos értelemben legalábbis.

Mert miről is szól ez az egész? Arról például, hogy a genetika egy adottság, ami egy ideig magától működik, de ha szeretnénk megtartani ezt az állapotot, tenni kell érte. Nemcsak a kinézetért, az egészségért is.

Anno kamaszkoromban egyszer láttam a strandon egy ötvenes nőt, igazi bombázó volt: izmos, feszes, sütött róla az egészség és az életerő. Arra gondoltam akkor, jó lenne, ha ez nekem is sikerülne. Azóta sok év telt el, közeledem az ötvenhez, és úgy érzem, sikerült megvalósítanom, amit célként tűztem ki.
Mégpedig azt, hogy kitapasztaltam, számomra mi a legjobb edzésforma, étrend, lelki gyakorlat, s ezeket nem fellángolásként, ideig-óráig tartó diétaként, állapotként kezelem, hanem életmódként élem, immár 30 éve.

S hogy könnyű-e?

Szerintem ez is megélés kérdése, mert vannak nehezebb pillanatok: például az, hogy imádok enni, rajongok az édességért, általában azokat a dolgokat kedvelem a legjobban, amelyek nem egészségesek. És itt jön egy paradoxon: amikor életmódot váltottam, megtanultam megszeretni azokat a dolgokat, amelyek jót tesznek nekem. Megtanultam egészséges sütiket készíteni, rengeteg nyers zöldség- és gyümölcslevet gyártok, odafigyelek, mi kerül a tányérunkra, s mivel ennyi idő után a testem elutasítja a másfajta ételt, nem lengek ki, sem ünnepekkor, sem más egyéb alkalommal. Időnként nehéz, mert vannak ételek, amelyekre sokat gondolok, de nem tesznek jót, tehát nem eszem meg azokat (saját tapasztalatom van arról, milyen következményei vannak, ha mégis elcsábulok).

Nem azért vagyok vékony, mert ilyen a genetikám, hanem azért, mert egészségesen élek Forrás: Shutterstock


Nem szeretem a kajakómát, nem komfortos, ha túleszem magam, és hosszú távon így érzem jól magam.
Viszont nem hiszek az önsanyargatásban, így időnként engedek magamnak egy-egy hagyományos sütit, így simán belefér, jókat eszem, és kösz, jól vagyok.

Az edzéssel ugyanígy vagyok.

Annyiszor hallottam, hogy könnyű neked, mert edző vagy, mert jó az alkatod, mert ez a munkád, na de majd, ha szülsz, ha mást dolgozol, na majd akkor neked sem lesz időd.

Erre csak annyit szeretnék reflektálni, hogy volt idő, amikor hajnalban keltem, hogy le tudjak járni edzeni. Volt, hogy éjjel 11-kor láttam neki. Voltak idők, amikor edzésekre, edzőterembe jártam, volt, amikor itthon edzettem hónapokig - ahogyan most is -, edzek akkor is, ha fáradt vagyok, ha nincs kedvem, mert tudom, hogy jót tesz. Mellette ugyanúgy dolgoztam, mint bárki más, rendben volt az otthonunk, meleg étel volt az asztalon és gyereket neveltem, sokáig egyedül. Ha tartom az étrendemet, ha rendszeresen edzek, rendben tartom a gondolataimat és a lelkivilágomat, akkor testileg és lelkileg is rendben vagyok. Ezt jelenti az életmód, és ez hoz hosszú távon pozitív és fenntartható eredményt.

Mielőtt bárki félreértené, nem önfényezésből írtam ezeket a gondolatokat: bátorításnak szántam, hogy tudjátok, mindenki képes arra, hogy tegyen magáért, de tény, hogy ennek ára van. Ha ezt elfogadjuk, ha elköteleződünk, ha megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb életmódot, higgyétek el, belerázódtok, s egy idő után olyan természetessé válik az egész, hogy nem érzitek majd nehéznek, lemondásnak, rájöttök, mennyivel egyszerűbb így létezni, mert rutinná válik. A pozitív hozadékait pedig - egészség, jó közérzet testben és lélekben, jó alak és fiatal kinézet (mert igen, ez is fontos) - nemcsak ti, hanem a közvetlen környezetetek is élvezni fogja.

Szóval nők, lányok, asszonyok, hajrá! Vágjatok bele, ne hallgassatok azokra, akik azt szajkózzák: úgysem sikerül. Simán menni fog, képesek vagytok rá.

Nyitókép: Shutterstock

Mit gondolsz a manapság oly sokszor hangoztatott életmódváltásról?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.