Nem fogok hazautazni, csak mert haldoklik a nagyi!

Megpróbált bosszúsan felnevetni, míg kifújta a füstöt, de nem sikerült. "Mit gondol az a kis nő? Egyáltalán, hogy merte felhívni? A magyarországi öregotthonokban újabban őrülteket alkalmaznak?" Mohón szívta a cigit, mintha a nikotin valamiféle megváltást adna, az agyába vésődött mondatokat azonban nem bírta kifüstölni.

"Nonszensz" - mondta ki hangosan, hogy biztosabb legyen magában. Kiskorában csodaszép nyarakat töltöttek együtt a nagyival, de akkor sem pazarol ennyi pénzt repülőjegyre puszta érzelgősségből. "Jól pofán kéne vágni azt az ápolónőt, semmi joga nem volt, hogy ilyesmivel zaklassa."

Nem tudta, hogy a nő már megbűnhődött - hogy épp nyüszítve sír egy személyzeti vécébe zárkózva, a nyugdíjas otthonban. Csak egy hete dolgozott ott, most kezdte a szakmát - de máris rá kellett jönnie, hogy alkalmatlan. Amikor odament, azt hitte, segíthet, csakhogy egymagában képtelen volt újraéleszteni a bennlakók reményét, oldani az elhagyatottságból fakadó keserűségüket, visszaadni elvesztett emberi méltóságukat. Nem sikerült, mert idegen volt. A megváltás kulcsát az egykor szeretettel felnevelt gyermekek kezébe adta az élet, ők azonban tiltakozva hátat fordítottak.

Mikor kinyomozta a férfi telefonszámát, még bízott a szeretet erejében, így még jobban megviselte a rideg és felháborodott visszautasítás. "Az ilyen embert jól pofán kéne vágni" - gondolta sírva. "Hogyan tagadhatja meg a nagymamájától puszta kényelemből a nyugodt, szeretetteljes elmúlást?"

Nem tudta, hogy míg ő a vécében zokog, Jolánka néni szája mosolyra húzódik. Agya a halál előtti percekben megkönyörült az ágyon fekvő, tehetetlen testen. A felfekvési sebektől kínzott lábak, melyek hónapok óta nem érték a földet, képzeletben a kert zöld ösvényeit járták. Újra látta az ég kékjét, hallotta a madarak énekét, könyöke alá pedig Kálmuska fonta vigyázón a karját. A fiatal férfi a közös nyarakról beszélt, hálával emlegetve a gyümölcslekvárt és a finom palacsintát.

"Tudtam, hogy eljössz" - válaszolt boldogan Jolánka néni. "Annyi évem telt homályban, Kálmuskám. Egyedül voltam, feküdtem, nem láttam mást, csak a falat. Hajnalodott, esteledett, újra és újra. És minden nappal egyre valószerűtlenebbnek tűnt, hogy valaha több voltam egy béna testnél, ami tiszta pelenkára vár. Hogy évtizedeken át igazi ember voltam. A csont és a hús megöregszik, a lélek azonban változatlan marad - ez a mi tragédiánk.

Most, hogy itt vagy, visszakaptam önmagamat. A tudatot, hogy az elhasználódott csomagolás ellenére ember vagyok, hogy akkor is kellek, ha elfogyott az időm és az energiám. Nem tudok már palacsintát sütni, csak a lelkem maradt számodra, fiam. Köszönöm, hogy így is szükséged van rám."

Jolánka néni mosolyogva halt meg. Ugyanis bármilyen könyörtelennek is tartják a halált, néha még ő is elborzad az élet kegyetlenségén, és csalással szépíti meg azt a keveset, amit módjában áll.

Nyitókép: Shutterstock