étkezési zavar kibeszélő bulimia
Korábban már megosztottam, miként élem meg a bulimiámat, ami esetemben nem hánytatással és túlsúllyal jár. Én sovány vagyok – vagyis csak voltam, már inkább vékonynak mondanám magam sajnos - evési kontrollal, valamint falási rohamokkal és hashajtókkal élem a mindennapjaimat.

Egy étkezési zavaros napja sokféle lehet. Én most a saját példámon keresztül fogom bemutatni, mennyire nehéz és végtelenül egészségtelen egy ilyen betegséggel küzdő ember napja. Persze hiába tudom ésszel, hogy nem jó, amit és ahogy eszek, mégsem tudok igazán változtatni rajta.

Reggel

Annyira kívánatos egy-egy villásreggeli, én azonban minimum 25 éve nem reggeliztem, de lehet, hogy ez még több. Gyerekként, amikor már egyedül járhattam iskolába, anyám vagy aludt még, amikor én ébredtem, vagy már nem volt otthon. Hamar leszoktam a reggelizésről, az első étkezésem valamikor késő délelőtt zajlott az iskolában.

Ez felnőttként annyiban változott, hogy közvetlenül ébredés után fogom a tejeskávémat és egy cigaretta társaságában elfogyasztom. Ritkán iszom utána egy fél pohár gyümölcslevet, de ez nem túl gyakori. A koffein és a nikotin együtt remekül csillapítják az éhséget, ezért nagyon jó barátaimmá váltak.
Azzal pedig, hogy reggel nem eszem semmit, tulajdonképpen nem is igazán indítom be az anyagcserémet, így nem is érzek még órákon keresztül éhséget.

Délelőtt

Kávé-cigi, körülbelül ebből áll a délelőttöm, sajnos a vízfogyasztással is hadilábon állok. Dolgozom, és közben legurítok két kávét, erről ennyit.

Dél

Egy-két óra tájban kezdek éhes lenni, ami kétféle kimenetelt eredményezhet esetemben:

1. A szokásos éhségcsillapítómmal, a tejeskávé-cigaretta kombóval kezelem, no meg munkával, mert az eltereli a figyelmemet a testem jelzéseiről. Persze nem mondom, előfordul, hogy egy apró szelet csokit megeszek, de ez csak abban az esetben jöhet szóba egy átlagos napon, ha netán szédülni kezdenék.

Forrás: Shutterstock

2. Ebédelek valami főtt ételt, szigorúan kisadagot. Ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő, de mindig lelkiismeret-furdalással és közvetlenül utána hihetetlen fáradtsággal jár. Utána azt érzem, hogy a hasam megnő, felpuffad, ami rettenetesen zavar, és ilyenkor mindig megbánom, hogy elcsábultam. A fáradtságot csak azzal tudom magyarázni, hogy a szervezetem olyan mértékű emésztésbe fog, ami leterhel. A munkahelyemen ilyenkor rendesen küzdenem kell, hogy ébren maradjak, de, ha otthonról dolgozom, akkor 1-2 óra alvást szoktam engedélyezni magamnak.

Délután

Ugyanaz a program fut, mint délelőtt.

Este

Na itt szoktam csak igazán a végletek emberévé válni. Vagy csak egy fehérjeturmixot dobok be – nem mintha edzenék, de jól eltelít -, vagy elkezdek enni... és ilyenkor folyamatosan van előttem valami, amit eszek. Ez sajnos mostanában egyre gyakoribb. A párom készít valami könnyű, de fűszeres ételt, de én még utána is rendre járőrözök sutyiban a konyhában: egy kis csoki, banán, alma, keksz, chips, mogyoró... A végén már ő szól, hogy rosszul leszek, hagyjam abba. Ilyenkor úgy el tud kapni az evési roham, hogy szó szerint a rosszullétig eszek.

Ettől persze iszonyú teltségérzet lesz úrrá rajtam, ami meglátszik a hasamon is. És ilyenkor jön a hashajtó, amiből általában dupla adagot veszek be, hogy biztos hasson. Az a durva ebben, hogy iszonyatos görcsökkel szokott támadni a hatása, általában hajnalban, amit én azonban élvezek, mert tudom, hogy alaposan kiürít.

Hétvégék

Egyrészt szeretem a hétvégéket, másrészt viszont ilyenkor előfordul, hogy vendégségbe megyünk, ahol mindig van kaja. Kínos pillanatok ezek, amik szorongással töltenek el, hiszen annyira központi szerepbe kerül az evés, hogy nem igazán lehet menekülni előle. Ezeken a napokon előfordul, hogy napközben is eszem - ha például programozunk -, de ilyenkor próbálok csak keveset enni, az éttermekből is mindig kis csomaggal távozom, mivel az étel nagy részét inkább elcsomagoltatom, nem eszem meg ott egyszerre.

Az évek alatt próbáltam már áttérni a kiegyensúlyozott étkezésre, de sajnos az étkezési zavarból csak érvekkel nem lehet kikerülni...

Kovács Ági történetét Mezei Natasa jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.