Nagyapám szeretője: egy ismeretlen nő, akinek utólag sokat köszönhetek

85 éves volt a nagyapám, amikor itt hagyott bennünket. Hosszú volt a betegsége, de "csak" az utolsó pár hónap volt nehéz. Amikor elment, megkönnyebbültem. Tudtam, hogy nagyon szenved, jó volt, hogy ennek vége szakadt. A gyász mellé azonban boldogság is társult, hiszen olyan sokáig élt, hogy még a dédunokáit is megismerhette.

Az élet alaposan megrágta őt, de tény, hogy ő sem kímélte magát sosem. Fizikia munkát végzett, sokszor fájt minden porcikája, és az alkoholt sem vetette meg. A háború alatt kamaszként, a szülei nélkül kellett túlélnie, katona korában pedig meglőtték, hajszálon múlt az élete. Ami nem öl meg, az megerősít - tartja a mondás. Biztos, hogy ezek a történések is hozzájárultak a szép korához, de volt itt még valami. Illetve valaki.

Főiskolás voltam, amikor teljesen véletlen megtaláltam nála egy cédulát. Gyűrött volt és koszos, látszott, hogy jó régen őrizgeti, ráadásul nem szokványos helyen. Egy számomra ismeretlen női név volt rajta és egy cím. Mikor rákérdeztem, zavarba jött, mint egy kisfiú, akit rajtakaptak, aztán elmesélte, hogy a név és a cím tulajdonosa régi szeretőből avanzsált levelezőpartnerré. A néni a szomszédba küldözgeti a leveleket, a papa oda járt érte. Ő pedig lopva írta a válaszokat, amikor a nagymamám nem volt otthon.

Rendkívül mérges voltam, úgy éreztem, mintha engem csaltak volna meg, sőt nem csak engem, hanem az egész családunkat. Azt gondoltam, nem okozunk neki elég örömet, hogy idős korára vált boldogtalanná miattunk. Jó pár évnek el kellett telnie, mire megértettem, mi is történt.

Sosem kérdeztem azután a szeretőről. Nem tudom, mikor és hogyan találtak újra egymásra, vagy tán el sem veszítették egymást soha. Azt sejtem, hogy akkor hagyhatták abba a levelezést, amikor a nagypapám állapota rosszabbra fordult, mikor már nem tudott a szomszédba járni "beszélgetni". Nagyon remélem, hogy el tudtak egymástól búcsúzni.

Ha még meglenne a cetli a régi helyén, akkor most fognék egy tollat, és köszönetet mondanék annak az asszonynak, hogy megmentette a nagyapámat. Hogy az izgalom, amivel várta a leveleket éveket adott neki - és nekünk is vele. Hogy az emlékekektől kicsit felpezsdült a vére, és elfeledtették vele a mindennapok gondjait. Kérdéseim is lennének persze, sok mindent tudni szeretnék. Jó lenne másképp is ismerni a papát. Jó lenne tudni, milyen férfi volt, hogyan udvarolt, gavallér volt-e. Jó lenne történeteket olvasni a másik életéből. Tudom, hogy választ már nem kapnék, viszont feldúlnám egy másik család életét.

Orosz Angéla

Nyitókép: Shutterstock