A Solti Ádám ügy margójára: eltitkolt családok, kettős élet, tönkretett sorsok

magazin család kibeszélő sors megcsalás Solti Ádám gyerek hazugság élet titok affér
Solti Ádám bevallotta a feleségének, hogy korábban szeretőt tartott. Ha "csak" ennyi történt volna, az ma már hírnek is kevés lenne, ugyanis az ingerküszöbünk már olyan magasan van, hogy egy szimpla affér lassan senkinek sem zavarja meg a lelki nyugalmát.

Ám a színész nem egyszerűen megcsalta Bernadettet. A viszonyból gyermeke is született, akit két évig titkolt szerelme előtt, miközben ők ketten évek óta azért küzdenek, hogy közös gyermekük születhessen...

Solti Ádám nem akarta a balkézről jött gyermeket, de ex-szeretője hajthatatlan volt, és most bíróságra megy, hogy a színész hivatalosan is ismerje el sajátjaként a fiát. Közben felesége, Bernadett nem csupán megbocsátotta az éveken át tartó viszonyt, de el is fogadta a helyzetet, és ezzel együtt a házasságon kívül született gyermeket is. A nő szerintem egy szent, de sajnos nem ő az egyetlen.

Néhány éve magam is részese voltam egy hasonló történetnek, bár rám szerencsémre csak mellékszerepet osztott az élet.

A férjem munkatársi-baráti körében történt ugyanis egy nagyon hasonló, sőt - egy sor hibás döntésnek köszönhetően lényegesen több embert érintő -, súlyosabb eset. A párom olyan munkahelyen dolgozott, ahol a munkatársak nemcsak kollégák, hanem barátok is voltak, ezért a családjaik is gyakran találkoztak, ünnepeltek, buliztak együtt. Egy ilyen alkalommal az egyik srác, Tamás a felesége helyett egy kétéves gyereket hozott magával, akit addig sosem láttunk, még viccelődtünk is, hogy biztos az eltitkolt fia. Aztán kiderült, hogy tényleg a fia, és valóban eltitkolt, legalábbis a felesége előtt mindenképpen.

Tamás és a felesége, Kati tinikoruk óta voltak egy pár, már házasként, egy vidéki nagyvárosból költöztek Budapestre a férj munkája miatt. Éveken át próbálkoztak, de nem született gyermekük, és mint végül kiderült, a feleségnek nem is lehet. Nem így tervezték az életüket, a férfi több gyereket szeretett volna, de szerette a feleségét, nem akarta elhagyni emiatt, ám egyre elkeseredettebb volt. Aztán - ahogy az a bánatos férfiakkal időnként megesik -, összejött egy nővel. Nem volt komoly kapcsolat, csak egy futó viszony, de a nő hamar terhes lett, és kijelentette, hogy megtartja és felneveli a gyermeket, mert másra sem vágyik már évek óta. Nem tartott igényt Tamás támogatására, sem jelenlétére. Rábízta a döntést, de mivel úgy tűnt, az érdekek egyeznek, abban maradtak, hogy a férfi aktívan részt vesz majd az életükben, támogatja őket, tartja velük a kapcsolatot. Így is lett.

Csak éppen azt nem tudta, hogy adja ezt be az asszonyának, és miközben ő gondolkodott, megszületett a fia.

Forrás: Shutterstock

Betartotta a szavát, rendszeresen és örömmel látogatta a kicsit, hétköznap és hétvégén is. A munkahelye közelébe költöztette eltitkolt családját, és mivel volt egy saját cége, ahol másodállásban dolgozott, legálisan volt távol az otthonától és feleségétől. A kisfiú kétévesen kapcsolódott be a társaság életébe, és ezzel mindannyian cinkosok lettünk.

Amikor Tamás Katival jött a bulikra, mindenki mélyen hallgatott a másik életéről, és bár voltak kellemetlen szituációk, amikor az egyik család gyerekei rákérdeztek, hol van a kis Gergő, lerendeztük azzal, hogy annyi gyerekkel találkoznak, kicsit megkavarodtak. Kati többször észrevette, hogy a kocsi gyerekzára be van kapcsolva, de arra meg az volt a válasz, hogy az őrült haver miatt, hisz ismeri... A végére nagyjából mindenki eljutott oda, hogy szégyellte magát, a feleségek kerülni kezdték Katit, a találkozókon senki nem akart vele kettesben lenni, mindenki félt, hogy valahogy elszólja magát. De nem a mi helyzetünk volt a legrosszabb...

Tamás szerette volna, ha a szülei ismernék és szeretnék az unokájukat, ezért Gergőt kezdettől vitte hozzájuk vidékre, gyakran töltött ott pár napot a kisfiú. A nagyszülők a gyermek anyukáját is ismerték, ahogy azt is tudták, hogy kisunokájukról soha senkinek nem beszélhetnek. Amikor Tamás és Kati együtt látogatták meg őket, minden fotót, amin Gergő szerepelt, el kellett tenniük, semmi nem maradhatott elől, ami a létezésére utalhat.

Hazudniuk kellett, ők is Tamás cinkosaivá váltak, pedig tizenéves kora óta ismerték és szerették a menyüket, de ez volt az ára annak, hogy nagyszülők lehessenek.

A barátok folyamatosan próbálták arra buzdítani Tamást, hogy valljon színt, öntsön tiszta vizet a pohárba, már mindenki szenved, mi lehet rosszabb ennél a hazugsághegynél, amin ül? Hat év kellett hozzá, de végül megtörtént, egy nap hazament és mindent bevallott a feleségének. Nem osztotta meg, min mentek keresztül, hogyan reagált Kati, mekkora dráma volt ez a kapcsolatukban, csak a végeredményt tudtuk: felesége elfogadta a helyzetet, és onnantól Gergő, ha mindenki úgy akarja, töltheti náluk a hétvégéket, szervezhetnek közös programokat, sőt, meg is szerette a férje fiát, és a gyermek is őt. Felszabadultunk, de onnantól nem találkoztunk vele, nem is tudtunk volna a szemébe nézni, nem is tartott rá igényt. Hogy apósáékkal hogy rendezte a dolgot, sosem tudtuk meg, de úgy tűnt, végre mindenki boldog(?). Egy darabig...

Tamás élvezte az apaságot, szeretett volna még gyermeket, felvetette az örökbefogadást, de Kati elzárkózott attól.

Visszatért a kínlódás, a búbánat, és mi következik, ha egy férfi bánatos? Pontosan az, amire most gondolsz: megismert egy fiatal lányt, akinél erős 15 évvel volt idősebb, és ez már nem egy futó viszony volt. Szerelmes lett.

Tanult a korábbi hibájából, így amint tisztázta magában a helyzetet, színt vallott Kati előtt: hatalmas dráma volt, válás lett belőle, de mindenképpen az lett volna, mert Tamás már a másik nőt akarta. Megkapta, feleségül vette, és nem sokkal később közös gyermekük is született.

Hogy Solti Ádám élete merre megy tovább, az majd csak később derül ki, és persze a fenti történet nem garancia arra, hogy mindenkinél hasonlóan alakul. Ami azonban biztos, hogy az élet nagy forgatókönyvíró és kiváló rendező is. Viszont a castingot néha bízhatná másra...

Nyitókép: RTLKlub

Te meg tudnád bocsátani, ha kiderülne, hogy a párodnak van egy eltitkolt gyermeke?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.