A teljesítménykényszerem tette tönkre a szexuális életemet (+18)

szex szexualitás kibeszélő magazin teljesítménykényszer
„Még sosem volt orgazmusom. Legalábbis úgy, hogy az a pasin múlt volna, soha" - nyitotta a beszélgetést egykori barátnőm, akire most már inkább csak volt osztálytársként gondolok. Egy jó időre elszakadtunk, a tizenöt éves találkozón bukkantunk újra egymásra. 

Erős indítás, nem ígérkezett könnyed délutáni csevegésnek. Nem is igazán volt kedvem hozzá, de azért udvariasságból megkérdeztem:

- Hogy érted, hogy soha, meg, hogy a pasin múlt volna?

- Amikor fiatal voltam, semmi más nem számított, csak, hogy kelljek. A szex volt számomra az ölelés, amit otthon csak ritkán kaptam meg. Apám mindig azt mondta, nem vagyunk amerikaiak, hogy folyton azt hajtogassuk, szeretlek, meg ölelkezzünk. Néha amúgy is kimondottan „ridegtartásban" voltam, hiányzott a melegség. Ezért már viszonylag hamar kezdtem szexelni. Gimiben a fiúk odavoltak értem, és tőlem kaphattak olyasmit is, amit tőled például még nem.

- De, hogy jön ide a teljesítménykényszer? - kérdeztem, bár még mindig nem akartam ezt a témát, de azt sem szerettem volna, hogy azt érezze, nem lehet őszinte.

- Először csak az számított, hogy mindenkitől elvehessem a pasiját, a te szerelmeidre például kimondottan hajtottam, nem egy meg is csalt velem, most már bátran elmondhatom. Ha le tudtam valakinek a kezéről csapni egy srácot, elégedett voltam, úgy éreztem, nyertem. Utána már nem nagyon érdekelt az ember, nekem ez volt akkor a vége. Emlékszel Tomira, nagy szerelemben voltatok, aztán egyszercsak szakított veled - na az is én voltam. Nem mondtam el, mert nekem nem kellett, ő meg utána hogy odavolt értem...

Amikor erről mesélt, csillogtak a szemei és nevetett. Én pedig, bár nem nagyon emlékeztem Tomira és a nagy szerelmünkre, szívem szerint felálltam volna az asztaltól, és faképnél hagytam volna. Kegyetlennek tűnt, de aztán, amikor jobbam megnéztem, inkább szánalmat éreztem. Annyira szerencsétlenül ült ott, magában vigyorogva, elveszve a múltban, hogy szívből megsajnáltam.

- Nem emlékszem Tomira - mondtam - hacsak nem az a hosszúhajú rocker srác az...

- Ő az, de nem is ez a lényeg! A gimiben még elég volt, hogy elvettem másoktól a fiújukat, ezt akkor már teljesítményként értékeltem, és jól is esett, hogy érzelmeket kapok cserébe. De aztán rájöttem, hogy nem arról akarok „híres" lenni, hogy lefekszem a fiúkkal, hanem arról, hogy egy istennő vagyok az ágyban.

- Ez azért elég betegesen hangzik...

Megvonta a vállát, nem érezte annak, igazából a teljesítménykényszert egy személyiségjegynek tekintette, ami nála mindenre is kiterjed.

- Elkezdtem pornót nézni, onnan vettem pózokat, a szexuális együttlétek nálam inkább egy filmforgatásra hasonlítottak. Az volt a fontos, hogy mindig jól nézzek ki, tükörben gyakoroltam, hogy melyik az a testtartás, ami a legszexibb, kigyakoroltam arckifejezéseket, hangokat, és kapaszkodj meg, de „orgazmusarcot" is.

- Gondolom, sűrűn váltogattad a pasikat.

Tévedsz, mindig az aktuális barátom volt az „áldozatom", már nem az volt a cél, hogy a másét vegyem el, hanem az, hogy az enyém érezze, hogy nálam jobbat nem kaphat, hogy elismerje a teljesítményemet, engem, hogy istennőként tekintsen rám.

Forrás: Shutterstock

- Színház az egész világ...

- Talán, de amikor benne voltam, el sem tudtam képzelni, hogy másképp is lehet! Nekem az volt a valóságom. A kacérkodás, a szexi fehérnemű, a vonaglás, hajdobálás, nyögés és egyebek, a pasik meg élvezték, begerjedtek, ha csak megláttak. És nekem ez jó volt, élveztem, hogy én irányítok, de én adom az örömöt is. Hatalmasakat élveztek, és én ezt is a saját teljesítményemnek tudtam be. El sem tudtam képzelni, hogy ha nem úgy viselkedem, akkor is eljuthatnak a csúcsra.

- Miközben te?

- Miközben én csak onnan tudtam, mi az az orgazmus, hogy 12 éves korom óta maszturbáltam. De azt az érzést csak magamnak tudtam megadni, a pózolásban, színjátékban, kamuorgazmusok közben ez fel sem tűnt. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem is hiányzott. Amíg meg nem ismertem az első igazi szerelmemet.

- Gondolom, neki nem adtad elő a magad rendezte darabot?

- De. Nem akartam, de féltem, hogy ha csak úgy vagyok, akkor nem fogok neki kelleni. Attól tartottam, hogy elhagy majd valakiért, aki tudja, mi a jó szex. Ezért játszottam a szerepemet. Aztán egyszer éreztem, hogy nekem ez már teher, nem vagyok őszinte, márpedig hazugságra nem építhetek egy szerelmi kapcsolatot, ezért úgy döntöttem, természetes leszek. Kár volt. A srác az első alkalommal nem szólt, de érezhető volt, hogy bizonytalan, nekem meg úgy sem volt orgazmusom, mivel ideges voltam, nem tudtam koncentrálni. Másodjára rákérdezett, hogy már nem érzem magam jól vele? A harmadik nekifutásom a természetes szeretkezésnek a szerelmem erekciójába került, aki ezután már nem akart velem találkozni, amit SMS-ben írt meg.

- Azóta eltelt pár év, gondolom, változtattál a rossz szokásaidon.

- Nem voltam rá képes, rettegtem, hogy ha nem teljesítek jól, akkor nem kellek majd. Sosem hittem, hogy erotikus fehérneműk, különleges pózok és orgazmus nélkül is szerethető lennék. És mivel igazit nem kaptam soha együttlétből, maradt a mű. A második szerelmemmel ugyanoda lyukadtunk ki, de utólag visszateintve, jobb is, nem ő volt az igazi. Az igazit egy éve találtam meg, küzdök magammal, a teljesítménykényezremmel, vele.

- Elmondtad neki a problémádat?

- Kb. két hónapja, amikor közölte, hogy szerelmes belém, és feleségül akar venni, ha én is hasonlóan érzek. Összeköltöztünk, mert igen, én is ugyanazt szeretném, de közben éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Kipakoltam, elmondtam mindent, az elejétől a végéig.

- Hogy reagált?

- Először csak hallgatott. Gondolkodott. Nem vesztünk össze, de csak másnap beszéltük meg.

Azt mondta, a teljesítménykényszert már önmagában is kezelni kellene, de az én esetemben szerinte sokkal komolyabb a baj, azt javasolta, keressünk egy pszichológust, aki ért ehhez, a szex teintetében is.

Nem akart több szexi fehérneműt látni, azt mondta, ha vacsora közben meglátja azt a bizonyos arckifejezést, akkor aznap tuti nem lesz szeretkezés. Azt akarta, hogy hacsak a terapeuta másképp nem „rendelkezik", ne legyen szexuális kapcsolatunk, maradjunk a simogatásnál, csókoknál, ölelésnél. Mert nem akar olyan nővel házasságot kötni, aki nem élvezi az érintését, akit nem tud kielégíteni, és aki így hosszú távon sosem lesz vele boldog.

- Belementél?

- Bele, mit tehettem volna? Életem szerelméről beszélünk, az első férfiról, akit nem az érdekelt, mit tudok nyújtani, hanem, hogy ő mit adhat. Járok terápiára, azaz járunk (is). Két hónapja nincs szex, ilyen még tinikoromban sem volt. Csak finom ölelések, összebújások, csókok, simogatások és petting.

Ezen a ponton már nem éreztem szánalmat, mosolyogtam rá, mert egy kicsit megértettem, min ment keresztül, nem egészen a saját hibájából.

Hiszen, amikor gyerekkorában az embert csak akkor értékelik, ha teljesít, ha nem kap elegendő ölelést, szeretetet, vagy úgy érzi, nincs feltöltve a szeretettankja, akkor bizony könnyen beleeshet a saját csapdájába.

- Ez mind szex - mondtam.

- Igen. És élvezem. Csak tudod ezt nem harmincas éveimben kellene átélnem. De a lényeg, hogy haladok, haladunk. Nem 10 perc alatt csesztem el, nem is annyi idő alatt hozom rendbe, tudom.

A nyomorult szeretethiányom és teljesítménykényszerem tette tönkre a szerelmi életemet, sőt, kis híján az egész életemet.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.