"Talán később megváltozik" - ne áltasd magad, ez még senkinek sem jött be!

magazin kibeszélő párkapcsolat szakítás Jelek
Előfordul, hogy egy párkapcsolat idővel a végéhez ér. Kifullad, vagy esetleg már több fájdalommal jár mint boldogsággal. Hiába tettünk meg minden tőlünk telhetőt, mégsem tart örökké.

Néha igazán furákat dob az élet. Az egyik pillanatban még mindent beborít a rózsaszín köd, a másikban pedig csak pislogsz azon, hogy milyen alternatív valóságba keveredtél hirtelen. Aki nem is olyan régen még a legjobb barátod volt, a legnagyobb támaszod, a legszenvedélyesebb szeretőd, hirtelen ismét idegenné vált.

Természetes, hogy szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél tovább kitartson a szerelem és a párkapcsolat. De van, hogy máshogy alakul. Ha már többször is felmerült benned, hogy talán elérkezett számotokra a vég, itt van néhány árulkodó jel, amely arra utalhat, hogy ideje komolyan venni a kételyeket.

Majd jobb lesz, ha...

Most nem olyan jó, de talán majd jobb lesz, ha összeköltözünk. Majd biztos jobban fog támogatni a szorongásom legyőzésében, ha végre befejezte az iskolát. Talán majd jobban fog értékelni, ha a barátai is megállapodnak.

Ha már azt tudjuk, hogy "kutyából nem lesz szalonna", érdemes lenne átültetni ezt az igencsak elmés fiókbölcsességet a partnerünkre is. Ha már eleve nem találkoznak össze az igényeink, ez később sem fog változni. Ha az egész párkapcsolatot belengi a változásban való reménykedés, az nem vezet sehová.

Nyomást tesz rád az, hogy változz és kevésnek érzed magad mellette

Az egy dolog, ha megkér arra, hogy ne tegyél minden ételbe egy rekesz fokhagymát. Az pedig egy másik, amikor konstans nyomást helyez rád, hogy fogyj le 10 kilót, lehetőleg tegnapra. Vagy minden nap passzív-agresszívan rákérdez, miért nem vagy még vezető pozícióban a munkahelyeden.

Mindenki arra vágyik, hogy feltétel nélkül szeressék. Ha folyamatosan úgy érzed,meg kell változnod ahhoz, hogy megfelelő legyél a szerelmed számára, az már rég nem rólad szól. Csupán a saját komplexusait vetíti ki rád. Ez esetben pedig a legtöbb amit tehetsz, hogy megadod neki egy kedves terapeuta számát, te pedig maradsz olyan, amilyennek szereted magadat.

Forrás: Shutterstock

Szeret és támogat... ameddig minden szuper

Nagyon könnyű akkor szeretni és támogatni a másikat, amikor boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk. Ám, amint jön egy nehezebb nap, oda a kellemes idill, és a gyönyörű egységből ott maradsz te és a problémád - édeskettesben.

Amikor nyomást érzünk, és mindenképp fenn kell tartanunk a saját érzelmi egyensúlyunkat a partnerünk mellett, könnyen átcsaphat súlyos szorongásba, szégyenbe és bűntudatba az, amiért néha más érzelmeink is vannak a boldogságon kívül. A negatív érzelmeinket ugyanúgy meg kell tudnunk élni a szerelmünk mellett anélkül, hogy végeredményként csak még rosszabbul legyünk.

Ha rendszeresen rosszul érzed magad mellette

Kell ezt magyarázni? Ha folyamatosan úgy érzed, hogy nem tisztel, nem értékel, inkább bánt és megbánt, aztán még csak bocsánatot sem kér, kár beletenni az energiát.

Persze, rossz periódusok előfordulnak. Van, hogy akaratlanul is megbántjuk egymást, de ha már csak erről szól a párkapcsolat, mire várunk?

Amikor kifejezed, hogy szükséged van valamire, rögtön drámainak, macerásnak és észszerűtlennek érzed magad, sőt, sokszor még bocsánatot is kérsz emiatt

Mindenkinek vannak nyűgös napjai, "őrült" pillanatai - még a partnerünknek is. Mivel tökéletlen lények vagyunk, előfordul, hogy képtelen vagyunk kordában tartani az érzelmeinket. Féltékenykedünk, bizonytalankodunk, dühösek vagyuk, és még túl is reagálunk dolgokat.

De az már nem jó, ha elfelejted, hogy az igényeid indokoltak. Mindenki megérdemli, hogy kérhessen valamit, vagy kifejezhesse még a nem túl szép érzelmeit is anélkül, hogy folyamatosan idiótának bélyegeznék.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.