magazin kibeszélő tapasztalat párkapcsolat szakítás ex
Biztos ismered azt a mondást, hogy "halottról jót vagy semmit". Ezzel szemben, ha az exek kerülnek szóba, rájuk inkább az a szabály érvényes, hogy "vagy rosszat vagy semmit". Pedig volt szerelmeinknek elvitathatatlanul sokat köszönhetünk. Ha mást nem, legalább tapasztalatot.

Számomra mindegyik párkapcsolatom meghatározó volt. Vagy azért, mert annyira jó volt, vagy épp azért, mert komoly tapasztalatokat szereztem általuk. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy minden egyes összefonódásnak megvolt a szépsége, hiszen nem véletlenül kerültünk össze.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a rosszra emlékezzünk, és minden exünket démonizáljuk. Pedig mindenki, akihez közünk volt, hozzánk tett valamit, amit más nem tudott volna, és mindegyiknek jár a köszönet valamiért.

Már nincsenek az életemben

Úgy gondolom, egy párkapcsolat sem ér véget puszta véletlenből. Azzal pedig, hogy lezárultak, minden alkalommal teret adtak valami újnak, szebbnek, jobbnak. Bár akkor és ott mindegyik elválás fájdalmas volt, utólag mégis mindig rá kellett jönnöm, hogy ennek így kellett történnie ahhoz, hogy most ott tartsak, ahol vagyok.

Rengeteg tapasztalatot adtak

Megtanultam, hogy egy párkapcsolat működéséért tenni kell, és ez sokszor nagyon küzdelmes. Emellett pedig azt is megtanultam, hogy nem kell minden áron kitartani egy rosszul működő szerelemben.

Minden párkapcsolatnak más a dinamikája

Nem jobb, nem rosszabb, csak más. Ugyanúgy, ahogy minden ember más. Ahogy idővel megtanultam, hogy bár a "más" nem a "rosszabb" szinonímája, arra is rá kellett jönnöm, hogy a szerelem sokszor nem elég, ha két ember nagyban különbözik egymástól.

Megmutatták, mire nincs szükségem

Az első szerelmek talán azért is érnek véget, mert hiányzik mögülük a tapasztalat. Tiszta, üres lappal indulunk neki, amit az első szerelem által kezdünk megtölteni tartalommal. Majd idővel elkezdenek kialakulni a tapasztalatok, és ezzel együtt az is, hogy mire van és mire nincs szükségünk a szerelmünktől.

Forrás: Shutterstock

Az elsők izgalma

Minden egyes első izgalmas. Nem hiszek a legelső csók fontosságában, viszont hiszek az első csók fontosságában két ember között.

Óvatosabb vagyok

Megtanultam, milyen, ha fáj, és azt is, hogy idővel elmúlik. Ahogy halmozódnak a tapasztalatok, már tudom, mik azok a dolgok, amikre oda kell figyelnem annak érdekében, hogy ne sérüljek feleslegesen. Megtanították, mik azok az apró jelek, amiket ha észreveszek valakin, az a legokosabb, ha hátat fordítok és elsétálok a helyszínről.

A szép emlékek

Minden párkapcsolatnak megvoltak a szépségei. Randik, közös esték, kirándulások, mély beszélgetések. Ezek mind adtak valami többletet, ami az adott személyek nélkül nem lehetett volna olyan.

Közelebb vittek ahhoz az emberhez, aki hozzám való

Egy párkapcsolat sem ér véget véletlenül, és amikor kiderül, hogy valami nem működik, csak teret ad valaminek, ami a későbbiekben jól is működhet. Hiszen ezek mellett a férfiak mellett volt lehetőségem arra, hogy kialakuljon bennem az, mit szeretek és mit nem. Általuk tanultam meg szelektálni a rosszakat, s észrevenni a jót.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.