szerelem kibeszélő magazin párkapcsolat nagyszülők gyász magány
Sötétedés után úgy döntök, hogy meglátogatom a nagyapámat. Biztosan jólesik majd neki a társaságom. 

60 év házasság rengeteg idő. Azt feldolgozni, hogy valaki, aki ennyi időn keresztül az életed része volt, hirtelen nincs, az nagyon nehéz lehet. Csak sejtem, mennyire rossz, de valójában elképzelni sem tudom. A nagymamám és a nagypapám nagyon sok mindent megéltek együtt. Nehézségeket, amik hol az egyiküket érintették, alkalmanként pedig mindkettejüket. Kezdetben nem volt egyszerű életük, még összecsiszolódni sem volt idejük, mikor jött a következő megpróbáltatás, amivel szembe kellett nézniük.

Melegen kell felöltözzek, mert odakint fagyos az idő. Kilépek a házból. Az utcai világítás közben már életre kelt, kövér hópelyhek hullanak az égből, a havas táj meseszerűen hat. Ropog a friss hó a lábaim alatt. Amikor felkapcsolom a kinti világítást, mintha fénybe burkolózna minden. A kapuig sétálok, és a távolban meglátom a nagyapámat. Éppen felénk tart. Lassú léptei nehézkesen hatnak, de az arca felderül, amint észrevesz. Felém int. Az utca teljesen kihalt, a friss hó teljesen ellepte az aszfaltot, most minden olyan csendes. Sehol egy lélek. Nagyapám felé sietek, szeretnék neki segíteni, hiszen az állandó havazás és a vastag hóréteg megnehezíti a mozgást.

Karon fogom, de ő inkább sétálni szeretne, így hát engedek a kérésének. Hazafelé kísérem. Nem akarom, hogy késő éjszaka egyedül menjen haza, emiatt úgy döntök, hogy vele tartok, hogy az estét vele töltsem.

A magány nagy úr. Érzem, hogy szüksége van a biztató szavakra, a segítségre. Mióta a mama elment, a napjai nagy részét egyedül tölti. Hiába megyünk át hozzá, az nem ugyanaz, hiszen nekünk is kevés az időnk.

Forrás: Shutterstock

Megérkezünk. Kinyitom a kapuajtót, és előre engedem nagyapámat. Azon gondolkodom, hol van az a sok barát, ismerős, akiktől egykor hangos volt az utca, a ház. Vajon ők miért hagyták magára a nagyapámat? Mivel már a kilencvenhez közelít, így számára nehéz a mozgás. Amíg ezen gondolkodom, ő közben bemegy a házba. Követem őt a nappaliba, főzök egy jó meleg teát, majd a kandalló elé kuporodom. Nagyapám a kis nyugágyába ül.

A mamáról kérdezgetem. Jókat nevetgélünk közben, mivel csupa vicces történetet mesél. Már az összeset kívülről fújom, így túl nagy meglepetés nem érhet, de mégis, mindig szívesen hallgatom a közös történeteiket. Miközben hallgatom nagyapámat, hangja ismét megtelik élettel. A szoba a tűz és az est kékes fényébe burkolózik. Már egyáltalán nem az a rekedtes hang fogad, mint, amikor odakint beszélgettünk.

Lágyan, nagyapásan cseng a hangja, és amikor szóba kerül a mamám, felderül és élettel telik meg a szoba, mintha a mama megint ott lenne.

Nagyapám szinte érzi a jelenlétét a szobában. A kandalló tüze is mintha erőteljesebben törne fel, és nagyapám pedig egy pontot figyel. Teljesen beleereszkedik a mondandójába, hagyja, hogy magával sodorja a történet, az érzések. A magány így tör a felszínre.

Nyitókép: Shutterstock

Te is a nagyszüleid mellett álltál, amikor egyikőjük elveszítette a társát?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.