"K*ssolj, nem vagy az anyám!"- Túlélni egy mozaikcsaládban

"Aranka kérem, a maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket!"

Jelezte Karinthy Frigyes második feleségének, egy családi csetepaté alkalmával, diszkréten nejére hárítva a bíró szerepét. Karinthynak és nejének is volt egy-egy gyermeke az első házasságából, majd közös gyermekük is született.

Tipikus élethelyzet ez olyan családokban, ahol az egyik vagy mindkét szülőnek van előző kapcsolatából gyermeke. Ezek a mozaik vagy patchwork családok. Egyre több ilyen, a „klasszikustól" eltérő családmodell van az én környezetemben is, és látom, hogy vért izzadnak, mert annyi a konfliktus. Főleg az együttélés elején. Sokszor állok tanácstalanul egy-egy hasonló helyzetben lévő, új családjáról panaszkodó ismerősöm előtt, így fontosnak tartottam, hogy képbe kerüljek egy kicsit a témával kapcsolatban.

A szakértők szerint a mozaikcsaládok életében az egyik legfontosabb szerepe a türelemnek van. A gyerekeknek szükségük van felkészülési időre. Általában a felnőttek hosszabb ideje készülnek egy döntés meghozatalára, de a gyerekeket váratlanul éri az új helyzet. Nem elég a saját bajuk, még a szüleik és új társaik feszültségeit is fogják a receptoraik. A személyes tapasztalatom az, hogy ahol a szülők már régebb óta elvarrták a szálakat kettejük között, s így volt idő arra, hogy lecsillapodjanak a negatív érzelmek, ott sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok.

Adjatok egymásnak teret

A pszichológusok azt tanácsolják, hogy az újonnan kialakuló családban mindenkinek legyen elég személyes tere. Nem tesz jót, ha „összekényszerítik" a gyerekeket, mert csapdában érezhetik magukat és nem biztos, hogy tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ha lehetőséget kapnak arra, hogy elvonuljanak és a saját ütemükben nyithassanak az életükbe csöppenő új emberek felé, akkor sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Hiszen gondoljunk csak bele. Nem a gyerekek választották ezt a helyzetet, nem volt alkalmuk dönteni a sorsukról. Lényegében idegenként kénytelenek együtt élni.

„Nem vagy az apám / anyám"

Alapszabály, hogy az új pár, nem új anyuka vagy apuka, hanem egy teljesen új szereplő. A szabályok betartatása és a fegyelmezés jobb, ha jó darabig az eredeti szülők kezében marad. Úgyis csak akkor fogadja majd el a gyerek az irányítást az belépő felnőttől, amikor már van egy „közös alap", amiből táplálkozhat a kapcsolatuk. Az azért elvárható, hogy a gyerekek megadják minden családtagnak az alapvető tiszteletet, de ezt ők is éppúgy megérdemlik viszont. Valódi érzelmi kapocs, csak sok közös élmény után alakulhat ki az új „csapattagok" között.

Ez már így is elég bonyolult, de a szálak tovább keverednek, hiszen hiába alakul az új család, ha a régi folyton bekavar. Az egyik barátnőméknél az a legfőbb probléma, hogy a volt férj rendszeresen beleavatkozik az életükbe. Hiába fektették le viszonylag egyértelműen a szabályokat, ő rendre feszegeti, megszegi, egyoldalúan átírja azokat. Hol a gyerekekért nem megy időben, hol a közös nyaralás időpontját torpedózza meg, a barátnőm pedig csak kapkodja a fejét és oltja a felszított tüzeket. A gyerekek sírnak, az új társ haragos, ő pedig őrlődik.

A gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen

Akárhogy is alakul, abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy a gyermekkorra vigyázni kell.

Mély bizalmi válságot okozhat, ha leesik nekik, mire megy ki a játék és onnan már nagyon nehéz visszahozni a kapcsolatot.

Azok a barátaim, akik régebben élnek már mozaikcsaládban, és túlélték a kezdeti nehézségeket, mára teljesen természetesen mozognak új közegükben. A gyerekek kiegyensúlyozottabbak, már nem dúlnak olyan heves érzelmi viharok és a felek is többé-kevésbé megbékéltek egymással. Minden családban vannak nehezebb időszakok, olykor mindenki szívesen „világgá menne", de ez normális. Attól család a család, hogy a kritikus helyzetekben is számíthatnak egymásra a tagjai. Tehát idő, türelem és odafigyelés. Állítólag ennyi a trükk. A többit pedig már csak „ki kell bírni".

Nyitókép: Shutterstock