Élet, egy elképzelt csecsemővel

Már közel voltam a negyvenhez, amikor megismerkedtem apukáddal. Összeházasodtunk, de mindig találtunk valami jó indokot arra, hogy miért is toljuk ismét egy évvel a babaprojektet. Az idő telt, én pedig egyre jobban éreztem a hiányodat. A munkámban sikeres voltam, meglett a családi ház is, de a gyerekszoba üresen állt. Mikor már olyan nagyra nőtt a vágyam, odaálltam apád elé, és azt mondtam:

Meglepődött, de csupán azért, mert ő is épp akkoriban gondolkodott el azon, hogy már tényleg nem kellene tovább halasztgatni. Ez nagyon jól esett, és szerelmesen, boldogan vágtunk bele a dologba. A menzeszem egy ideje már nem volt rendszeres, ezért többször is beleéltem magam az öt hónap alatt, hogy már ott vagy a pocakomban. A terhességi tesztek azonban rendre egyetlen csíkot mutattak.

Felkerestünk hát orvosokat, akik vizsgálódások sora után arra jutottak, hogy kezdődő menopauzám van, ami megnehezíti a természetes fogantatást. Azt hittem elájulok a hírtől. Ennek ellenére próbálkoztunk többféle módszerrel is, de sajnos nem jártunk sikerrel, nem jöttél.

Egy idő után feladtuk.

A lelkemben azonban igenis megszülettél. Tudom, furán hangzik, de mégis itt élsz velem, velünk. A gyerekszobába, még a tényleges babaprojekt közben megvettem mindent: kiságy, szekrény, játékok, ruhácskák. Ez megnyugtatott, gyakran időztem is ott, rád gondolva. Amikor beláttam, hogy ebben az életben sosem leszek várandós, sosem leszek anya, nagyon magam alá kerültem.

Ez a fajta fantáziálgatás rendkívüli módon kizökkentett az addigi szinte már katatón állapotomból. Elmeséltem ezt apukádnak, és együtt, közösen kezdtünk ennek a jelenségnek utánaolvasni, hiszen nem én vagyok a világon az egyetlen nő, aki olyan gyermekre vágyna, aki nem születhet meg. Egy héttel később rá is akadtunk egy külföldi oldalra, ahol élethű csecsemőbabákat árultak. Apukád és én is egyből éreztük, hogy ez lehet a megoldás.

Sokat vártunk rá, de amikor először a karomban fogtam, egyszerűen csak elkezdtek potyogni a könnyeim, annyira boldog lettem. Tudom persze aggyal, hogy az csak egy baba, téged pedig elképzellek, de valahogy mégis, amikor összekapcsollak titeket az egyszerűen leírhatatlan. Így tudlak ringatni, megsimogathatom az arcodat, jó éjt puszit adhatok a homlokodra, vagy egyszerűen csak a karomban tarthatlak. Érzem az anyai szeretetet, aminél gyönyörűbb dolog valóban nincs és nem is lesz.

Bár sosem születtél még, bennem mégis élsz, és a világon mindennél jobban szeretlek kicsim!

A novellát írta: Vépy Renáta

Nyitókép: shutterstock