magazin kibeszélő párkeresés házasság
Úgy tűnik, manapság már nem csak a szinglik keresnek társat, hanem a párkapcsolatban, sőt házasságban élők is, és számukra ez teljesen természetes. Na de amikor egy házas pasi arról panaszkodik, hogy ő csak egy rendes nőt szeretne találni, de nem sikerül, az azért több mint felháborító!

Azt gondolná az ember, hogy a Tinder és társai a szingli nőknek és férfiaknak lett megalkotva, akik szeretnének párt találni, vagy éppen csak egy egyéjszakás szexre vágynak, amit egy egyedülálló miért ne tehetne meg ugyebár. Na de aki nem egyedülálló, az megteheti? Úgy tűnik, elég sokszor megteszi... Van aki korrekt módon (legalábbis a leendő szeretőjével korrekt, de a párjával biztosan nem, de ki tudja) közli már az elején a kapcsolati státuszát, van aki „elfelejti", és időközben derül ki, hogy ő nem a szinglik táborát erősíti.

Na de, tulajdonképpen ilyen eseteken már mondhatni meg sem lepődik az ember. Sajnos... Mindig voltak, és lesznek olyanok, akik nem hűségesek a társukhoz, akik időnként vagy csak egyszer félrekacsintanak vagy akik állandó szeretőt tartanak. Ez nem új keletű egyáltalán.

Az viszont számomra érthetetlen, amikor valaki nem csupán egy egyéjszakás kalandot, szexet keres, hanem konkrétan párkapcsolatot úgy, hogy jelenleg is abban él! Már rég tudja, hogy a házassága/kapcsolata halott, de esze ágában sincs véget vetni neki. Egészen addig, míg meg nem találja a következő nagy Őt. Mert képtelen akár egy percig is egyedül lenni, és hát nem kockáztathat, hogy ne adj Isten pár hétig, hónapig vagy akár évig szingli legyen!

Zoli 43 éves házas férfi, egy 10 éves kislány apukája. Feleségével 15 éve házasok, de Zoli szeretne találni egy új társat. A kapcsolatuk ugyanis egy ideje már halott, elmúlt a szerelem, és a férfi már biztosan tudja, hogy nem akar többet együtt lenni a feleségével, szeretne új életet kezdeni másvalaki oldalán. Csakhogy esze ágában sincs elválni, amíg meg nem találja ezt a másvalakit. Mert addig ez sokkal kényelmesebb, mint az, ha mindent felrúg, elválik, elköltözik, új életet kezd egyedül, és tiszta lappal keresi ezután a párját. Az ilyenek számára remek indok a gyerek is, akinek ugyebár szerintük az a legjobb, ha együtt élnek a szülei egy rossz hazugságban, hazugságban, boldogtalanul. Persze, amint megérkezik az új társ, akkor már nem lesz probléma a gyereknek sem, ha elválnak.

Zoli tehát szeretne ismerkedni, de arra panaszkodik, hogy nem talál egy "rendes nőt".

Forrás: Shutterstock

Ez most komoly?

Amikor felvilágosították, hogy egy "rendes nő" nem fog egy házas emberrel kapcsolatba bonyolódni, nem igazán értette.
„Mi ezzel a baj? Ma már ez így működik, ódivatúan gondolkodtok" – mondta. Számára érthetetlen, hogy valaki a társkeresésben miért zárja ki a házas férfiakat...

Tényleg ma már itt tartunk? Szűklátókörű az, aki csakis olyanokkal ismerkedik, aki nem foglalt, és a házas emberek szóba sem jöhetnek neki? Tényleg ennyire megfordult a világ, már nincsenek íratlan szabályok se a kapcsolatokat illetően, és bármi megengedett, sőt normális?

Azért nagyon bízom benne, hogy nem. Bár egyre több ilyet látok, és kihangsúlyozom, nem csak a férfiaktól, a nők is ugyanúgy képesek egyik kapcsolatból a másikba ugrani, nehogy egyedül maradjanak. Ez sokszor akár anyagi okok miatt is történik.

De azért könyörgöm, ne mondjuk már azt, hogy ez így rendben van. Aki pedig így kíván ismerkedni, keressen olyat, aki hasonlóan nem egyedülálló, és boldogítsák egymást. De ne legyen már normális, az hogy van a páromnak (nem a szeretőmnek!) egy felesége/férje, és tulajdonképpen egy családos ember, még akkor is ha tényleg el akar majd válni a jövőben.

Aki pedig belemegy egy ilyen kapcsolatba, gondolom tisztában van vele, hogy bármikor megtörténhet, hogy a kedvese egyik reggel hirtelen közli bőrönddel a kezében, hogy elhagy, mert már talált valaki mást.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.