szerelem mérgező magazin kapcsolat
Amikor azt éreztem, hogy egy olyan pasi mellett vagyok, aki sokkal kevésbé szeret, és csupán a szex köré centralizálódik a "kapcsolatunk", szakítás helyett folyamatosan meg akartam neki felelni, és olyan dolgokkal magam mellett tartani, ami nem én vagyok. Ez pedig pontosan egy olyan intő jel, amit észre kellett volna vennem.

Ahogy Stephen King írta: „A szerelem öl, butít és nyomorba dönt". Ez pedig rám határozottan igaz volt. Nem vettem észre azokat az elefántnagyságú vészjelzéseket sem, melyek próbálták megakadályozni, hogy végleg a vesztembe fussak. Ellöktem magamtól mindenkit, aki meg akarta magyarázni miért nem helyes, ahogyan cselekszem. De meggyógyultam, pontosabban fogalmazva begyógyult a szívemen ejtett seb. Ezzel együtt pedig kaptam egy új szemüveget, amin keresztül visszatekintve a múltba már csak nevetek magamon. Hogy lehettem ennyire vak? Megfogadtam, hogy ezen túl soha senki nem teheti ezt meg velem. A tapasztalataim alapján pedig összegyűjtöttem néhány intőjelet, amit én akkor nem, de te még időben észrevehetsz!

A minőségi idő
A rossz tapasztalatok óta az egyik legfontosabb szeretetnyelv számomra. Ha szereti egymást két ember, akkor együtt töltik a szabadidejüket. Ennyi. Pont. Ehhez nem kellenek észveszejtő matek egyenletek és rejtélyes összeesküvés elméletek, ciki vagy nem ciki én erre csak egy éve jöttem rá. Szerelmes voltam egy olyan férfiba, aki ott vert át, ahol csak akart. Keveset találkoztunk, bár ezt ő mindig a munkájára fogta. Én meg elhittem, elfoglalt szakember, aki elfárad. Szeret engem, de most nem férek bele az idejébe. De akkor legalább felhívhatna, nem? Tényleg három héten keresztül egy nap sincs, amikor időt szánna rám?
Amennyiben ezek a gondolatok neked is megfordultak a fejedben, egy tanácsom van:

MENEKÜLJ!

Igen, ha kihasználnak azt sokszor magunknak köszönhetjük, hiszen elvakítanak az érzések és minden rosszat elefeljtünk abban a pillanatban, amikor az áhított személy ránk mosolyog. Sajnos ezt nem lehet irányítani. Ösztönösen elkábít a rózsaszín köd, ezért pedig nem lehet hibáztatni azokat, akik sajnos beleesnek ebbe a gödörbe.

De a szex annyira jó....
Igen, és más? Egyértelmű intő jel, ha a szex köré centralizálódik a kapcsolatotok. Ha legtöbbször nincsenek mélyenszántó beszélgetéseitek, csak izzasztó etye-petyék, akkor az mindenképpen elgondolkodtató. Esetleg sosem dicsért meg semmiért, viszont az orális szexben istennőnek tart? Szintén nem jó pont. Nem egy szexbábú vagy, hanem egy érző lény, ne hagyd magad tárgyiasítani!

Nem tudod megfogalmazni, miért jó vele

Picit hasonlít az előző ponthoz, csak egy másik perspektívából. Gondolkodj, mit adott neked ez a kapcsolat, mivel lettél több. Ha nem jut eszedbe semmi pozitív, viszont negatív annál inkább, akkor érdemes fontolóra venned ezt a viszonyt.

Forrás: Shutterstock

Nem vállal fel

Talán a legegyértelműbb figyelmeztetés lehet számunkra. Aki viszont mérgező kapcsolatban él még erre is találhat elfogadható magyarázatot.

„Még nem áll készen, de biztosan szeret"- gondoltam magamban – „Még fél az érzéseitől".

Ilyen pedig nincs, aki szerelmes az legszívesebben világgá kürtölné a boldogságát. És bemutatna mindenkinek, akik fontosak a számára. Sőt, rájöttem még egy valamire. Egy állítólag tökéletesen működő, friss kapcsolatban senki nem fogja azt mondani, hogy félek az érzéseimtől, és légyszi még ne járjunk. Egy kivétellel, ha mazochista az illető. Hiszen miért fosztaná meg valaki saját magát a boldogságtól? Úgy vélem, vagyunk annyira "önzők" ösztönösen, hogy, ami jó nekünk arra nem mondunk nemet.

Megszűnik a világ

Természetesen egy bimbózó kapcsolatban és egy friss szerelemben, hajlamosak vagyunk elveszíteni a fejünket. Romantikus dalokat hallgatunk, állandóan a kiszemeltünkről beszélünk. Ám ez a fajta eufórikus állapot pozitív hatással van a tanulásunkra, munkánkra, emberi kapcsolatainkra és az egész életünkre. De mi történik akkor, ha egy toxikus személybe vagyunk szerelmesek? A világ ténylegesen megszűnik. Semmit nem látsz csak őt, az Instagram sztorijait nézegeted egyfolytában, féltékeny vagy minden nőre, aki körülötte van, elképzeled mit mondanál neki a következő randin. Sőt, már egy hónappal előtte tudod mit fogsz viselni a találkozón. Megszállottá válsz. Nem mész el a barátaiddal bulizni, csupán azért mert éppen órák vagy esetleg napok óta nem jelentkezett. Belebetegszel a gondolatába is annak, hogy mi lesz, ha elveszíted. Ami azért szívás, mert csak erre tudsz gondolni. Ezzel pedig szépen lassan mérgezed a tested.

A barátaid nem igazán kedvelik

Kérlek figyelj a szeretteidre! Ők azok, akik a legjobbat akarják neked. Objektívan figyelik azt az illetőt, aki elcsavarta fejed. Ha nincsenek róla jó véleménnyel az okkal van, ne érezd támadásnak. Ebben pedig az édesanyám volt a legnagyobb szakértő. Ha az anyukám nem kedvelt valakit, arról előbb vagy utóbb mindig kiderült, hogy egy igazi kígyó. Épp ezért hallgasd meg őket, valószínűleg nekik lesz igazuk. Én már csak tudom...

Szinte már utálod magad

Folyamatosan kevésnek érzed magad hozzá, és úgy véled negatív irányba változtál mióta ismered. Ezt szerintem nem kell megmagyaráznom. Azok az emberek, akik elhitetik veled, hogy szar vagy, sőt még tesznek rá egy lapáttal nem hinném, hogy méltók az életedhez. Ha mindezt pedig az idézőjeles szerelmed teszi veled.....add rá a kabátot, és engedd elmenni.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.