A halál torkában voltam, de az életet választottam: közel fél óráig voltam odaát

"Vannak emlékképek, de ezeket lehet, hogy én gyártottam saját magamnak..." - kezdi Eszter, aki közel fél órán keresztül volt halott.

„28 perc nagyon hosszú idő, kb 2%-ot adtak arra az orvosok, hogy fel fogok épülni, ami rettentő kevés... ennél kevesebbet már csak a protokoll miatt sem mondhatnak"

A fiatal lány esete tényleg nagyon ritka, ugyanis ha valakinél közel fél órán keresztül áll fenn a klinikai halál állapota, alig van esély arra, hogy onnan folytathatja az életét, ahol abbahagyta, és nem áll be nála agykárosodás, Eszternél ez mégis így lett.

Fontos tehát, hogy ha ilyet észlelünk a környezetünkben, gyakorlatilag azonnal be kell avatkozni, és a mentő értesítése után - vagy közben - meg kell kezdeni az újraélesztést.

Eszti azért beszél nyíltan a történetéről, mert úgy gondolja, közelebb kell hozni az emberekhez a halált, és megértetni mindenkivel, hogy egy ilyen helyzetben azonnal kell cselekedni. Az ő akkori párja sem tudta, hogy kell újraéleszteni, de a mentésirányítónak hála sikeresen vette ezt az akadályt, ami megmentette a lány életét.

„Szerintem attól félnek az emberek, hogy elrontják, nem biztosak benne, mikor kell elkezdeni, és inkább neki se állnak. Nálam egyértelmű volt, semmilyen életjelet nem adtam. Ez egy váratlan szívhalál volt, előzmény nélkül. Igaz, hogy 3 évesen volt egy szívműtétem, de a kettőnek semmi köze egymáshoz, nincs orvosi magyarázata, hogy ez miért történt..."

"7 percen belül voltak kint a mentők, közel volt a mentőállomás is, tehát iszonyú nagy szerencsém volt. Amikor megérkeztek a mentők, folytatták az újraélesztést, és bekerültem a kórházba, ami egy nagyon-nagyon hosszú folyamat volt..."

Eszter történetében itt kezdődött a hullámvasút, az élet-halál harc, ugyanis 8 napig mélyaltatásban feküdt a fehérvári kórház kardiológia osztályán. A sok fekvéstől kétoldali tüdőgyulladása lett, és csak a szívmegállás után 10 nappal kezdték el felébreszteni. Ez alatt a közel két hét alatt nem lehetett tudni, hogy károsodott-e az agya, így csak bizakodni tudtak abban, hogy minden rendben lesz.

Az újraélesztés bizony fáj - testileg és lelkileg egyaránt...

„A felépülés egy hosszú folyamat. Az elején az ember dühös: Miért én? Miért kell mindezt átélnem? Miért kell keresztül mennem ezeken a szenvedéseken? Arról nem is beszélve, hogy ez mennyi fizikai fájdalommal jár. Az, hogy újraélesztenek, és sokszor kiütnek sokkolóval, az utána is fáj. Törik a szegycsont, repedhetnek a bordák (...) Anyukámnak volt egy nagyon szép mondata az altatásom 7. napján. Odaállt ő, mint szülő, és annyit mondott, hogy

Eszter január 29-e óta sokkal jobban becsüli az életet.

"180 fokos fordulatot vettem. Addig is egy nagyon pozitív személyiség voltam, most még inkább értékelek mindent. Minden naplemente más, minden napfelkelte más, minden hajnal, tudok különbséget tenni hajnal és hajnal között. Erre az átlagember nem feltétlenül képes, neki minden reggel egy sima reggel, de akit újraélesztettek, annak minden reggel egy ajándék..."

Megfogadta, hogy innentől kezdve minden évben megünnepli a 2. születésnapját is január 29-én, ami az újjászületése napja. A család, és a barátok támogatása nélkül neki sem sikerült volna, ugyanis a szerettei jól kezelték a történteket. A hirtelen szívmegállás óta Eszternek beépítettek egy defibrillátort (hivatalos nevén subcutan icd-t) a hátába, ami szükség esetén leadja a sokkot a szívének, és újraéleszti őt.

A történtek nem csak Eszti párját és családját, hanem a barátait is megviselte.

„A legjobb barátnőmmel, Ingriddel, ez egy hihetetlen utazás volt. Ő is teljes mértékig beletört ebbe, az elején fel sem fogta, mi történik. Hajnali 4-kor hívta fel Ingridet az anyukája, hogy elmesélje, mi történt velem. Utána elindult a riadólánc, nagyon sokan drukkoltak nekem. Még imádkoztak is értem, több száz ember határon innen és túl (...) Olyan emberek kezdtek el hinni valamiben, ami felsőbbrendű az embernél, akik eddig soha"

De mi történt abban a 28 percben, amikor gyakorlatilag halott volt?

„Ilyenkor szoktak beszámolni az alagútról. Nálam nem volt alagút, egy hajnal volt, gyönyörű szép, könnyű, és egy csarnokban voltam. Olyan volt, mint egy előtér, ahonnan ha előre megyek, a Mennyországba jutok, ha vissza a csapóajtón, akkor pedig vissza az életbe (...)"

Azt mondja, azért szeretné minél több emberrel megosztani a történetét, és felhívni a figyelmet az újraélesztés fontosságára, hiszen ő a bizonyítéka annak, hogy egyetlen perc is életet menthet!