"A férjed nem nézi végig a szülésed? Akkor nem szeret!"

Ez jutott eszembe, mikor egy kismama ismerősöm elkeseredve mesélte, miről győzködik a barátnői. Szerintük a férje érzéketlen, nem érzi át az apaság jelentőségét, és őt sem szereti eléggé - csak mert nem akar bent lenni a szüléskor.

Mondanom sem kell, hogy Kitti nyolc hónapos terhesként amúgy is érzékeny időszakát éli. Az öröm és a várakozás mellett tele van - természetesnek tekinthető - félelmekkel, aggodalommal. Ráadásul a kapcsolatuk elég viharos múltat tud maga mögött, mostanra azonban Attila teljes odaadással viszonyul hozzá és a születendő babához. Még munkahelyet is váltott, hogy a jövőben több időt tudjon otthon tölteni a családdal. Örömmel dolgozott a ház bababiztossá tételén és a gyerekszobán.

Most mégis újra vitatkoznak. Kitti ugyanis szeretné, hogy a férje a szülés utolsó pillanatáig mellette legyen. Tudom, már erről a hozzáállásról is megoszlanak a vélemények. Sok nő azonosul ezzel a kívánsággal, mások viszont egyáltalán nem akarják, hogy kedvesük ilyenkor is lássa őket.

Számtalan fórumon olvastam már vitát erről, és általában mindkét tábor elég szélsőségesen hangoztatja a véleményét. "A férjem velem volt, és élete legcsodálatosabb élményeként élte meg, hogy ő vágta el a köldökzsinórt." Mások szerint ez "női" dolog, a férfi izguljon csak a folyosón. "A barátnőm párja is bement, aztán majdnem ráment a házaséletük. Hiába, ez nem egy pasi gyomrának való."

Nem tudom, mikor jutunk el oda végre, hogy mindenki megértse: az egyik nőnek csodás, ha a férje is végignézi a szülés folyamatát, a másiknak meg ez a legrosszabb rémálma. Az egyik férfi látni akarja, ahogy kibújik a baba, a másik nem. És ezeknek semmi köze sincs sem a gyerek, sem a párja iránt táplált érzelmeihez. Pusztán ahhoz van köze, hogy különbözőek vagyunk. Eljön valaha az idő, amikor ezt végre megtanulják tolerálni az emberek?

Visszatérve az eredeti sztorihoz, most áll a bál. Bár Kitti másra vágyott, először megértette Attila álláspontját, aki azt mondta: örömmel ott marad a vajúdás első szakaszainál, de ha eljön a "rázósabb" rész, kimegy. Mert bántaná, hogy semmit sem tud átvenni a szenvedő felesége fájdalmaiból, és már a kitolás látványának gondolata is megijeszti.

A feleség eleinte elfogadta a férje álláspontját, vesztére azonban, elmesélte az ismerőseinek a dolgot. Néhány barátnő pedig rögtön tudni vélte, hogy ilyen hozzáállással Attilából rossz apa és rossz férj lesz. (Mintha ezen múlna!) Sikerült is a szülés előtt álló kismamában komoly szorongást generálni. Most itt tartanak. Feszültség, félelmek és megbántottság - ez a hangulat uralkodik otthon.

Én meg azon gondolkodom, miért jó ez bárkinek is. Miért jó dogmaként feltüntetni a saját megéléseinket? Miért jó földbe döngölni egymást és károgó jóslatokkal megjövendölni a véget? Ha valaki rájön a válaszra, árulja el nekem is.

Búcsúzunk!

Kedves olvasóink!

Október közepétől kezdve a SHE.HU teljes szerkesztősége, és az írói gárda is távozik a magazintól. Ezután a weboldalon és minden kapcsolódó közösségi felületen megjelent tartalmak nem a mi munkánk eredményei. Nehéz a búcsú, de köszönjük, hogy eddig velünk tartottatok, és reméljük hamarosan találkozunk! :) Íróink munkásságát addig is nyomon követhetitek saját írói oldalukon. Köszönjük ezt a 4 évet, amit velünk töltöttetek!

Ezennel kívánunk sok sikert az új szerkesztőségnek!

Forrás: Csudai Sándor

Nyitókép: Shutterstock