"Ha elválok, talán örök magány vár. Megéri?"

Nem értem, miért nem szállnak ki saját maguk miatt abból a helyzetből, amiben már nem boldogok, de nyilván mindenki maga hozza a döntéseit. Sőt, azt is tudom, hogy egy rossz kapcsolat mennyire le tudja rombolni az ember önbizalmát. Idővel már el sem hiszi, hogy ennél jobb is jár neki, így pedig nehéz lépni, elismerem...

Dóri és Anna

Van két barátnőm, akik egy éve még mindketten rossz házasságban éltek. Ment az agyalás, hogy most váljanak vagy sem. Elmondták ezerszer, hogy milyen félelmetes változtatni, mert mi van, ha nem lesz más, és egyedül maradnak... Ráadásul egyiküknek sem volt gyereke, de szerettek volna, egy új kapcsolatban pedig ez is idő, mire egyáltalán felmerül.

Anna megkönnyebbült, hogy ezen neki nem kell átmennie, hiszen ő maradt a kapcsolatában. Aztán eltelt egy pár hónap, és azt láttuk, Dóri kezd lassan kivirulni... Lefogyott, többet mosolygott, egyre magabiztosabb lett. Nem volt új párja, csak kezdte magát jól érezni az új életében. Egyre szembetűnőbb volt a különbség közöttük Annával, aki még mindig a "menjek vagy maradjak" dilemmában szenvedett.

Aztán Dóri szerelmes lett. Találkozott valakivel, akivel első pillanattól kezdve őrült vonzalmat éreztek egymás iránt. Nem is csodálkoztunk igazán, hiszen az utóbbi hónapokban teljesen megváltozott: a kesergő, negatív lányból magabiztos, sugárzó nő lett. Egyre gyakrabban mesélte, mennyire boldog.

Az nyer, aki mer?

Hogy látom én ezt, harmadik barátnőként? Mindketten fontosak nekem, és szeretném, ha boldogok lennének. De úgy tűnik, Anna megkeseredett, szomorú és tanácstalan. Dórinak volt pár nagyon kemény hónapja, amikor féltettük, de azóta totálisan megváltozott. Végre igazán és teljesen boldog, és a helyén van.

Kinek van igaza? Ezt mindenki csak maga döntheti el a saját életében, vállalva a rizikót, hogy nem látja előre, mi fog történni. Dehát talán épp ez a szép benne, nem?

Nyitókép: Shutterstock