Nagyapám szexuálisan zaklatott, és nem tehettem semmit!

Egy tanyára, távol a nyüzsgő várostól. Itt messze voltak a házak egymástól, mindenki gazdálkodott, állatokat tartott, földet művelt. Egy olyan világba csöppentünk, ahol a "rossz" gyerekeknek büntetésből kukoricán kell térdelniük. Gyakran volt róka vagy őzike a hívatlan vendég. A paradicsomot a forró napsütésben a bokorról leszakítva ettük. A vizet kézzel húztuk fel nagy vödrökben a kútból, így biztosítva a mosás és tisztálkodás lehetőségét. Egy ideig szerettem itt lakni, de aztán jött az a bizonyos este...

Átmentünk anya párjának szüleihez. Talán az volt az első alkalom, hogy találkoztam velük. Kis házban éltek egy domb tetején. Az udvaron tyúkól volt, mellette egy kisebb romos melléképület, ahol nyulakat tartottak. Bent a házban megkérdezték tőlem, hogy szeretném-e megnézni a nyulakat. Bátortalanul, de igent mondtam, mert már akkor is szerettem az állatokat.

Semmit nem értettem, de nagyon féltem. Próbáltam ellökni, ám ő szorított magához. Csak akkor hagyta abba, amikor mondtam neki: ha nem enged el, szólok anyának. Akkor leeresztett a földre, és beszaladtam a házba. Többet sosem láttam, a történtekről pedig nem szóltam senkinek. Később hallottam, hogy meghalt.

A traumáknak azonban ezzel még nem volt vége. Egy-két évvel később elmentünk anya szüleihez, akik egy kisebb városban laktak. Nem sűrűn jártunk oda, egy kezemen meg tudom számolni a látogatásaink számát. A nagyapám bent volt a szobában, és mikor anya kiment a konyhába mamához, egy időre kettesben maradtunk. Eleinte kedvesnek tűnt, bár nem nagyon tudtam vele beszélgetni.

Sosem beszéltem senkinek a dologról, mégis mély nyomokat hagyott bennem. Annyira, hogy amikor felnőtt fejjel a koporsója mellett álltam, egy pillanatig sem sajnáltam. Sőt, inkább arra gondoltam: "Megérdemled!" Ma sem értem, hogy tehet egy felnőtt ember ilyet egy gyerekkel. Hogy mi járhatott a fejükben, miért kellett ilyet átélnem... Mi történhetett volna, ha nem tudok elszaladni, ha nem állnak le? Félelmetes.

Talán el kellett volna mondanom valakinek, hogy mit csináltak. De attól féltem, hogy nem hisznek majd nekem, így jobbnak láttam hallgatni. A mai napig őrzöm ezeket a gusztustalan emlékeket, titkolom és szégyellem. És mindenkinek azt tanácsolom, hogy nagyon figyeljen a gyerekére - mert sokszor épp azok zaklatják a kicsiket, akikről nem is gondoljuk...

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock