Hogyan legyek jó anya a koronavírus árnyékában?

Ma már sóvárogva gondolok vissza azokra a napokra, amikor elalvás előtt még azon agyaltam, hogy a fiam megint elhagyta a sapkáját. Vagy hogy miért lett hármas a matek doga. A dolgok átértékelődtek. Már csak egy kérdés foglalkoztat: hogyan óvjam meg ebben a mindenki számára ismeretlen és ijesztő helyzetben? Ami még nekünk, felnőtteknek is kihívást jelent...

Higgadtan próbálok tájékozódni arról, hogy mivel teszek jót és mivel nem. Aztán miután magamban százszor megrágtam, csak úgy adom tovább az infót - neki. Egy 11 évesnek, aki már elég nagy ahhoz, hogy értse, valamiért most minden felfordult, de ahhoz még kicsi, hogy útmutatás és segítség nélkül küzdjön meg a helyzettel. (Azt hiszem, mindannyian kicsik vagyunk ehhez. Még a felnőtteknek is kell az érzelmi támogatás és az összefogás érzése.)

Mert rengeteget jelent, mit lát és hall tőlem a gyerek. Mit adok tovább: információkban éppúgy, mint az érzelmek megfogalmazásában és kezelésében. Úgy kell mindent elmondanom - őszintén! -, hogy ne essen pánikba, de ne érezze azt sem, hogy elbagatellizálhatjuk a helyzetet. Be kell neki vallanom, hogy én sem tudok mindent - sőt, egyelőre a kutatóorvosok sem. Olyan ez most, mint egy kihívás: bizonyítanunk kell, hogy a kérdőjelek ellenére is helyt tudunk állni emberségben, felelősségben, okosságban, megfontoltságban. És türelemben...

Meg kell értenie, hogy egy ideig nem találkozhat a nagyszülőkkel - bármennyire is hiányolja őket. Nem bandázhatunk másokkal. Nem megyünk le bármikor az utcára, és a piacra sem ugrunk le szombat délelőtt sült kolbászért. Nem járhat iskolába.

Ami engem illet, hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem, amikor ezt bejelentették. Még akkor is, ha gyakorlatban százféle kérdést vet fel, amikre megoldásokat kell találni. Mert nem tudom, hogyan fog zajlani a távoktatás. Nem tudom, hogy fogok úgy dolgozni itthonról, hogy közben őt is felügyelnem - sőt, esetleg tanítanom - kell. Sok mindent nem tudok, egy azonban biztos: BÁRMI jobb annál, mint hogy veszélyben legyen. Hogy veszélyben legyünk.

Igen, piszokul gáz, hogy felborult az életünk, de nincs mit tenni. A vírust nem vonhatod felelősségre, nem mondhatod neki, hogy eleged van és húzzon innét. Azon vagyunk, hogy ne legyen még rosszabb. Mert ha nem állítjuk meg időben, akkor sokkal komolyabb kérdéseken fogunk rágódni, mint a mostaniak. Okos hozzáállást várunk a gyerekektől?

És hogy addig mit tegyünk? Örüljünk, hogy itt vagyunk egymásnak! Hogy együtt a család. Hogy ott a gyerek. Hogy nem épp karanténban fekszünk egy kórházi ágyon, ahonnan csak telefonon beszélhetünk vele. Azt hiszem, most dől el igazán, hogy a nagy szavak - család, szeretet, emberség -, amikről prédikálni szoktunk, mennyire fontosak a valóságban.

Hajlandóak vagyunk érte küzdeni? Akkor is, ha nehéz, ha ijesztő, ha fárasztó, ha kényelmetlen? Az én válaszom mindenképpen egy nagybetűs Igen. Mert anya vagyok. Mert ember vagyok. Mert egy közösség tagja vagyok. Nem válaszolhatok másképp...

Még több cikk Gretától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.Forrás: Szabó Gábor

Nyitókép: Shutterstock