tolerancia empátia Pechál Péter gyűlölködés
Úgy látszik, az emberek szeretnek gyűlölködni. Mindig képesek valami okot találni rá, egyszerűen szükségük van erre.

Régen szabadon utálhatták a más nemzetiségűeket, etnikumúakat, vallásúakat, az alacsonyabb rangúakat, a nőket, esetleg a boszorkányokat (vagy akiket annak tituláltak). Szóval, akinek igénye volt erre, az bátran kiélhette a gyűlölködő hajlamát.

Csak időközben rájöttünk, hogy ez nem jó dolog. Kulturált, intelligens, empatikus emberek vagyunk (elméletben), szóval, nem lehet kényünk-kedvünk szerint bántani másokat. Ezért elindultunk egy békésebb, megértőbb irányba. Az egész társadalmunk sokkal jobban odafigyel minden ember, sőt, még az állatok érdekeire is. Ami önmagában tényleg egy baromi jó dolog. És tényleg azt gondolhatnánk, hogy fejlődtünk - lassan itt a happy end. Hát a nagy lófaszt!

Mert most ott tartunk, hogy azt lehet gyűlölni, aki nem annyira empatikus, elfogadó, mint szerintünk az megfelelő lenne. Nagyon könnyen rá lehet sütni bárkire, hogy épp rohadék valakivel, mert nem vett figyelembe valamilyen szempontot.

Például, ha eszel húst, az már egy ok az elvakult vegánok számára, hogy indítványozzák a karóba húzásodat, esetleg azt, hogy téged dolgozzanak fel és fogyasszanak el az elvetemült húsfogyasztók. Vagy nemes egyszerűséggel utalnak arra, hogy jobban járt volna a világ, ha mindezt megelőzve az édesanyukád inkább lenyel...

Ha megdicsérsz egy nőt, az lehet egy tök kedves gesztus - talán pont azért teszed, mert épp elég lepukkantan néz ki, de szeretnéd feldobni a napját -, de lehetsz miatta egy mocskos perverz is. Hiszen nem jó hangsúllyal mondtad azt, hogy "tök jó a hajad". Meg olyan kajánul vigyorogtál... Tele volt mögöttes tartalmakkal.

Forrás: Shutterstock

De szinte bármivel ki lehet húzni a gyufát: ha anyaként nem szoptattad elég ideig a gyerekedet, vagy ne adj isten, nem természetes úton szülted. Ha azt gondolod, hogy egy idősebb ember nehezebben boldogul egy mobilalkalmazással, akkor az "ageism" - most tanultam ezt a kifejezést, azért villogok csak vele. Szóval, a lényeg, hogy hátrányosan megkülönbözteted az idősebb korosztályt.

Tökéletes példája ez annak, hogy egy alapvetően teljesen pozitív dologban is hogy lehet átesni a ló túloldalára. Van erre is egy kifejezés - megint csak menőzök -, a tolerancia terror. Azt hiszem, ez remekül le is írja ezt a fogalmat. Amikor amiatt baszogatnak, hogy nem vagy elég toleráns, vagy olyasmit csinálsz, ami valamilyen szempontból elítélendő lehet. De tulajdonképpen, ha nagyon szeretnénk, bármibe bele lehet kötni.

És ez az, ami rohadt veszélyes. Hogy pont az alapelv sérül ezzel. Mindenkire szeretnénk tekintettel lenni, közben lassan mindenki retteg, hogy mit mondhat, írhat, tehet. És a fejében végigfuttat egy több száz oldalas listát, hogy biztos nem bánt-e meg ezzel valakit. Én most például biztos vagyok benne, hogy mire idáig elolvastad a cikket, már valaki kitalált nekem egy külön bugyrot a pokolban valamelyik mondatomért.

Úgy látszik, nem kell kegyetlen zsarnok elnyomás, ami megmondja, mit szabad és mit nem szabad mondanunk. Élnek közöttünk olyanok, akik boldogan megteszik ezt maguktól is. Az aktuális nemes ügy szent harcosaként harcba szállnak, és eltipornak bárkit, akik szerintük átléptek egy határt.

Változatlanul azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy odafigyelünk egymásra, de az nem, ha az emberség nevében embertelenül viselkedünk. Ha egy békés cél nevében gyilkos indulatok születnek. Azt hiszem, a történelem során ez eddig sosem vezetett jóra...

Pechál Peti: Megalázzuk a nőket azzal, hogy tetszenek nekünk?http://she.life.hu/herself/20200129-megalazzuk-a-noket-azzal-hogy-tetszenek-nekunk-pechal-peti.html
Még több cikk Petitől!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Peti stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.Forrás: Szabó Gábor

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.