Telefonfüggő szülők: Zombiként élsz a gyereked mellett!

A várakozásban elfáradt - vagy csak fásult - emberek ugyanis telefonjukba merülve, kifejezéstelen arccal, bőszen nyomogatják a telefonjaikat. "Szabad ez a hely?" - szólítom meg az egyiküket. Eközben sokat sejtetően fixírozom a mellette fekvő kabátját, ahova édesapámat szándékozom leültetni a zsúfolt teremben. Fel sem nézve, monoton hangon válaszol a hölgy: "Igen." A kabát azonban a helyén marad. Tanácstalanul helyezem át a testsúlyomat egyik lábamról a másikra, hogy akkor most mi legyen. Csak nem ülhet rá a kabátjára! Így ismét próbálkozom. "Ez a kabát az öné?" Meglepődve néz fel, hogy miről is beszélek, és kelletlenül bár, de lassan a ruhadarabért nyúl.

Miután ez a probléma megoldódott, ismét körbenézek. Egy négyéves forma bűbájos kislány unalmában többször is fel- és lecsúszik a padon, miközben minden egyes centimétert végigtapogat rajta. Meginvitálva ezáltal az összes eddig ott bulizó baktériumot és vírust egy jó kis vendégségbe, ahol tombolhatnak majd. Apuka mindebből semmit sem érzékel, ő most Zombilandben jár, és gépírónői gyorsasággal pötyög az okostelefonja képernyőjén.

A gyermek ezért új játékot talál ki magának, és a babakocsiban fekvő csecsemőhöz sétál. "Te kis rosszcsont!" - becézgeti a testvérét, és szeretetteljes mozdulattal végigsimítja kis ujjaival a baba arcát. A tesó hatalmas mosollyal díjazza a törődést. A kislány ezért folytatja a cirógatást. Tetszik neki a hugica reakciója, ahogy hatalmasra nyitja a szájacskáját és próbálja bekapni a nagytesó mutatóujját. Bennem meg megfagy a vér.

Bár apuka néha azért feltekint a kacarászásra, és látja is, mi történik, a telefon mégis jobban izgatja, mint az esetleges következmények. Eszébe sem jut figyelmeztetni a gyermeket. Aztán anyuka is kijön a rendelőből, de számára is fontos üzenet érkezhetett telefonon, mert rögtön azt ellenőrzi inkább - és nem a gyerekeket. Pedig a kislány előbb az apa figyelméért ácsingózott, játszani szeretett volna. De csicsergése nem váltott ki túl sok reakciót, így ennek híján kezdte el pótcselekvésként a váróban található tárgyak felfedezését. Megszokhatta már, hogy magának kell találnia elfoglaltságot.

Ennek ellenére úgy tűnik, az ő kis lelke még nem fertőződött meg, legalábbis nyugodt és kiegyensúlyozott gyermeknek látszik, aki imádattal csüng a kistestvérén. De vajon ki fogja a szülőket figyelmeztetni a "zombivá" válás veszélyeire, mikor szemmel láthatóan már ők is azzá váltak?
Ezen gondolkodom éppen, amikor is szólítanak. Mielőtt belépek, még hátranézek. Kísérteties a kép. Kifejezéstelen arcú, lehajtott fejek sokasága.

A gyermeki kacaj azonban üdítően száll szét a teremben, a telefonokba mélyedt emberek között. És ekkor mintha megtörne a jég. A kabátos hölgy, mintha csak egy rossz álomból ébredt volna, hirtelen felnéz a gyermekre, és meglepődve, csodálkozó arccal ennyit mond: "Milyen édes!" És rámosolyog. Van még remény, nyugszik meg a lelkem, és bezárom magam mögött az ajtót.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock