Megütött a férjem, akkor azonnal hagyjam el?

Nagy elánnal köszönök a telefonba, a mosolyom áthallatszik a készüléken, de a másik oldalon nem vár öröm. Viki sír, zokog. Olyan pánik és fájdalom ül rajta, hogy el sem tudja mondani, mi történt. Két feszített lélegzet között csak szavakat dobál, hogy "Tibi", "Nem hiszem el" és hogy "Átmehetek?"

Remegő kezekkel teszem le a telefont. Régóta ismertem Tibit. 19 évesek voltak, mikor megismerkedtek. Végigkísértem az egész szerelmüket. Szurkoltam Vikinek az első randinál. Aztán hónapokon keresztül hallgattam, milyen jó pasi. Nem az az érzelgős, "beeszem magam a bőröd alá is" típus. Sokkal inkább az a csendes, szelíd, méltóságteljes, határtisztelő férfi. Az a régi vágású, aki nem igazán érti a női hisztit és a romantikát, de tűzön-vízen keresztülmegy a családjáért, és bármikor helytáll.

Mi történhetett? Csak a legrosszabbra tudtam gondolni. Csörren a csengő, ajtót nyitok. Viki ott áll, arcát a tenyerébe és hajába bújtatja, és csak zokog. Mintha szégyellné a fájdalmát. Leülünk a kanapéra, és félve, szinte hangtalanul kérdezem, hogy mi történt. Elvesz egy zsebkendőt, megpróbálja összeszedni magát, és pár véget nem érő sóhaj után kimondja: "Megütött!" És újra zokogásban tört ki. "Tessék?" - döbbenetemben csak ennyi szakadt ki. Fürkésztem a zokogó barátnőmet, kértem, hogy mesélje el, mi történt, mert nem akartam, nem tudtam elhinni, amit mondott. Aztán belekezdett.

Elmesélte, hogy az egész akkor kezdődött, amikor Tibi elvesztette a munkahelyét. Korábban vezető beosztásban dolgozott napi 8 órában egy olyan munkahelyen, ahol a kollégáival is szinte baráti viszonyban volt. A céget leépítették, és új munkahelyet kellett keresnie. Már akkor egyre többet veszekedtek. Erről tudtam, már korábban említette.

Nagyon sokáig nem talált munkát, így Vikinek több túlórát kellett vállalnia, hogy a családi kasszában elég pénz maradjon. Tibi hónapokig volt otthon, sehova sem vették fel. Végül egy gyárban kezdett dolgozni 12-13 órában 2 műszakban, egy órányira az otthonuktól, kevesebb pénzért. Tibi egyre ingerlékenyebb lett, ha a barátnőm megkérte otthon valamire, akkor mindenre csak morgott, néha már a hangját is felemelte, és többször zárult ajtócsapkodással a vita. Egyszerűen teljesen kifordult magából, nem tud uralkodni a dühén.

Az óvodából hazafelé a kicsit lerakta az anyjánál, és olyan dühvel indult tovább, amilyet még soha nem érzett a férje iránt. A számonkérésnek hatalmas veszekedés lett a vége, és mikorTibi be akarta csapni az ajtót menekülve a pillanatból, ott állt Viki, akit eltalálta a keze. Mikor észrevette, hogy megütötte, ellökte Vikit az ajtóból, és becsapta azt.

Ahogy Viki a történet végére ér, látom a szemében a hatalmas csalódottságot. Látom a végtelen fájdalmat. Azt, hogy azt gondolja, a férje már nem az az ember, akihez hozzáment. "Minden hazugság volt, az összes kedves szó, az összes ölelés. Az elmúlt 15 évet egy ilyen aljas embernek adtam. Hogy ismerhettem ennyire félre? Hogy nem vettem észre, hogy ilyen agresszív vadállat? Ezt nem hagyhatom! Meg kell védenem magamat és a gyerekeimet egy ilyen embertől. Mennyi hazugság!" Sorolja Viki hol sírva, hol kiabálva.

Látva barátnőm összetört arcát, én mégiscsak egy kérdést tudtam feltenni: "Biztos, hogy az elmúlt 15 év volt hazugság, és nem az elmúlt pár hónap? Én mikor utoljára nem tudtam a dühömet kontrollálni, az már az utolsó segélykiáltásom volt, hogy ne veszítsem el önmagam." Viki döbbenten nézett. Nem szólt többet. Felöltözött, és hazament a férjéhez, akit zokogva talált a fürdőszobában...

Nyitókép: Shutterstock