"Ne ítélj, hogy ne ítéltess" - te ezt be tudod tartani?

A mellettem lévő asztál ült egy apuka a nyolc év körüli fiával, beszélgettek. A jelek szerint épp moziba tartottak, vagy onnan jöttek. Aztán egy hirtelen mozdulatnak köszönhetően az asztalon levő guszta, majdnem teli pattogatott kukorica a földön landolt. Szétszóródva a székek alatt és körülöttük. De elterelte a figyelmemet a további eseményekről az, hogy meglessem tényleg a számomra jó dobozból öntik ki a forró csokimhoz a "tejet" – és így elkerüljem a biztos rosszullétet. Mire visszanéztem már távoztak is.

Nem tetszett, amit láttam, de még kevésbé az érzés, hogy ítélkezem, és közben nem is tudom, hogy mi lehet a valódi oka a távozásuknak. Benne van a pakliban, hogy tényleg nem akarták összetakarítani, mert minek? Úgy is összeszedi majd valaki - de az is, hogy sietniük kellett valahova. Moziba vagy esetleg máshova, ami sokkal fontosabb ennél.

Próbáltam keresni a lehetséges érthető okokat, beindult a felmentéseket kereső radarom. Biztos mosdóba kellett sietnie az apukának - lehet, hogy ő sem bírja a tejet és rohanni kellett. Vagy ugyanez történt a gyerekkel. Talán elnézték az időt, és már várja őket anyuka a kistesóval, aki nagyon nyűgös. Tucatnyi lehetséges okot tudnék kreálni, durvábbakat vagy enyhéket, de kevés esély van rá, hogy megtudjam a valódit.

Végiggondoltam, hogy én mit tettem volna, vagy mit szeretek tenni hasonló helyzetben. Az, hogy kiborítunk valamit, mindenkivel megeshet - egy véletlen, vagy a figyelmetlensége miatt butaság lenne hibáztatni magunkat vagy másokat - de ami utána jön, az már a mi felelősségünk. Arra jutottam, hogy ha nincs égetően fontos dolgom - amit a külvilág valószínűleg nem is tud -, akkor elnézést kérek és szólók, hogy kérem, takarítsák össze, vagy kérek egy seprűt és magam teszem meg.

Megfordítva a helyzetet van az ítélkezésnek egy másik oldala, amikor minket ítélnek meg. Másfél éve otthon dolgoztam a gép előtt, mikor rám jött egy fulladásos rosszullét. Úgy éreztem segítségre van szükségem, amiben a férjem profi - ezért telefonáltam is neki. Ő épp a piacon vásárolgatott addig nyugodtan. Majd a hívás után rohanni kezdett. Útközben elejtette a gyümölcsöket, de ijedtében rohant is tovább haza hozzám "lazán ott hagyva" azokat - hisz tudta ritkán hívom apróság miatt, itt tényleg veszély van.

A pirosnál beelőzött egy nagy fekete autót, hogy elsők között indulhasson, ha zöldre vált a lámpa. Úgy gondolta, minden pillanat számít. Nyomta neki a gázt, de a következő pirosnál beérte a pasi, aki nem volt picike és izomtalan, de cserébe kopasz és bőrkabátos... Ordítva, habzó szájjal állt a kocsi mellett, hogy ő ott és akkor kiszedi a férjemet és jól móresre tanítja. Nem ismered a KRESZ-t te... - hangzott a káromkodásokkal tarkított kérdés.

A piros narancsra váltott és már ott sem volt. Hála az égnek időben érkezett, és mára a történetből egy jelent is született, egy hamarosan érkező filmünkben. Azt üzenve, hogy ítélkezni nagyon könnyen tudunk, de érdemes megnézni a másik oldalt is, mielőtt valakit csak a saját szemszögéből bírál másokat.

Tóth Hozleiter Fanni Mosolyka

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock