magzat abortusz Laczó Adrienn down szindróma döntés fájdalom
Mindenkinek van egy életfeladata. Bár könnyebbet dobott volna nekem a gép! Hogy várhatják el tőlem az orvosok, a Teremtő, a lelkiismeretem és a környezetem, hogy ítéletet mondjak egy életkezdemény felett?

Nem tudom, miről vagy kiről nevezték el Downnak, de szerintem azért hívják így, mert ledermeszt, lesújt, letaglóz a diagnóznis - és le kell mennünk egészen a pokol önmarcangolós bugyráig, hogy utána a mennybe jussunk. Ha...

Hogy is szól az az egyébként bájos mondás?

A 8. napon, Isten megteremtette a Down-szindrómás babákat, hogy megtanítsanak bennünket szeretni. Én márpedig most gyűlölök: méghozzá magamat, amiért nem vagyok elég altruista, a férjemet, amiért nem tart vissza, és még édesanyámat is, aki most bezzeg nem tud okos lenni! A legjobban viszont a szomszéd csajt, amiatt a harapnivalóan pirospozsgás arcú kisfiú miatt, akinek a létjogosultságával - mocskos egy szó - kapcsolatban semmiféle kételye nem volt. Sem a megszületése előtt, sem azóta.

Ebben az elcseszettnél is elcseszettebb helyzetben kéretlenül is szembe jönnek, sőt rám zúdulnak a példák. A gimis ismerősöm, a tesztoszteronbomba, akinek a második fia Down-szindrómás, és aki ennek ellenére is, hurráoptimistán nyilatkozik.

Hogy lehet valaki ennyire erős?! A gyerekének van egy plusz kromoszómája, neki pedig plusz egy "pozitívgondolkodás-génje"? Vagy (szégyenlem még a gondolatot is) csak magát áltatja?

Aztán eszembe jut az a háromgyerekes, mérhetetlenül fásult család a balatoni hekkezőben. Az a tízéves forma kislány, aki csak összefüggéstelenül motyorog és gesztikulál - felváltva örül és őrjöng. Ő vajon teljes életet él? A kamasz fiú, aki lemondóan nyomkodja a telefonját, hiszen neki jól kell viselkednie, ha már a testvére ilyen nehéz helyzetben van. De vajon, jut elég értő figyelem a fiúra ebben a kényes életkorban? És ott a legkisebb totyogós: neki egész életében az lesz a feladata, hogy feledtesse a Downos nővérével járó nehézségeket?

Forrás: Shuttertsock

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy minden olyan család, ahol van egy Down-szindrómás gyermek, kizárólag boldogtalanságra van kárhoztatva! De ha belegondolok, hogy mi lesz velünk, ha hagyom megszületni a mi Downos babánkat, azonnal elönt a pánik! És persze akkor is, ha épp arra gondolok, hogy nem hagyom világra jönni.

Egyik percben arra gondolok: én ezt nem követem el magammal, a családommal, az esetleges leendő további gyermekeim érdekében. És itt jön a "de"! Hiszen, ha beteg, ha nem, akkor is az én vérem! Ráadásul 36 múltam. És én papíron egy jó ember vagyok! Arohadtéletbe!

Egyetlen kérdés van, illetve kéne hogy legyen: Neki jó lesz? És ha neki jó lesz, nekem is kötelezően jónak kell lennie? És ha nekem ennek ellenére nem lesz jó, akkor is jó? Ez már több, mint egy...

Ő voltaképp ép lesz. Én, mi viszont nem. Nem lenne szabad hagyni, hogy ilyen állapotban élet és halál között döntsünk. A tudomány mégis a kezünkbe adta a lehetőséget - és ezzel együtt a felelősséget is. Valakinek mégis döntenie kell, még ha beledöglik is! Ettől is vagyunk emberek. Akkor hát induljunk! Ő a mennybe, én a pokolba...

Imola történetét Laczó Adrienn jegyezte le.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.