gyerek apa család Császár Zsanett Rákóczi Ferenc gyereknevelés év ismert apája
Rákóczi Feri, amellett, hogy az ország egyik legkedveltebb műsorvezetője, még olyan szülő is, aki imád a gyermekeivel lenni.

Ennek fényében nem csoda, hogy az Apa Magazin olvasói a népszerű rádióst választották az Év Ismert Apájának, amivel maga mögé utasította a tavalyi győztest, Majkát. Ennek apropóján beszélgettünk vele párkapcsolatról, gyereknevelésről és arról, hogy mi az, ami igazán fontos az életben.

Forrás: Rákóczi Ferenc/Facebook

Közel tizenegyezer voks érkezett a jelöltekre, és te kaptad a legtöbb szavazatot. Meglepett a végeredmény?

Bevallom, eleinte kicsit ódzkodtam ettől az egésztől, hisz nem mások véleményétől függ, hogy milyen apa vagyok. Ezt most is így gondolom, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy minél több szó essen az apai szerepekről, feladatokról, az együtt töltött időről, minél több fórumon. Természetesen nagyon örülök az Év Apája díjnak, és remélem, segít megértetni a társadalommal: az apa szeretete, figyelme ugyanúgy fontos a gyereknek, mint az anyáé.

Mi az a három gondolat, ami így elsőre eszedbe jut az apaságról?

1. Az apaság nem csak azt jelenti számomra, hogy ételt, ruhát és fedelet biztosítok a gyerekeim számára. Ez a fizikai része, ám az érzelmi talán még ennél is fontosabb. A lehető legjobb útmutatást kell nekik adnom, hogy képesek legyenek helytállni a legnehezebb helyzetekben is. Persze van bennem bizonytalanság, hogy vajon jól csinálom-e, nem követek-e el valami óriási hibát, de azt hiszem, ez így van rendjén.

2. Hálás vagyok azért, hogy olyan fantasztikus gyerekeknek lehetek az apukája, mint amilyen Panna és Soma. Ez a csoda minden nap újjáteremt engem.

3. Szülőnek lenni a világ egyik legizgalmasabb kalandja. Annyi játék, annyi kihívás van benne, hogy fel sem tudnám sorolni valamennyit.

Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a férfi dolga a pénzkeresés, a nőé pedig a gyereknevelés és a háztartás. Mi a véleményed erről a felfogásról?

Egy egyenrangú viszonyban nincsenek előre leosztott szerepek. Nálunk nagyon jól működik a munkamegosztás, és tudatosan odafigyelünk arra, hogy azonos arányban vegyük ki a részünket a gyereknevelésből. Ez persze nem könnyű. A mindennapok megszervezése komoly logisztikát igényel, mert én hétköznap reggelenként adásban vagyok, ezért nem tudom elvinni a srácokat iskolába. Nálunk ez Béka (Feri így becézi a feleségét) feladata, délután viszont - amennyiben időm engedi - én viszem őket edzésre. A gyerekekkel kapcsolatos teendők ellátása soha nem esett nehezemre, sőt, nagyon élvezem.

Forrás: Rákóczi Ferenc/Facebook

Rengeteg házasság tönkremegy a gyermek születése után, ám köztetek szemmel láthatóan tökéletes az összhang. Nektek mi a titkotok?

Szerintem a házasságok jelentős hányada nem a gyerek miatt hullik szét, hanem azért, mert eleve hiányoznak belőle a legfontosabb alappillérek: a tisztelet, a szenvedély, a megfelelő kommunikáció, a közös célok stb. A másik problémát abban látom, hogy sokan a kapcsolatuk megmentése érdekében vállalnak utódot, ami hatalmas felelőtlenség.

A mi házasságunk egy stabil alapokon nyugvó szövetség, ami az idő múlásával nem gyengült, hanem egyre erősebb lett. Nincsen köztünk féltékenység, mindent megbeszélünk egymással, és mindig szánunk időt arra, hogy kettesben legyünk. Szerencsére az anyukám közel lakik hozzánk, így gyakran találkozhat az unokáival, de az anyómosék is nagyon sokat segítenek.

Nehéz ebben az elvárásmániás világban gyereknek lenni. Te apaként milyen magasra teszed a lécet?

Nem erőltetek rájuk semmit, hagyom őket kibontakozni, de vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartaniuk. Például ha elkezdenek egy sportot, akkor azt év közben nem hagyhatják abba, csak év végén, és helyette valami mást kell választaniuk. Ebben nincs kompromisszum, de úgy érzem, alapvetően nem vagyok velük túl szigorú. Somi épp a napokban kapott egy nagy karót, de nem szidtam le érte, majd kijavítja. Számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekeim szabadon, egészségesen és boldogan nőjenek fel. Csak ez számít.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Ráckóczi Ferenc/Facebook

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.