környezetvédelem világvége veszély emberiség környezetszennyezés Föld kipusztulás Györfi András
Nemrég jött szembe a Facebookon egy fotó: a Mount Everest csúcsán a reggeli Budapestet is megszégyenítő dugó volt látható. Libasorban ácsorgó emberek várták, hogy feljuthassanak a lehető legmagasabb pontra.

Ott persze jött a kötelező szelfi, majd indulhattak is vissza - irány a reptér, így biztos, hogy további környezetszennyezéssel zárják a kalandot. Mindeközben becslések szerint mintegy nyolctonnányi emberi ürülék várja a hegyen - az idők végezetéig -, hogy összeszedjék. Csak találgathatunk, hogy - az utóbbi években tömegessé vált hegymászásnak hála - meddig fokozódik ez a mennyiség.

Ez csak egyetlen egy példa a természet módszeres pusztítására, amit hosszú évtizedek óta elkövetünk. Az általános felháborodás persze többnyire megreked a szavak szintjén, a legtöbben szinte semmit sem tesznek azért, hogy hozzájáruljanak a Föld megmentéséhez. Úgy tűnik, az ember vérében van, hogy mindent megérintsen és magáévá tegyen, a kifejezés valamennyi értelmében.

Érthetetlen, hogy miért nem elégszünk meg a természet csodáinak látványával, miért érezzük kötelezőnek, hogy megkaparintsuk, és az összes gyönyörű helyszínről elmondhassuk, hogy jártunk ott, túl vagyunk rajta.

Egyiptomban például régóta törvény tiltja, hogy akár csak egy gyűszűnyi homokot is magukkal vigyenek a turisták a tengerpartról - nem véletlenül. A viselkedésünk alapján olyan, mintha nem a részei, hanem az ellenségei lennénk a természetnek. Az ember egyfajta betegségként mérgezi a bolygót, belülről, szisztematikusan: ezernyi fronton támadva kitartóan dolgozunk azért, hogy a természet végleg elpusztuljon.

Forrás: Shutterstock

Persze, vannak olyan szituációk, amikben a saját túlélésünk érdekében kell valamit elvennünk a Földtől. A világ számos pontján az embereknek lehetősége sincs arra, hogy környezettudatosan éljenek. Ám azok, akik megengedhetik maguknak, hogy a bolygó távoli pontjaira utazva felmászhassanak egy hegyre, és a sorukat kivárva csináljanak egy szelfit a csúcson, jobban tennék, ha elgondolkodnának, mekkora felelősségük van a közös jövőnket illetően.

Ez persze sosem fog megtörténni, hiszen sokkal könnyebb egy mérges fejecskét nyomni a csontsovánnyá aszott jegesmedve fotójára, mintsem abbahagyni a szívószál használatát, újabb nejlonszatyor vásárlása helyett táskát vinni magunkkal, csak indokolt esetben autóba ülni, és úgy általában környezettudatosan élni, gondolkodni.

A gyárakra és a politikusokra mutogatni szintén túl könnyű, ráadásul képmutató és hazug mentalitás. A hiba bennünk, hétköznapi emberekben van. Tudnánk változtatni, de nem akarunk, mert nem fáj még eléggé, még nem érezzük a bőrünkön a következményeket. Lehet, hogy mire észbe kapunk, már túl késő lesz. Nem is biztos azonban, hogy ez baj. Lehet, hogy sokkal szebb, békésebb, csendesebb hely lesz ez a bolygó nélkülünk.

Környezettudatos márkáktól vásárolj!http://www.she.hu/nofilter/20180518-kornyezettudatos-markaktol-vasarolj-baranyai-kata.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.