Apák napja: Ha nem ünnepled, azzal a nőknek is ártasz!

Ez a - jelenleg szinte általános - hozzáállás nemcsak a nőknek árt, a férfiaknak is. Jegyezzük meg egyszer és mindenkorra: a női egyenlőség ügye soha nem női kérdés, hanem mindig össztársadalmi, az egész családot és az összes munkahelyet érinti.

Igen, a vég nélküli, magasztos versikékkel és dalokkal fűszerezett anyák napi hajbókolást örömmel felcserélnénk egy olyan világra, ahol természetes, hogy apa is otthagyja az elhúzódó értekezletet, mert fürdetni kell. Otthon marad a beteg gyerekkel, szülői értekezletre jár, az SZMK oszlopos tagja, hajnalban keni a szendvicset és süti a pogácsát a szülinapos csemetének. Részt vesz az osztálykiránduláson, éjszakázik a gyerekkel a kórházban, ha be kell feküdni... és a többi, ami az anyák esetében természetesnek számít.

Hála az égnek, a pozitív változás az elmúlt időszakban elindult, és egyre több példát látunk erre, de ezekre a férfiakra sokszor még mindig ufóként néznek: feltételezik, hogy segítségre szorulnak (mintha kevesebb volna bármelyikük is, mint az anya!). Esetleg gratulálnak az anyának, mennyit "segít" a férje. Francokat segít! Nem szívességet tesz, hanem kiveszi a részét a közös feladatokból, és ebben ugyanolyan rátermett, ügyes és kompetens, mint az anya - ha nem jobban. Hiszen sokfélék vagyunk, ezért bizonyos dolgokban simán profibb lehet az egyik szülő, mint a másik.

A nők felmagasztalása türelmes, empatikus, panaszszó nélkül ezer helyen helytálló hősként - ezerkarú Sivaként - annak a rendszernek az öröksége, ahol ezek a feladatok túlnyomórészt rájuk hárultak.

Az első anyák napját az USA-ban 1872-ben, Magyarországon 1925-ben tartották a májusi Mária tisztelet hagyományaival összekapcsolva, igazi virágkorát pedig az 50-es évektől élte, amikor is a nők ugyan bekerültek a munkahelyekre, de a családon belüli egyenlő munkamegosztás még fel sem merült. Ehhez képest az apák napját épp 100 évvel később Richard Nixon ismerte el 1972-ben az anyák napja párjaként, de még évtizedeket kellett várni arra, hogy nálunk is megjelenjen.

A magam részéről támogatom, hogy az apák napja ugyanakkora figyelmet kapjon, mint az anyáké, az apák fontos szerepét és kemény munkáját is elismerve ezzel. Most bizonyára sokan hiszik, hogy titokban virágboltom van vagy pólónyomdát üzemeltetek, ezért üzleti érdek fűz ezekhez a (jobb híján) angolszász kultúrából importált ünnepekhez, de megnyugtatok mindenkit: erről szó sincs.

Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy ha a közbeszédben az apák dicsérete - de legalább korrekt elismerése - is megjelenik, végre még egy lépéssel közelebb kerülünk az egyre jobb úton haladó egyenlő otthoni munkamegosztáshoz és az ebből fakadó teljes béregyenlőséghez is. (Vagyis ahhoz, hogy a nő ne legyen értéktelenebb munkaerő anyaként, mert sokat kényszerül távol lenni munkahelyétől a családi kötelességei miatt, és ne szoruljon háttérbe tudósként, szakemberként sem, mert időt tud fordítani a kutatásra ugyanezért.)

Végezetül ne feledjük, hogy a sok magasztos eszme - otthoni munkamegosztás, béregyenlőség, kiteljesedés, kikapcsolódás - mellett a legfontosabb azért mégiscsak az, hogy ahol mindkét szülő egyforma mértékben jelen van, ott a gyerek is jobban jár: elvégre két kiegyensúlyozott felnőtt érhető el a számára, akikre mindenben számíthat. Hát nem sokkal jobb ez, mint egyetlen elsődleges szülőre építeni mindenben...?

Nyitókép: Shutterstock