Mindannyian küzdünk a démonainkkal - van, hogy azok az erősebbek...

Mintha egyben biztonságot is nyújtana az ide járó diákoknak és tanároknak. Ez az érzés azonban gyorsan szorongássá változik bennem, mivel mécsesek égnek a földszinten, és egy hatalmas fekete portrékép hirdeti, hogy valakit ezek a falak sem tudtak megvédeni.

Családja volt, gyermekei. Vajon mi vezethetett oda, hogy erre a visszafordíthatatlan tettre szánta el magát? Visszatekintek rá, és olvasni próbálok a gondolataiban. Nem ítélkezem, nem akarok logikus válaszokat keresni, hiszen tudjuk: aki ilyen tettre szánja el magát, végső elkeseredésében, tehetetlenségében teszi ezt. Egyszerűen csak megpróbálom beleélni magam valaki lelkivilágába, aki önként dobta el magától az életet.

Egyesek gyávának titulálják, aki ilyet tesz, és vannak vallások, melyek hatalmas bűnnek tartják az öngyilkosságot. Egy biztos: ez a férfi olyan vélt vagy valós problémával küzdött, amiből nem látott kiutat. Bármerre is tekintett, nem érezte, hogy segítséget kapna. Hiszen az emberek sok esetben nem elég érzékenyek ahhoz, hogy felismerjék egy helyzet valódi komolyságát, amikor a környezetükben valaki segítségért kiált.

Valamennyien küzdünk a démonainkkal, és van, hogy azok erősebbek nálunk. Ha pedig észrevesszük a másik baját, még a legnagyobb segítő szándék mellett is előfordulhat, hogy nem tudjuk megmenteni, hiszen nem lehet minden pillanatban "fogni a kezét". Rengeteg olyan család él kívülállók számára példás életet, ahol aztán az egyik családtag váratlanul öngyilkosságot követ el, és mindenki megdöbben. "Hiszen olyan szépen éltek!" - fogják a fejüket a szomszédok. A látszat azonban sokszor csal.

Talán pont ez a legveszélyesebb. A "csendes gyilkos": a közöny, az oda nem figyelés, ami itt van közöttünk. Figyel és akkor csap le az áldozataira, amikor nem várnád. Úgy gondoljuk, ha itthon van a férjünk, gyerekünk, feleségünk, akkor biztosan nem lehet semmi baj, hiszen fizikailag védve van mindenki.

Együtt sokkal könnyebb cipelni a terheket, ezért ne dőljünk hátra - csupán kényelemből - a családi fészek karosszékében, hanem beszélgessünk, kommunikáljunk minél többet egymással! Akár az öngyilkosságról is, ha ilyen gondolatok fordulnak meg valaki fejében. Csak így derülhet fény arra, ha krízishelyzet áll fenn. Hiszen nem csupán az egészségügyi szakemberek felelőssége ennek a problémának a kezelése, hanem nekünk, a társadalom tagjainak is.

Figyelnünk kell egymásra, hogy lelki támaszt nyújthassunk, ha a helyzet úgy kívánja. Ha pedig szükséges, nem szabad félnünk segítséget kérni a megfelelő szakemberektől - mert akár életet is menthetünk ezzel!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock