Irán Nepál India egyenjogúság férfi Lippai Flóra különbségek Szaúd-Arábia élet országok megítélés Jemen Pakisztán
Lehet vitatkozni azon, mennyire valósult meg itthon a női-férfi egyenjogúság, de rengeteg ország még mindig fényévekkel le van maradva Európától. Van, ahol gyakorlatilag középkori állapotok uralkodnak...

Nepál

Színes ruhájú, mosolygós emberek a hegyek között - ez a látszat. Ám valójában a nőknek fontos mihamarabb férjet találniuk, mert ha sokáig egyedül maradnak, könnyen emberkereskedők kezei közé kerülhetnek. A fiatal felnőtt és középkorú asszonyok esetében gyakori halálok az öngyilkosság...

Már be van tiltva, de sok helyen még mindig megmaradt egy szokás, mely szerint a nőket menstruáció idején egy kis kunyhóba száműzik a családtól - és azt is megtiltják, hogy ez idő alatt bárkivel is érintkezzenek. Nem járhatnak iskolába, nem használhatják a közös helyiségeket, még csak vízzel sem mosakodhatnak meg. A chhaupadinak nevezett gyakorlat során sokan életüket vesztették már - és Nepál még bőven nincs rajta a 10, nők számára legélhetetlenebb országok listáján.

Forrás: Shutterstock

Irán

Ha iráni nő lennél, nem hagyhatnád el az országot a férjed engedélye nélkül. Egy nagyobb bűncselekményért még mindig megkövezhetnének, egy kisebb esetében pedig megkorbácsolhatna a férjed. Azért - hogy teljes legyen a kép - tegyük hozzá, hogy Iránban már dolgozhatnak a nők, és akár saját vállalkozást is indíthatnak. Sőt, már jelen vannak a parlamentben is.

Forrás: Shutterstock

Pakisztán

A lányok nem dönthetnek arról, kihez akarnak férjhez menni. A házasságot követően sem számít a szavuk semmiben, még munkát sem vállalhatnak a férjük engedélye nélkül. Ha egy bátrabb lány kikosarazza a kérőjét, nem ritka, hogy az elutasított férfi megcsonkítja őt (pl. levágja az orrát), vagy savval leönti az arcát. Nemi erőszak vádjával gyakorlatilag felesleges a bírósághoz fordulni, mert annak igazolásához négy tanú szükséges.

Forrás: Shutterstock

Szaúd-Arábia

Oké, tudjuk, itt autót is vezethetnek a nők... de azért fontos döntéseket még mindig nem hozhatnak meg egy férfi hozzátartozójuk nélkül. Nem viselhetnek kihívó öltözéket, és nem igazán léphetnek kapcsolatba idegen férfiakkal. Ez alatt nem a flörtölést kell érteni: az irodák, egyetemek, bankok nemek szerint két részre vannak osztva.

Forrás: Shuterstock

India

Az indiai kormány adatai szerint a nőkkel szembeni bűncselekmények száma 83%-kal nőtt 2007 és 2016. között. Ez óránként átlagosan napi négy esetben jelent nemi erőszakot - írta meg a TheGuardian.

Szinte nincs olyan nő, akit minimum egyszer ne molesztáltak volna életében, az eseteket pedig legtöbbször a szőnyeg alá söprik. Az elmaradottabb területeken, a kisebb falvakban még mindig előfordul, hogy az újszülött lány csecsemőket közvetlenül a szülés után megölik. A szegényebb családokban ugyanis úgy vélik: csak a fiút érdemes megtartani...

Forrás: Shutterstock

Jemen

Borzalmak tekintetében az abszolút győztes. A lányok többségét 18 éves koruk előtt férjhez adják, ezt követően egészségügyi ellátásban csak a férj engedélyével részesülhetnek (mennyire könnyű lehet valakit így eltenni láb alól?!). Egyes felmérések szerint legalább 70%-uk iskolázatlan. Jemenben a nőket nem tekintik teljes értékű személynek a bíróságon, csak akkor számít érvényesnek a vallomásuk, ha azt egy férfi is megerősíti.

Forrás: Shutterstock

A lista még ki tudja, hányszor hosszabb lehetne... Hihetetlen, mennyire nem értékeljük az utóbbi száz év fejleményeit - ha azok nem lennének, mi sem tartanánk sokkal előrébb...

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.