Az esküvőnek márpedig van értelme!

Vagy: "Minek megesküdni, háromból két házasság úgyis válással végződik! Semmi értelme nincs. És lényegében semmit sem változtatna a kapcsolatunkon."

Az ünnep a család pillanatragasztója

A tudományos világkép egyeduralma és a modern, állandóan rohanó életmód sikeresen száműzte a babonák világába azokat a hagyományainkat és szimbólumainkat, amelyekbe évezredek tudásanyaga és tapasztalata volt besűrítve. Pedig a letűnt korok közösségeiben az együtt átélt ünnepeknek jóval több értelmük volt, mint amit a mai emberek gondolnak.

Az ember számára az idő lineárisan telik. Megszületünk, és élünk egészen a halálunkig, ez tiszta sor. Azonban az életünkben igenis vannak különleges és nagyon fontos időszakok: ezek nem mások, mint az ünnepek. És ünnep aztán lehet bármi, amit mi annak tekintünk...

Akár egy rendszeres péntek esti moziról, akár egy szimpla, megszokott vasárnapi ebédről legyen is szó, az életünket összefogó rítusoknak fontos funkciója van: kiemelnek bennünket a hétköznapokból. Megszakítják a monotóniát, és segítenek megélni az összetartozást. Sőt, mára már tudományos tény, hogy integrálják az egyént a közösségbe, és megőrzik a családot.

Az értelmük abban rejlik, hogy megkönnyítik az embernek a szerepváltást, az új feladatkörrel való azonosulást, és biztosítják a folytonosságot a változások között. A szociológia előtt rég nem titok, hogy ezek a családi rituálék megerősítik a családtagok között fennálló érzelmi köteléket - azaz jobban szeretik és tisztelik egymást.

Nem mi vagyunk az esküvőért - az esküvő van értünk

Bizony, eredetileg az esküvő létjogosultsága pont a rituálé lenne. Gondolj csak bele!
Ma egy férfi és egy nő a menyegző után alig-alig érez bármilyen változást. Pont olyan, mint előtte - mondják sokan. Holott ennek nem lenne szabad így lennie.

Régen sok-sok apró, játékos rituálé övezte a menyegzőket. Például, mikor a menyasszonyt a lányos házból szekéren vitte át a kérője a fiús házba - azaz az új életbe. Miközben követte őket a falu apraja-nagyja, kinyilvánítva ezzel a közösség örömét és a pár egybekelésének támogatását.

Vagy ott van a legény- és a lánybúcsú. Ezt a szokást ugyan még ma is tartjuk, de mára teljesen elvesztette a funkcióját. A hagyomány szerint ilyenkor a fiatalok a saját nemük társaságában töltötték az esküvő előtti utolsó estét - és nem a bérelt limuzinok tetőablakán való részeg sikongatásból és hányásból állt. Félreértés ne essék, nincs ezzel sem semmi baj - ha közben nem veszne el a mélyebb jelentés: a lánykortól való búcsú megélése. Lelki lezárása egy előző életszakasznak, és belépés egy újba.

Nyilván nem azt mondom, hogy csapjuk fel a néprajzkönyveket, és matyóhímzéses pártában menjünk férjhez, mert az elég röhejes lenne. De a hagyományaink kiüresedése helyett választhatnánk az újraértelmezést is. Mert igenis lenne mit tanulnunk az őseinktől - a saját boldogulásunk érdekében.

Nyitókép: Shutterstock