A gyermekük születése megváltoztatta az életüket

Az élet hozott változást, megszületett a gyerekük, de ők ezzel a változással nem tudtak mit kezdeni. A gyereket szerették, ellátták, gondoskodtak róla, de már hárman voltak. Az új jövevény érkezése átrendezte a belső viszonyaikat is, és nem tudtak az új helyzetekhez alkalmazkodni. Mindenkit lefoglalt valami.

A gyereket a saját létezése, a világgal való ismerkedése, a nőt az, hogy segítsen neki, hogy ez minél könnyebben sikerüljön, Sasa meg csinált magának programot. Dolgozott, hiszen neki kellett megkeresni azt a pénzt, amiből a család élt, plusz a családalapításhoz ház is kell, ezért házat épített. Illetve élte a gyerekétől és feleségétől teljesen független életét.

De akkor is jó volt erről beszámolni Sasának. Nem volt biztos benne, hogy érdekelte is őt, de mégis elmesélte, hogyan oldották meg, amikor a fosós-hányós kórság leterítette a babát, és elfogyott otthon a pelenka. A férje úton volt, és persze olyankor nem elérhető, Emese a beteg gyerekkel az új, félkész házban, a város szélén, ahol még senkit nem ismert. Lázas, hányós gyerekkel nem lehet elszaladni egy boltba sem, ezért a régi szomszédot riadóztatta pelenkáért, aki segített neki.

Nem azért mesélte el, hogy Sasának lelkiismeret-furdalása legyen, és majd legközelebb másképp legyen, hanem azért, mert jó volt elmondani és azt hinni, hogy ez a házasság. A problémák megosztása. Igaz, már megoldották, de legalább megbeszélik. Vagyis csak Emese.

Amikor a kettejük közötti távolság áthidalhatatlanra nőtt - most azt kellene írnom, hogy tudták, hogy el fognak válni, azonban nem így volt -, Emese annyira ragaszkodott ahhoz az otthonról hozott képhez, hogy férj, feleség, gyerek, családi ház egyenlő a boldogsággal, hogy nem tudta elengedni ezt. Mert hát csak annyi kell, hogy szeresse. És ezt meg is tette, vagy legalábbis megpróbálta. Mentegette: sokat dolgozik, nagyon elfoglalt, komoly és felelősségteljes ember, nehéz gyerekkora volt, a szülei nem értették meg őt, ő ilyen.

Sasa közben már régen máshol járt, de amit kapott, azt elfogadta. Az ételt, a tiszta ruhát, a gondoskodást, a beszámolókat, a közös programokat, a figyelmet. Cserébe fizetett. A benzint, a rezsit, a nyaralást. Amikor Emese ráébredt, hogy már elég volt a némaságából, kapcsolódni akart. Már nem a férjével, más emberekkel.

De még mindig nem engedte el. Lehet, hogy egy második gyerek majd segít? Összekovácsolja őket a gyerekvárás, aztán meg a babázás? És milyen édes egy pici baba, és majd minden megváltozik! Annyira akarta ezt az életet és ezt a kapcsolatot, hogy nem vette észre, hogy az első gyerek már mindent megváltoztatott. Hogy onnantól kezdve távolodtak el egymástól. Hogy senki nem tanította meg nekik, hogyan kell anyának, apának, családnak lenni...

Hogy az, amit látnak maguk körül, amit mindenki más is csinál, nem biztos, hogy jó. Hogy az emberek képesek egy életen át hazudni maguknak, mert a család és a gyerek mindenekfelett! Hogy ha már nem szeretik egymást, akkor tényleg el kell válniuk.

Sajnos ennyire egyszerű.

Törőcsik Edit novellája

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock