kizsákmányolás nők Jónás Zsófi szexizmus boxcica grid girl forma 1
Az elmúlt hónapokban a #metoo és a #timesup kampányok miatt felerősödött a vita a nők kizsákmányolása körül. Nem meglepő módón a sport világa sem maradhatott ki.

Formula 1 és a nők

Pár hete úgy döntött a száguldó cirkusz, hogy száműzi a csinos lányokat a rajtrácsokról. Az úgynevezett boxcicáknak az volt a feladata, hogy a verseny előtt ott álljanak az autók mellett, feltartva azok rajtszámait. Szerette őket a közönség és a versenyzők is. Minden évben hatalmas verseny volt a lányok között, hogy ki lehet ott és ki nem. Idén azonban úgy döntött a verseny tulajdonosa, hogy száműzi a csinos hölgyeket, helyette pedig gyerekek fognak a versenyzők mellett állni.

A tiltás tényleg a legjobb fegyver?

A döntés okát nem tudjuk pontosan. Vannak, akik a tulajdonos feleségének a kezét sejtik a dologban, mások pedig a #metoo kampány hatását emlegetik. Ám annyi biztos, hogy:

  • Sokan helyeselték a döntést arra hivatkozva, hogy a nők nem pusztán szexuális tárgyak.
  • Az ellenzők pedig azon háborodtak fel, hogy véget vetettek a sport egyik legrégebbi hagyományának.
Forrás: AFPforum/usage worldwide, Verwendung weltweit/Jan Woitas

Mindamellett, hogy egy kicsit mindkét tábornak igaza van, nem hiszem, hogy a tiltás a legjobb fegyver, amit be lehetett vetni. Ha ezen a vonalon haladunk tovább, akkor jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi lesz a következő, amit betiltanak. Ha körbenézünk a világban, nagyon sok olyan "munkakört" látunk, ahol nagyon vékony a határ a nők önmegvalósítása és kizsákmányolása között.

  • Kezdjük például a szépségversenyekkel! Tiltsuk be azt is? Ahol az elnyerhető koronákért több millió lány küzd évente - falatnyi bikiniben-, csak azért, hogy elmondhassa, ő a legszebb a világon.
  • Vagy ott van a Victoria's Secret Fashion Show. Ami gyakorlatilag a modell világ csúcsa.
  • De maradjunk a sportnál, és nézzük meg a strandröplabdás lányok apró ruháját

Ezzel az erővel betilthatnák azt is. Bár, ha jobban belegondolok, nem is kell ilyen messzire mennünk. Tiltsák be a miniszoknya viselését és a sminket is! Hiszen egy tenyérnyi szoknya hordása is ugyanúgy szexuális tárggyá teszi viselőjét.

Forrás: Shutterstock

De miért csak a nők?

És ha már itt tartunk, akkor ne hagyjuk ki az urakat se! Hiszen, ha nem engedjük, hogy a nőket kizsákmányolják, akkor ne engedjük ezt a férfiak esetében se. Tiltsák be az összes szexi pasis naptárat! Kezdve a félmeztelen tűzoltóktól a komplett férfi vízilabda-válogatottig. Chris Pratt és Ryan Reynolds pedig egyik filmjében se lehessen többet félmeztelen!

A ló túlsó oldala

Mindamellett, hogy nagyon fontosnak tartom azt, hogy a feminizmust egyre többen veszik komolyan, és foglalkoznak a szexuális visszaélésekkel, nem hiszem, hogy át kell esnünk a ló másik oldalára.

Tudom, hogy néhány embernek hihetetlenül hangzik, de nagyon sok nő számára az jelenti az önmegvalósítást és élete álmának beteljesülését, hogy végigvonulhat a kifutón tenyérnyi fehérneműben. Van, aki pedig zöldségekből farag ki reneszánsz szobrokat. Ha neki ez esik jól, milyen jogon bírálja felül bárki is a döntését?

Tiltás és eltörlés helyett inkább arra lenne szükség, hogy tisztelettel bánjunk mindenkivel, nemétől függetlenül. Legyen akármilyen foglalkozása, vagy viseljen bármilyen rövid szoknyát.

"Felmentél a lakására. Mégis mire számítottál?"http://www.she.hu/nofilter/20171019-metoo-vadaskodas-zaklatas-kozbiztonsag-petras-lilla.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.