gyerek apa válás férfi egy család széthullás anya fájdalom
Mit érez az elhagyott nő? Mit érez a kitaszított apa? És ki figyel arra, aki nem tehet semmiről? Hogy lehetne átvészelni egy család szétesését úgy, hogy közben mindenki csak a maga fájdalmával törődik?

Az anya

Aznap, mikor összepakolt, csak álltam ott, mint a kisgyerek, akit elhagytak a szülei a bevásárlóközpontban. Utoljára akkor rettegtem ennyire, mikor 10 évesen belógtunk a barátnőmmel az Alienre. Szorongtam, hogy totál magamra leszek maradva, és nem tudom, hogyan kezeljük majd a mindennapokat. Ki viszi suliba, ha kificamodik a bokám, és mindene meglesz-e ezután is?Ki ad majd neki férfi mintát? Viszont az a válás mellett szólt, hogy ne mutassunk rossz példát egy párkapcsolatról, hogy ne kelljen hallgatnia az állandó balhézást. Nem akartuk ebben a feszült őrületben tartani.

Forrás: iStockphoto

A férjemnek már a szuszogása is idegesített. Mégis, amikor kisétált az ajtón, a csomagjában benne volt a lelkem egy része, a közös élményeink, a saját kis vicceink, amiket csak mi értettünk. Elvitte azt, ami MI voltunk. Kimondani nem volt túl nehéz, de nézni, ahogy elsétál, az olyan fájdalmas volt, hogy még a csontjaimban is éreztem. Mindegy, hogy nagyon jó vagy extra szar, ami történik veled, egyszer biztosan ELMÚLIK. Ahogyan elmúlt a MI, egy idő után elmúlt a fájdalom és az üresség is, amit hagyott maga után. Az új életünk is teljesen élhetővé vált.

Rohadtul nem így képzeltem, mert bár a holtomiglanban sosem hittem, de abban igen, hogy ezt végig tudjuk csinálni rendesen. A válás baromi nagy kudarc. Hagyni szétesni egy családot, megfosztani egy fiút az apjától, és fordítva. Azt hittem, a gyerek egy olyan közös cél, ami felülírja az önző kis természetünket. De nem így történt...

Ezért most minden második héten összecsomagolom a gyerek cuccait, és nézem, ahogy kisétál az ajtón. Nem ébreszt hajnalban, és nem mondja el napi kétszázszor, hogy "Anya figyelj már!" Élvezem ezt a szabadságot, mert tudatosan élvezni akarom. Nem gondolni arra, hogy minden második születésnapját nélkülem tölti, hogy a karácsonyt és a többi ünnepet is kettéosztjuk, szétzúzva ezzel minden bensőségét. Hogy három napig nem ad puszit reggel, és nem érzem az illatát. Nem hozzám bújik, és fogalmam sincs, mi történik vele, mit érez. Összefut-e a másik nővel, melléül-e a moziban? Elmondja-e neki is, hogy épp melyik lányba szerelmes? Amikor hazaér, nem mesél róla, én pedig nem kérdezem.

Gál Beatrix

Az apa

Mi férfiak gyakran hibázunk a kapcsolatainkban, vagy kerülünk olyan helyzetbe, ami miatt, ha van gerincünk, ezek a kapcsolatok már nem folytathatóak. Eleinte, amikor a nagy Őt keressük, ezeket a hibákat megússzuk némi lelki gyötrődéssel, ledobunk pár kilót, italozni kezdünk, és kipanaszkodjuk magunkat a barátainknak. Forog velünk a világ. A "minden nő kurva", és az "elvesztettem életem értelmét" állapotok között lebegnek a napjaink. Ez nem egy kellemes teadélután pontban ötkor művelt londoni barátainkkal, de túlélhető, elviselhető fájdalom.

Ugyanakkor sokunk életében van olyan pont, aminek soha nem lenne szabad bekövetkeznie. Amit nagyon nehéz túlélni - de muszáj. Ahol nem segít sem barát, sem alkohol. Nem lehet gyáva féreg módjára viselkedni. Ez a felnőtt élet egyik legnagyobb megpróbáltatása. Legalábbis nekem az volt.

Aznap, amikor végső dühömben néhány személyes tárgyamat összepakoltam, hangos robajjal becsuktam magam mögött a családi fészek ajtaját, és új életet kezdtem, valami eltört bennem. Valami nagyon megváltozott. Csak ültem az autóban, szorítottam a kormányt, hangosra tekertem a zenét, és zokogtam. Hülyeségeken járt a fejem, és még az öngyilkosság is megfelelő kiútnak látszott ebből a helyzetből - cseppet sem tűnt gyávának, sem ördögtől valónak. Sohasem álltam olyan közel ahhoz, hogy befejezzem a játékot, amit úgy hívok: az életem.

Forrás: Getty Images/portishead1

Emlékszem: a fiam azt akarta, maradjak. Átölelt, kérte, hogy ne hagyjam cserben. A párom akkor már nem veszekedett, csak állt a konyhapultnál kegyetlen fényekkel a szemében. Alig várta, hogy ne legyek már ott. És nekem mennem kellett, mert ha nem teszem, megmérgeztem volna mindhármunk életét - kudarcot vallottam. Megszegtem az esküt, miszerint a gyerek bölcsője fölött sohasem lesz kiabálás, veszekedés, és sohasem bontom meg a család egységét...

Ma már nem mardossa a lelkem a kétség, hogy ez helyes volt-e. Nem ébredek fel éjszaka álmomból arra, hogy nincs mellettem. Nem okolom magam, és nem szidom a balsorsom.
Próbálok örülni neki, hogy amikor lehet, láthatom, és hogy kéthetente elhozhatom.

Most éppen itt ül velem szemben, próbálja elmutogatni, milyen a hörcsög, ha depressziós. Kis, duci kezével mutogat, és a szája szélén ott maradt egy darabka pizza. Ajándékok ezek a percek. Már ha kivonom a képletből, hogy az elmúlt két hétben, amíg nem láttam, rengeteget nőtt, és sokat megtanult a világ dolgaiból. Csak hát nem tőlem...

Sanyii

A gyerek

Régóta rossz volt a viszony apu és anyu között. Igyekeztek úgy veszekedni, hogy ne halljam, de már akkor sem voltam hülye - csak gyerek. Vágni lehetett a feszültséget. Amikor már rég aludnom kellett volna, akkor rendszerint a szobám becsukott ajtajánál hallgatóztam, hogy kint miről folyik épp a vita. Nem a kíváncsiságom hajtott, hanem egy sokkal mélyebb érzés. Féltem. Megingott a biztonság tudata, és el sem tudtam képzelni, mi történhet majd ezután. Aztán egy napon, mikor apa összecsomagolt, és mindenét elvitte, húsbavágóan életszerű lett minden, amire eddig csak rémálmaimban gondoltam. Ott álltam megsemmisülve, tele kérdésekkel: Vajon ez miattam történt? Mikor jön haza apa? És ha soha többé nem költözik haza, akkor fogom még látni valaha? Ezután is a gyereke leszek?

Ezeket a kérdéseket nem mertem feltenni anyunak. Mert elég ideges volt, és mert féltem a választól. Így hát csendben, magamban őrlődtem, és ahogy telt-múlt az idő, furcsa tüneteim lettek. Noha 4 évesen már szobatiszta voltam, ezután újra sokszor bepisiltem. Mikor aludtam, odarohantak hozzám a többiek, mert álmomban folyton csikorgattam a fogaimat. Pszichésen megtörtem - persze akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják.

Pedig apa rendszeresen jött, és elvitt magához. Próbált jó hangulatot teremteni, de szomorú volt és nyúzott. Hiába mosolygott rám, csupa keserűség volt a tekintete. Nehezen szoktunk hozzá, hogy az otthonunk többé nem közös. Nem fért a fejembe, hogy hogyan lehetne az a hely otthon apu nélkül. Később megbirkóztunk ezekkel. Idővel már mindkét szülőmön látszott, hogy jobb neki így. Engem ugyanúgy szerettek ezután is, így én is túljutottam a nehéz időszakon.

Forrás: iStockphoto/Vadimguzhva

De az apás hétvége fogalmát még így évekkel később sem tudom elfogadni. Két találkozás között nagyon sok idő telik el, és minél inkább várom, annál lassabban csorognak a percek. Annyi minden van, amit nem tudok apunak elmesélni, vagy legalábbis nem úgy, mintha minden este együtt lennénk. És az is bánt, hogy a közös hétvégék mindig hamar elrepülnek. Ettől mindig szomorú leszek, és tulajdonképpen apu akkor is hiányzik, amikor velem van. Sosem tudok igazán felhőtlenül boldog lenni, mert a hiányérzet egy gonosz szörnyként ül a vállamon.

Közben pedig néha lelkiismeret-furdalásom van, hogy anyu nem hiányzik ilyen sűrűn - pedig ő is ugyanúgy szeret. De ő mindig ott van mellettem, és tudat alatt, titokban nem akarok mást, csak apa szeme fénye lenni.

Lovay Fruzsi

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

A válás nem azt jelenti, hogy elbuktatokhttp://www.she.hu/nofilter/20170407-valas-ferfi-no-hozzaallas-lelkiismeret-furdalas-szegyen-erzet-kudarc-boldogsag-kereses.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.