szex tabu szexuális felvilágosítás védőnő gyerekek
A legtöbb, amit tehetsz a szexuális fejlődés útjára lépő kiskamasz gyermekedért, az az, ha a téma nem tabu a családban. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden ebéd közben erről kell beszélni! De nem kell külön, pátoszos alkalmat teremteni arra, hogy szóba kerülhessen néhány „kellemetlenebb" téma is.

Ezzel a témával csak elkésni lehet, olyan nincs, hogy túl korán szóba hozni. A szexuális fejlődés jóval előbb elindul, mint ahogy azt mi, szülők észrevesszük, és ahogy egyáltalában gondolni szeretnénk rá. Már pici gyerekkorban is előfordulnak olyan tevékenységek, aminek célja a szexuális örömkeltés. Ebben a korban szülőként rengeteg hibás berögződést tudunk a gyermekben előidézni a fenyítéssel:

Nagyjából innen indul a tabugyár.

Ezt megúsztuk?

Sokan, szülőként túlélésre játszanak a témában: kerülik a lehetőséget és örülnek, ha a gyerek nem kérdez. Biztosak abban, hogy gyermekük valahonnan majd szert tesz a "megfelelő" tudásra. Hiszen generációk nőttek fel a Bravó újság „szex, szerelem, gyengédség" rovatán, és ugyan mi bajuk lett? Nem, ez nem ilyen egyszerű. Szülőként muszáj ezzel a témával is foglalkoznod, még ha tök cikinek is érzel a gyerek elé állni. A gyerekeket érdekli a téma, és minél nagyobb a titokolózás körülötte, annál inkább érdekelni fogja.

Forrás: Getty Images/Drazen Lovric

A modern korban pedig nagyon egyszerű információhoz jutni. Csak nem mindegy, hogy milyen az az információ! Az ellenőrizetlen forrástól jövő felvilágosítás, ebben a témában különösen nagy károkat okozhat.

Ne akard az egész felelősséget áttolni az iskolára. Senki nem fogja helyetted megoldani a gyerek felvilágosítását, a biológia tanár és a védőnő legfeljebb csak a segítségedre lehet ebben. Bár az iskolában is terítékre kerül a téma, azonban a komoly meló otthon fog történni, amikor átbeszélitek az órán hallottakat.

Hogyan kezdj neki?

Ne várj direkt kérdésekre, vagy a "tökéletes" alkalomra. Egy-egy elejtett szóra vagy mondatra kapott reakcióra kell lecsapnod, és bekötnöd a témát.

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy ne egy alkalmat ragadj meg, amikor nagy levegőt véve elhadarhatod a méhecskéktől a gólyákon át az AIDS-ig, az összes megszerzett tudásodat. Legyél érzékeny a reakcióira, látni fogod, hogy egy-egy alkalomba mi fér bele, és mi lenne már túl sok.

Ilyenkor engedd ülepedni, pihenni a témát és csak pár nap vagy hét múlva kezdj bele újra.

Mikor kezd a gyerek szexelni?

Ne hitegesd magad, nem csak kontrollálni nem fogod tudni, hogy mikor történjen meg a nagy "Első Alkalom", de ha nagyon keménykedsz, még tudni se fogsz róla. Legfeljebb annyi ráhatásod lehet, hogy minden információt a gyerek rendelkezésére bocsátasz a témában.

Forrás: Getty Images/Martin Dimitrov

Ez azért is fontos, mert érdekes módon a családon belül felvilágosított gyermekeknél később következik be az első szexuális együttlét, mint azoknál, akik például az internet segítségével tettek szert tudásukra.

Nagyon fontos, hogy minden alkalommal, amikor szóba kerül a szexuális élet, ahhoz azonnal csatold hozzá ennek a lelki jelentőségét is. Tudatosítsd benne, hogy a testünk nem egy tárgy, amit használunk szeretkezés közben, hanem a lelkünk ruhája! Aki hozzáér, az nyomot hagy rajtunk egész életünkre.

Valőszínűleg kamasz gyereked erre majd forgatja a szemét, mert ez "olyan nyálas". De hidd el, a tudatalattiában megragadnak ezek a gondolatok!

Csíp, piros és viszket

Minden ötödik 20 év alatti lány átesik az öt leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség egyikén.

Emiatt kifejezetten fontos, hogy a fiatalok elsajátítsák az óvszer használat, már az első aktust megelőzően. Erre nem csak elméletben kell felkészülni, hanem gyakorlatban is. Nem elég csak banánon gyakorolni. Bíztasd fiadat arra, hogy még az éles helyzet előtt gyakorolja a felhelyezés helyes technikáját. Nyugi, nem kell végignézni! Sőt.

Forrás: Getty Images/Svetikd

Lányodat is tanítsd meg arra, hogy ragaszkodjon az óvszer használathoz. Ezeket a termékeket akár együtt is beszerezhetitek, ha a fiataloknak még kellemetlenséget okoz. Később, ha már kialakult véleménye van valamely márkákról, hallgassd meg és a neki legmegfelelőbbet szerezzétek be.

Lehet kicsit ciki, de fele olyan kellemetlen, mint a Bőr- és Nemibeteg Gondozóba kísérgetni a kölyköt!

Fogamzásgátlás

A folyamatos óvszerhasználat erre is megoldást jelent. De természetesen van még számos módszer, ami már tinédzserkortól is biztonsággal alkalmazható. Legfontosabb, hogy lányodat, már a kezdetektől neveld arra, hogy figyelje, ismerje a testét. Legyen tisztában a ciklusával, azon belül is a termékeny napokkal, amikor érdemes fokozott figyelmet fordítani a védekezésre.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Itakdalee

Összegzésül a legfontosabb, hogy olyan nyitott légkört alakíts ki a családban, hogy a szexuális élet szépségeiről és nehézségeiről egyaránt beszélni lehessen. Ez ne legyen tabu!

Gyermeked érezze, hogy hozzád bármikor fordulhat tanácsért, megértésértvagy vígaszért, sőt segítségért is. Igen, sokszor ciki lesz, és kell egy nagy levegőt venned - lehetőleg úgy, hogy a gyerek ne vegye észre - és lazának mutatni magad. Hidd megéri, ha tényleg jót akarsz a gyerekednek. Ha bármi mást megtennél érte, akkor tedd meg ezt is. Az egészsége és a boldogsága múlhat rajta!

Szalai Boglárka

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.