Tippmix Minifoci Magyar Kupa magyar kupa tippmix minifoci
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa Balatonfűzfőn folytatódott, ahol már ki is alakult a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntő mezőnye. A Balaton-partján is kiváló mezőny jött össze, így egész nap izgalmas meccseket láthatott a kilátogató közönség. A Balatonfűzfői AK műfüves pályáján végül az Airnergy együttes győzött, de a második helyen végző H.O.P.E. is ott lesz a csepeli fináléban.

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédberceli csapat mellett a másik döntős H-Terasz jutott a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőben. Ezt követően Csepelen bombaerős mezőny jött össze, végül óriási izgalmak után a győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark kvalifikált magát az országos fináléba. Az MK-sorozat harmadik állomásán győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még örülhetett Tápiószentmártonban, így már csak két csapat kiléte kérdéses a nagydöntőben.

Szombaton Balatonfűzfőn folytatódott a kupasorozat. A selejtezők utolsó állomásán is bombaerős mezőny jött össze, ráadásul a Balaton közelsége mindig egy kis pluszt ad a tornához,

így nem csoda, ha mind a játékosok, mint a szurkolók nagyon élvezték az egésznapos eseményt. Az időjárásra sem lehetett panasz, igazi futballidőben zajlott a kupanap.

A benevezett 16 csapatot négy csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses rendszerben döntötték el a továbbjutó helyezések sorsát. Minden csoportból az 1. és 2. helyezettek jutottak tovább a kieséses szakaszba, azaz a negyeddöntőbe. A csoportküzdelmek egészen 15 óráig zajlottak, és nagy izgalmakat hoztak.

A csoportmeccsek is jó találkozókat hoztak Fotó: Polyák Attila - Origo

Az A-csoportból a hibátlan Airnergy és a Nevesincs FC jutott tovább, a B jelű négyesből az ugyancsak százszázalákos Squadra Anonima és a New Birds folytathatta a szereplését a kiesés szakaszban. A C -csoportban az elsöprő teljesítményt nyújtó, háromszoros BL-győztes Mad Dogs és a Régi idők focija nevű csapat kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé, míg a D jelű négyesből a H.O.P.E. és a Tatker ment tovább.

A negyeddöntő összes párharcában kijött a csapatok közötti nagyobb tudáskülönbség.

Az Airnergy 6-1-re ütötte ki a New Birds csapatát, a Squadra Anonima 5-0-ra verte a Nevesincs FC-t, a Mad Dogs 3-0-ra nyert a Tatker ellen, míg a H.O.P.E. négygólos sikert (4-0) aratott a Régi idők focija ellen.

Az elődöntőbe négy nagy erős csapat jutott be, ahol már az volt a tét, melyik két csapat csatlakozik a nagydöntő mezőnyéhez. Az Airnergy elképesztően nagy csatába, feszült mérkőzésen 2-1-re győzte le a háromszoros BL-győztes Mad Dogs együttesét, míg a H.O.P.E. a másik mérkőzésen ugyancsak nagy küzdelemben 2-0-ra verte a Squadra Anonimát,

így a Airnergy és a H.O.P.E. jutott a fináléba és a budapesti nagydöntőbe.

A Mad Dogs végül a bronzéremről is lemaradt Fotó: Polyák Attila - Origo

A bronzmérkőzésen sem jött ki a lépés a Mad Dogsnak, a motiváltabb Squadra Anonima 4-2-es sikert aratott, így érmekkel térhetett haza. Az Airnergy-H.O.P.E. döntőben hatalmas taktikai csata volt végig, egyik csapat sem mert nagyot kockáztatni. Sokáig nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, de így is óriási csatákat láthatott a közönség. A második félidőben mindkét oldalon egy-egy kapufa jelezte, hogy egyik csapat sem akarja a szerencsére bízni és eljutni a büntetőkig. Végül, amikor már szinte mindenki elkönyvelte, hogy nem esik gól a rendes játékidőben,

az utolsó másodpercben Sztojka Márk szép lövéssel döntötte el a finálét, amelyet így 1-0-ra nyert meg az Airnergy.

Egy fól döntött a fináléban Fotó: Polyák Attila - Origo

„Ismét egy remek szervezésű tornán vehettünk részt, ahol sikerült megnyernem a legjobb kapus díjat. Köszönöm a szervezőknek, hogy ismét rám gondoltak. Nagyon jó napon vagyunk túl, büszke vagyok a csapatra. Köszönöm, hogy itt lehettünk" – mondta Szacskó László, a H.O.P.E. kapusa.

Földi Botond lett a torna legjobb játékosa Fotó: Polyák Attila - Origo

„Sikerült megnyernünk a mai tornát itt a Balatonon. Délelőtt mindhárom csoportmeccsünket sikerrel vettük, majd lementünk egyet pihenni a csapattal a Balatonra. Így is beszéltük meg, hogy két külön tornaként fogjuk fel a mai meccseket. A folytatásban is jól játszottunk, az elődöntőbe a mumusunkat, a Mad Dogsot győztük le.

"Szinte napra pontosan egy éve szakadt el a keresztszalagom, úgyhogy hosszú kihagyás után tértem vissza a pályára. Nagyon köszönöm mindenkinek a mai élményt,

nagyon jó volt visszatérni a csapatba" – összegzett a kupa után Égető Márk, az Airnergy játékosa.

„Szombaton Balatonfűzfőn került megrendezésre a Tippmix Minifoci Magyar Kupa negyedik, egyben utolsó selejtező állomása. Innen újabb két csapat jutott be a július 16-i, budapesti nagydöntőbe.

Összességében nagyon elégedett vagyok a sorozattal. Az ország négy pontján, négy állomás került megrendezésre, amelyet majd a nyolccsapatos döntő követ a minifutball válogatott bázisán, Csepelen"

– mondta Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke.

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Balatonfűzfő, végeredmény:
1. Airnergy
2. H.O.P.E.
3. Squadra Anonima
4. Mad Dogs

Különdíjasok:
A torna legjobb kapusa: Szacskó László (H.O.P.E.)
A torna legjobb játékosa: Földi Botond (Airnergy)
A torna gólkirálya: Cseszneki Richárd (Mad Dogs)

A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:
05.29. hétfő: Hajdúszoboszló
A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

06.11. vasárnap: Csepel
A győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark jutott a nagydöntőbe

06.18. vasárnap: Tápiószentmárton
A győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még jutott a nagydöntőbe

07.01. szombat: Balatonfűzfő
A győztes Airnergy és az ezüstérmes H.O.P.E. jutott a nagydöntőbe

07.16. vasárnap: Döntő, Budapest
A finálé résztvevői:
- SZPCDSE-ECECE
- H-Terasz
- Szilasi és Barátai
- Lázár Lovaspark
- Todor Pet Bau Team Kft.
- Futottak Még
- Airnergy
- H.O.P.E.

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.