Tippmix Minifoci Magyar Kupa csapat izgalom
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói, majd a második, csepeli állomása után ezúttal Tápiószentmártonban folytatódtak a küzdelmek vasárnap. A Kincsem Lovasparkban megrendezett tornán, amely a kupasorozat egyetlen füves pályás megmérettetése, óriási izgalmak után a Todor Pet Bau Team Kft. csapata szerezte meg a kupát, amely az ezüstérmes Futottak Még együttesével karöltve bejutott a budapesti nagydöntőbe.

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn, és a ceglédberceli csapat mellett az ezüstérmes H-Terasz is bejutott a döntőbe. A kupasorozat a magyar minifoci-válogatott bázisán, Csepelen folytatódott, ahol elképesztő izgalmak után a tornagyőztes Szilasi és Barátai, valamint a második helyezett Lázár Lovaspark került be a nyolccsapatos budapesti fináléba.

A Magyar Kupa következő állomására Tápiószentmártonban, a festői szépségű Kincsem Lovasparkban került sor. A gazdag történelemmel rendelkező településen megrendezett torna a csapatoknak azért volt különleges, mert ez a kupasorozat egyetlen füves pályás megmérettetése, az egyedi körülmények miatt számítani lehetett arra, hogy akár borulhat a papírforma. A mérkőzéseket két pályán játszották reggel 8:30-tól, és a kellemes napsütéses időben sokan kilátogattak a helyszínre. A tornán a csepeli állomáshoz képest ezúttal jóval több csapat, szám szerint 22 indult, amelyek közül 12 együttes jutott tovább a csoportmeccsek után a középdöntőbe, őket 4 db 3-as csoportba sorsolták.

Innentől felpörögtek az események és fokozódtak az izgalmak, mert a négy csoportból már csak az első helyezettek mentek tovább az elődöntőbe.

Izgalmas, fordulatos meccseket játszottak a csapatok Tápiószentmártonban Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az első trióból, a Tölgyes Csárda magabiztos teljesítménnyel, két győzelemmel, 8-1-es gólkülönbséggel lépett a legjobb négy közé, ahol a második csoportból továbbjutó Futottak Még együttesével találkozott. A másik elődöntőt a harmadik csoport éllovasa, a H.O.P.E. játszotta a negyedik csoport győztesével, a tornát két döntetlennel kezdő, majd remek formába lendülő Todor Pet Bau Team Kft. csapatával.

Mindkét elődöntő drámai izgalmakat hozott, ugyanis a két mérkőzés egyaránt gól nélküli döntetlennel ért véget, így mindkét esetben büntetőrúgások döntöttek.

A kiélezett csatákat követően Futottak Még-Todor döntőre került sor, a bronzmeccset pedig a Tölgyes Csárda vívta a H.O.P.E. együttesével, amelyet utóbbi magabiztos teljesítménnyel 4-1-re megnyert.

A döntőt a többnyire távoli lövésekkel veszélyeztető Todor kezdte jobban, de a Futottak Még kapusa remekül védett, a befejezések pedig pontatlanok voltak. A második játékrész elképesztően szoros küzdelmet hozott, a meccs végéhez közeledve egyre több Todor-helyzetet láthatott a közönség. A rendes játékidő utolsó perce is hihetetlen izgalmakat tartogatott, de továbbra sem esett gól, ezért jöhettek itt is a 7 méteresek.

A büntetőrúgásoknál a Todor játékosai nem hibáztak, 3-1-re végződött a párbaj, így a kupa hozzájuk került, és a Futottak Még csapatával együtt bejutottak a budapesti nagydöntőbe.

A Todor Pet Bau Team Kft. csapata nyerte a Tippmix Minifoci Magyar Kupát Tápiószentmártonban Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
A tápiószentmártoni torna legjobb kapusa, Szacskó László Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Temesi Norbert lett a torna legjobb játékosa Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
A Futottak Még focistája, Patai Balázs szerezte meg a gólkirályi címet Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Tápiószentmárton, végeredmény:
1. Todor Pet Bau Team Kft.
2. Futottak Még
3. H.O.P.E.
4. Tölgyes Csárda

Különdíjasok:
A torna legjobb kapusa: Szacskó László (H.O.P.E.)
A torna legjobb játékosa: Temesi Norbert (Todor Pet Bau Team Kft.)
A torna gólkirálya: Patai Balázs (Futottak Még)

A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:

05.29. hétfő: Hajdúszoboszló
A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

06.11. vasárnap: Csepel
A győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark jutott a nagydöntőbe

06.18. vasárnap: Tápiószentmárton
A győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még jutott a nagydöntőbe

07.01. szombat: Balatonfűzfő
Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

07.16. vasárnap: Döntő, Budapest
A már ismert részvevők:
- SZPCDSE-ECECE
- H-Terasz
- Szilasi és Barátai
- Lázár Lovaspark
- Todor Pet Bau Team Kft.
- Futottak Még

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.