dokumentumfilm kibeszélő magazin Bad Vegan A Tinder-csaló átverés áldozat Vegán szökevény Netflix
Felocsúdni sem volt időnk A Tinder-csaló botrányos történetéből, máris megérkezett az újabb sokkoló sztori, ami ismét bebizonyította, mennyire könnyen lehet befolyásolni azt, aki kétségbeesetten vágyik a szeretetre. A Netflix újdonságának, a Vegán szökevénynek a főszereplőjéről azonban nem egyszerű eldönteni, valóban áldozat volt-e.

Miközben ma külön polcokon találjuk a boltokban és a szupermarketek hűtőiben a vegán termékeket, pár évvel ezelőtt még csak egy nagyon szűk réteg kiváltsága volt a veganizmus. Én sem gondoltam, hogy a húsmentes életmód lehet több is az íztelen és üres salátáknál, amelyek után szinte azonnal rátör az emberre a falási roham és korgó gyomorral kutat a fridzsiderben valami normális táplálék után.

A vegánság ma már nem csak úri hobbi, hanem egy olyan népszerű irányzat, ami fontos eleme a környezetvédelemnek, az egészséges életmódnak, a tudatos táplálkozásnak. Hosszú út vezetett odáig, hogy mindezt elfogadják az emberek, és a veganizmus vonzó, elérhető és megfizethető alternatíva legyen még azok számára is, akik a húst is hússal eszik. Folyamatosan nyílnak a vegán éttermek, és egyre több büfé étlapján jelennek meg a húsmentes fogások. Húsz évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna.

Ezért is lehetett hatalmas siker a 2004-ben nyitott Pure Food and Wine, Sarma Melngailis étterme, ami talán a világon egyedüliként kezdett felszolgálni kizárólag nyers, vegán ételeket. A Pure Food and Wine később már házhoz szállítást is vállalt, és nem csupán kész ételeket, hanem alapanyagokat, vegán kozmetikumokat, kiegészítőket és könyveket is megvehettek az online shop felhasználói. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az étterem minden tekintetben megelőzte a korát.

A Pure Food and Wine még ma is fogadhatná a vendégeket, és garantáltan telt házzal működne, ha az alapítója, Sarma nem ismerkedik meg egy Anthony Strangis nevű férfivel. Strangis ugyanis rávette Sarmát, hogy egyre több és több pénzt vegyen ki a vállalkozásából és az összegeket gondolkodás nélkül adja oda neki. Tízezer dollárok tűntek el az étterem számlájáról és landoltak Anthony zsebében, aki az örök élet ígéretével kábította a nőt.

Anthony Strangis Forrás: Sevier County Sheriff's Department

Anthony Strangis egy netes társkeresőn ismerkedett meg Sarmával és elég hosszú ideig csak chateltek egymással. Mire sor került a találkozásra, addigra már teljesen megbabonázta a magányos és bizonytalan, szeretetéhes vegán étteremtulajdonost. Nehéz elképzelni, hogy egy közgazdasági diplomával rendelkező nő, akinek az apja ráadásul fizikusként dolgozott az egyik legnevesebb amerikai egyetemen, hogyan dőlhetett be természetfeletti maszlagoknak, hogyan engedhetett a halhatatlanság csábító ígéretének?

Sarma elhitte, hogy Anthony egy nagyon fontos pozícióban lévő ember, egy katona, aki az életét kockáztatja azért, hogy a nőhöz hasonló civilek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket. A munkájáról csak felületesen beszélt, sosem mondta el pontosan, hova megy, hol tartózkodik, de mindig életveszélyben volt és milyen meglepő, rendszeresen szüksége volt készpénzre. Azzal nyugtatta Sarmát, hogy mindent visszafizet, hiszen hatalmas vagyona van felhalmozva gyémántokban. A nő pedig utalt és saját alkalmazottjainak a megélhetését is képes volt kockára tenni.

A férfi azzal kábította Sarmát, hogy az előző életében ő és a nő kutyája egy pár voltak, ezért sem véletlen, hogy ők hárman most újra találkoztak. Anthony azzal hitegette a nőt, hogy ha átmegy a különféle vizsgákon, amelyeket mind egy rejtélyes csoport és az univerzum maga állít Sarma elé, akkor örökkön örökké együtt lesznek. A rengeteg semmitmondó duma, misztikus hablaty és a felsőbb erőktől való félelem hatására Sarma elvesztette a kapcsolatot a való világgal. Elhitte, hogy beleszeretett a férfibe, összeházasodtak és bármit kért is tőle, ő azt készségesen megtette. Utalt, elutazott egyedül idegen országokba és pénzt csalt ki a befektetőktől. Az egykoron sikeres étterem kétszer is csődbe ment a házassága alatt.

Sarma olyannyira vágyott a szeretetre, s arra, hogy a kutyája örökké éljen, hogy nem tudott józanul gondolkodni. Legalábbis ezt a látszatot kelti magáról a Netflix új minisorozatában, a Vegán szökevényben.

Amíg A Tinder-csaló áldozatairól egy másodpercig sem feltételezhetjük, hogy csak megjátsszák magukat, addig Sarma gesztusai, testbeszéde néha igencsak árulkodó. A négy rész alatt egyre mélyebbre ásnak bele a készítők ebben a szövevényes történetben, és minél messzebbre jutunk, minél több részletét megismerjük az átverésnek, úgy fogalmazódik meg a nézőben egyre több kérdés. Sarma ugyanis nem mutatja a megbánás jeleit, csak kósza kísérletet tesz arra, hogy Anthonyra hárítsa a felelősséget és ködös indokokkal tudja magyarázni, miért is adott annyi pénzt a férfinak.

Sokszor elmondja, hogy ugyan gyanús volt neki a férfi meséje, az örökkön örökké ígérete, mégis megtett mindent. Anthony nem verte Sarmát, nem bántalmazta, még csak fogságban sem tartotta. Miért nem akart kilépni ebből a kapcsolatból, ha tudta, hogy átverik? Nem volt az ágyhoz láncolva. Mitől félt? Miért ragaszkodott Anthonyhoz? Csak nem azért nem lépett le, mert nem is volt igazából áldozat?

Sarma és Anthony története és házassága olyan furcsán ért véget, amilyen bizarr volt a közös életük. A Vegán szökevényből kiderül, milyen könnyű manipulálni minket, ha valaki ráérez a gyenge pontjainkra, az ösztönös vágyainkra. A döntéseinkért viszont minden esetben nekünk kell vállalni a felelősséget, nem bújhatunk örökkön örökké valakinek a háta mögé.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.