magazin kibeszélő diktátorfeleségek Mussolini Rachele Mussolini
Benito Mussolini szerette a nőket és a nők is szerették őt, így nem meglepő, hogy bár a történelemben Rachele Mussolini híresült el, mint a fasiszta diktátor felesége, korántsem ő volt az egyetlen asszony, aki a Duce kegyeit élvezte.

Rachele Mussolini 1890. április 11-én született Predappióban Rachele Guidi néven. Akkor került közelebbi kapcsolatba későbbi férjével, amikor az anyja hozzáment Alessandro Mussolinihez, Benito özvegy apjához. Így voltaképpen Benito és Rachele mostohatestvérek voltak. Nem ez volt azonban az egyetlen érdekesség a kapcsolatukban. Bizonyos források szerint a hét évvel idősebb Benito szemrevalónak találta a lányt, udvarolgatott is neki, majd

egy alkalommal fogta magát és erőszakosan magáévá tette Rachele-t.

Rachele azonban ezt nem vehette túlzottan zokon, mert ezután Benito szeretője lett. Ezzel azonban nem volt egyedül, ugyanis egy másik nőnek, Ida Dalsernek is viszonya volt ebben az időben Mussolinivel. Mindkét lány terhes lett a férfitól, ám Ida sokkal rosszabbul járt, mint Rachele. Bár utóbbival is sokáig vadházasságban élt Mussolini, végül 1915-ben mégis elvette feleségül, míg Idát – bár egyes híresztelések szerint vele is házasságot kötött - hatalomra jutása után bolondnak nyilváníttatta, bezáratta, közös gyermeküket pedig örökbe adta. (Sőt, talán fiatalkori halálához is köze lehetett...)

Számos szerető, de csak egy számít

Benito Mussolini karrierje tehát egyre inkább szárnyalt, Rachele pedig egyik gyermeket szülte a másik után neki - összesen ötöt. Ez azonban még véletlenül sem tartotta vissza a férjét attól, hogy számos más nővel viszonyt folytasson. Ennek ellenére az asszony pont úgy viselkedett, mint egy mintafeleség:

nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást, nem szólt bele a politikába és nagylelkűen szemet hunyt férje számtalan botlása felett.

Benito Mussolini és Rachele Mussolini Forrás: AFP

Egészen addig, amíg a Duce életébe belépett Clara Petacci. A fiatal lány évek óta rajongott Mussoliniért, még leveleket is írt neki, amikor pedig személyesen is találkoztak, azonnal elrabolta az idősödő férfi szívét. Ennek ellenére Clara hozzáment a vőlegényéhez, majd néhány év múltán így kezdett viszonyt a nős diktátorral. Mondhatnánk, hogy beállt a szeretők és egyéjszakás nőcskék sorába, de ennél azért többről volt szó – nem véletlenül volt Clara az egyetlen nő, akire Rachele igazán féltékeny volt.

A két nő szöges ellentéte volt egymásnak. Míg Rachele Mussolini felségeként ételjegyre vásárolt, addig Clara luxusban fürdött. Rachele megmaradt a klasszikus női szerepeknél és nem politizált, odaadó és alázatos volt, addig Clara Mussolini bizalmasa lett, akivel nem csupán az ágyát, de a gondolatait is megosztotta. Ennek bizonyítéka, hogy Clara szinte mindent lejegyzett a naplójában, ami a Duceval való viszonyát illeti. Az intim részletektől kezdve, a gondolatain át, egészen a más nőkkel való afférokig - mindent. Ha azt hinnénk, hogy a diktátornak elég volt két nő – a felesége és az állandó, hivatalos szeretője –, akkor nagyon tévedünk. A két legfontosabb azonban Rachele volt és persze a fix szerető, akinek még sofőrt és testőrt is biztosított Mussolini. Viszonyuk nyílt titok volt, amiről mindenki tudott.

Talán ez mentette meg Rachele-t is, amikor a Duce megbukott, ugyanis míg a diktátort és a szeretőjét kivégezték, addig Donna Rachele megúszta a megtorlást. 1979-ben, 89 évesen halt meg.

Ha érdekelnek a diktátorok és a feleségeik, olvasd el ezt a cikket is:

Rettegett Iván feleségének lenni nem volt életbiztosítás

Nyitókép: AFP

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.