magazin kibeszélő igaz történet indián Disney disney mesék gyarmatosítók Pocahontas Pokahontasz
Ki ne hallott volna már Pokahontaszról? A fiatal indián lányt közel harminc évvel ezelőtt ismerte meg a világ, amikor mozikba került a róla szóló Disney-rajzfilm. Pokahontasz igaz meséje persze már a film előtt is ismerősen csengett sok amerikai számára, ugyanis az évszázadok során szájról szájra terjedt a története.

Pokahontasz valamikor az 1500-as évek legvégén látta meg a napvilágot, méghozzá egy indián törzsfőnök, Powhatan lányaként. A férfinak több tucat felesége és gyermeke volt, mégis Pokahontaszt szerette a legjobban. A kacér természetű, cserfes kislányt lehetetlen volt nem kedvelni, ezért is ragadt rá az a becenév, ami által a világ őt megismerte. Születésekor ugyanis még másképp, Matoakának hívták, ami egyaránt jelentheti, hogy "játékos kedvű", valamint hogy "legkedvesebb lányom".

A filmből jól ismerhetjük a szemtelenül jóképű, fiatal angol hódítót, aki a való életben sosem került igazán közel az indián lányhoz. John Smith egyike volt Jamestown megalapítóinak, a város létrejöttének, valamint az Amerikába egyre nagyobb számban érkező "sápadt idegeneknek", akiknek nem örültek a helyi törzsek. Az angol telepeseket többször is megtámadták, és az egyik ilyen rajtaütést egyedül Smith élte túl. A férfit egyenesen a nagy tekintélyű indián törzsfőnök, Powhatan elé vitték, ahol már előkészítették a brit kivégzését. A legenda szerint Pokahontasz, aki alig múlt tízéves, saját testével állta útját a hóhérnak, apja pedig megkegyelmezett a telepesnek.

Nem tudjuk, hogy a fiatal lány pontosan miért vette védelmébe a nála kétszer idősebb idegen férfit, de nem egyszeri jó cselekedet volt ez a részéről. A későbbiekben többször is meglátogatta Jamestown lakóit, és ha kellett, élelmet is vitt az angoloknak. Smith-et végül hazahívták és Pokahontasz soha többet nem találkozott a férfival. A lány ezután éveken át közelébe sem ment a városnak, a telepesek és az indiánok között pedig egyre feszültebb lett a viszony.

Forrás: Wikipedia/New England Chromo. Lith. Co. - Library of Congress

Az angolok meglepő módszerrel szerettek volna véget vetni a háborúnak. Elrabolták Pokahontaszt, a törzsfőnök szeretett lányát és csak abban az esetben voltak hajlandók elengedni, ha az indiánok teljesítik a követeléseiket. A törzs azonnal lépett és szabadon engedte a foglyul ejtett angolokat, az addig ellopott szerszámokat és fegyvereket viszont nem akarták visszaadni. A béketárgyalások megakadtak, Pokahontasz pedig hosszú időre a brit telepesek fogságában ragadt.

A lánnyal azonban kivételesen jól bántak, sőt taníttatták is. Megismertették az angol szokásokkal, a keresztény hit tanításaival. A fogságban találkozott először John Rolfe-fal, aki első pillantásra beleszeretett Pokahontaszba. Rolfe elhatározta, hogy feleségül veszi a lányt, de mivel erre addig még nem volt precedens, a helyi angol kormányzótól kért hozzá engedélyt. A férfi pedig nem állt John útjába, főleg azért, mert az idő közben megkeresztelkedett indián lánnyal kötött házasságban látta a béke zálogát. Pokahontaszból egy csapásra Rebecca lett, a boldogító igent követő egy évben pedig életet adott gyermekének, Thomas Rolfe-nak.

Már három éve éltek együtt, amikor úgy döntöttek, hogy elutaznak Angliába. Pokahontasz jelképezte a brit gyarmatosítók sikerét, ugyanis a megkeresztelkedése, taníttatása volt hivatott bizonyítani, hogy a "barbár és vad" nép megtörhető. Mindenki a csodájára járt Pokahontasznak, még az akkori angol uralkodóval is találkozott, és ne csodálkozzunk a hatalmas érdeklődésen, ugyanis ő volt az első indián nő, aki európai földre lépett.

A történelemórán talán mindenki hallotta, hogy az indiánok közül sokan nem is a gyarmatosítókkal folytatott harcokban, hanem a britek által behurcolt betegségekben vesztették életüket. Azok a kórokozók, vírusok, amelyek ellen az európai szervezet már ellenállónak bizonyult, leterítette az indiánokat. Ez okozta végül Pokahontasz vesztét is, aki valamelyik európai fertőző betegségben halt meg az Amerikába tartó hazaút során.

Rövidke, mindössze két évtizednyi életét számtalan mese, regény és film őrzi az utókor számára, leszármazottai pedig a legendák szerint a mai napig ott élnek az Egyesült Államokban.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.