biblia kibeszélő Ádám Lilith Éva
"Ki az a Lilith?" – kérdezte Dr. Faust Goethe drámájában kísérőjét, Mefisztót, aki így válaszolt: "Ádám első asszonya."

– gondoltam én, amikor olvastam ezeket a sorokat. Hol volt még akkoriban az internet? Ahol pedig utána tudtam nézni, ott nem találtam semmit erről a történetről.

Sokaknak – magamat is beleértve – a Genezis ezen epizódja teljességgel ismeretlen. Hiszen a 2000 évig feledésbe merült történet csak napjainkban került elő újra. És azt, hogy egyfajta reneszánszát élheti, nem utolsósorban a nőmozgalmaknak köszönheti, amik kiemelték a tetszhalálból.

Először a 19. század végén az ezotéria élesztette újjá, a hatvanas években pedig, mint a nő őstípusa, a modern pszichológiában kapott helyet.

Természetesen legtöbbször mint a férfifaló femme fatale vagy mint a bosszú angyala, esetleg mint a férfiak által dominált rend elleni lázadó.

Nem gondolom, de az bizonyos, hogy Évával ellentétben ő nem vetette magát alá férjének, Ádámnak.

Ismerjük meg a történelem egyik legizgalmasabb misztikus női alakját, Lilithet és az emberiség első kapcsolati viszályát.

Ahogy a Talmudban beszámolnak róla, Isten Ádám mellé asszonyt alkotott, akit ugyanúgy, mint a férfit, porból teremtett, és ezzel teljesen egyenrangúvá tette vele.

Ez Ádámnak bizony nemigen tetszett, és követelte, hogy igenis az asszony rendelje alá magát neki. Lilithnek az alárendeltség teljesen idegen volt, hiszen szabad volt, és egyenrangú, és ezt esze ágában sem volt feladni.

Ádám, úgy tűnik, a szexualitásban is igencsak fantáziátlan és tehetségtelen lehetett. A legenda szerint. Amikor Lilithnek a misszionáriuspóz unalmassá vált, szeretkezés közben kérdőre vonta párját:

  • Miért kellene nekem mindig alattad feküdnöm?
  • Én is porból lettem, egyenlő vagyok veled.

Büszke, öntudatos és erős asszony volt, megtagadta, hogy férje alattvalóként kezelje. Ádám pedig nem volt képes felette uralkodni, és mivel tehetetlenségében erőszakkal, parancsszóval próbálkozott, állandó veszekedés, botrány volt kettejük között.

Ezért Lilith fogta magát, és otthagyott csapot-papot. Elhagytaférjét, és nyugalmas paradicsomi életét.

Ádám könyörgésére az Úr három angyalt küldött utána, hogy visszahozzák. Azonban Lilith erre nem volt hajlandó. Hiábavaló volt minden kérlelés és fenyegetés, az angyaloknak sem sikerült visszavinniük őt Ádámhoz.

Forrás: Origo
Bibliai bűnügy: Zsuzsanna és a vének

Egyébként is időközben démonná változott, és már együtt élt Djinn démonnal a Vörös-tenger partján, akitől több tucat gyermeke született. Hogy eztán mi történt, arról két legenda is kering:

A történet egyik változatában engedetlenségéért büntetésből az Isten mindennap megöletett gyermekei közül egyet, így a gyásztól megőrülve, gyermekeket ijesztgető démonként élte további életét.

A nekem sokkal jobban tetsző másik változat szerint ő volt a kígyó, aki később Évának a tudás fájának gyümölcsét kínálta. De Ádámra visszatérve: sosem tudta feledni első asszonyát.

Amikor Ádám már nagyon magányosnak érezte magát, bordájából egy szófogadó, alázatos asszonyt teremtett neki az Úr. Ő volt Éva.

Ádám és Éva végül is boldogan éltek, azonban idővel Ádám unatkozni kezdett Éva mellett. Hiányzott neki az izgalom. Egyre jobban vágyakozott a makrancos Lilith után. Hiányoztak neki szeretkezéseik, de az okossága, szellemisége is, és a keresésére indult. Amikor rátalált, megpróbálta Lilithet az ágyasává tenni, de ez sem sikerült neki, így visszaballagott a kissé unalmas, de odaadó Évához.

Azonban Éva is felismerte a benne rejlő képességeket, amit csak a tudás fája gyümölcsének megkóstolása után tudott kibontakoztatni. Hogy az almát Lilith adta-e oda neki, ahogy ezt a legenda tudatja velünk, nem tudhatjuk.

Hogy az eset megtörtént, azt biztosra vehetjük a következményekből: hiszen Ádám és Éva kiűzetett a Paradicsomból, ezzel vége lett könnyű életüknek.

Még ha évezredeken keresztül minden vallás azon fáradozott is, hogy Lilithet, az "ördögi asszonyt" kiiktassa a tudatunkból, ez nem sikerült nekik. Lilith a példája a zabolázatlan természetességnek és életkedvnek, amit semmiféle szabállyal nem lehet betörni. Ő az a nő, aki tudott dönteni, és akár a luxus feladásával a saját útját járni. Képes volt intellektusával az élet nehéz szakaszait leküzdeni, tudta, hogy a veszélyben mi a tennivalója. Új utakat járt úgy a szexualitásban, mint a partnerkapcsolatában.

Ő a büszke, zabolátlan, féktelen nőiesség példája, jól illik a mai kor öntudatos, szenvedélyes nőképéhez. Ő az izgalmas, elérhetetlen álom, amit minden férfi valahol minden nőben keres.

Talán mi nők mindnyájan egy kicsit ilyenek szeretnénk lenni!

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.