Munkácsy Mihály kibeszélő magazin Munkácsy Mihály felesége Cécile Papier
Nagyon meglepődtem, amikor láttam egy portrét Munkácsy feleségéről. Egy kövérkés, inkább csúnyácskának, mint átlagosnak mondható úrinő - kicsit erősebb szőrzetre utaló sötét árnyékkal az ajkai fölött. Munkácsy Mihály igazán fess és jóképű férfi volt, furcsa, hogy ezt a nőt választotta feleségül magának.

Ez az asszony tudhatott valamit. Mert, hogy nem a szépségével bűvölte el a férfiakat, az biztos. Munkácsy már ünnepelt festő volt, amikor megismerte De Marches báró feleségét, Cécile asszonyt. Első találkozásuk egy düsseldorfi estélyen történt, ahol a bárónő szeme minden bizonnyal megakadt a 189 cm magas, jó kiállású fiatalemberen. Mivel férje, a báró inkább az apja lehetett volna, így ki nem élt vágyai már ekkor felszíthatták az asszonyban a tüzet a férfi iránt.

Szexepil: férfiasság és festőecset

Amíg Cécile az idős báró felesége volt, nem találkozgathatott Munkácsyval, ám azt nem akarta, hogy más happolja el előle a festőt, ezért saját húgát, Ethelt küldte hozzá, hogy "szórakoztassa". Vagyis Ethel nővére biztatására lett Munkácsy szeretője. A báró halála utáni évben azonban már Cécile volt az első számú nő a festő életében, és a gyászév letelte után nőül is ment hozzá.

Munkácsy nem sejthette még, hogy bár ő egy érzelmes társra vágyik, csupán eszköze lesz felesége szükségletei kielégítésének. Férfiassága és festőecsete jelentette az asszony vágyainak netovábbját. Előbbi a kéjes örömök, utóbbi pedig a fényűzésének volt biztosítéka.

Forrás: Wikipéda

Munkácsyné és a fényűzés

Azt, hogy mi is volt fontos a nőnek igazán, rendkívül jól szemlélteti a nászútjuk során szüleinek írt levele.

De számos Munkácsy levélben is fény derül arra, hogy a pénz és a fényűzés mindenek felett állt a nő életében. Munkácsy sokszor panaszkodott arra, hogy felesége már megint adósságot halmozott fel, és nem győzött eleget dolgozni, hogy kifizethesse a szabót és az egyéb felmerülő költségeket.

Az állandó féltékenykedés sem járult hozzá a festő lelki nyugalmához. És bár feleségének távollétében hűségesen írta a meleg hangvételű leveleket, melyeket Cécile elvárt tőle, viszonya lett barátja, (az állítólag homoszexuális) Charles-Joshua Chaplin festő feleségével. Akihez szoros barátság fűzte, és minden bizonnyal megértőbb lelki társ volt, mint az állandóan újabb képeket követelő feleség.

Lázár Béla szerint Chaplinné Robert nevű kisfiának is Munkácsy volt az apja. Sajnos a fiú egy kadétiskolában lebukott a lóról, és szörnyet halt. Így, mivel Cécile is elvetélt egyszer, majd újszülött gyermekük is meghalt, a festőnek nem maradt utóda.

Kétpólusú depresszióban szenvedett

A neves genetikus, Czeizel Endre szerint a festő kétpólusú depresszióban szenvedett. Így nem egyszer előfordult, hogy szinte önkívületben alkotott, majd amikor elkészült a műve, olyan kimerültnek, kiszipolyozottnak érezte magát, hogy csak céltalanul bolyongott. Sőt, a műveit ért legcsekélyebb kritika is önmarcangolásra késztette. És Cécile asszony mellett nem volt megállás.

Lyka Károly nekrológja szerint "Talán ez az erős vágy a nagy, a széles, a drámai után lankasztotta el a lelkét." A végleges értelmi leépülést azonban tudjuk, hogy valójában a vérbaj okozta nála. Az agyát is megtámadta a betegség.

A gyakorlatias asszony azonban résen volt. A már elmegyógyintézetben levő férjével még aláíratta az összes művét, így biztosítva be a saját jövőjét. De bármilyen talpraesett volt is, mohóságát nem tudta elnyomni, és miután a férfi mindössze 56 évesen, az endenich-i gyógyintézetben elhunyt, Cécile asszony idő előtt árvereztette el a képeit, és így "nagy értékcsappanást idézett elő a mester műveinek áraiban".

Az özvegy nagyzolási mániáját Munkácsy még halálában is "kielégítette". Temetése egy "utolsó szuperprodukció" volt. Hatalmas pompával kísérték a Műcsarnokból végső útjára a magyar realista festészet egyik legnagyobb alakját. Csak belépőjeggyel lehetett látni a menetet.

Nyitókép: Wikipedia

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.