"Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni"

irodalom öngyilkos kibeszélő szerelem öngyilkosság magazin kultúra Márai Sándor barátság
Bár egyik regénye sem könnyű olvasmány, Márai Sándor azok közé az írók közé tartozik, akinek műveit rutinos és alkalmi olvasók is örömmel veszik a kezükbe. Éppen ezért talán nincs is olyan hazai alkotó, akit ennyit idéznének, legyen a téma szerelem, barátság vagy éppen önismeret. Máraitól még az is olvasott valamit, aki abban a hitben él, hogy még soha nem olvasott Márait. 

Márai Sándort a magyar irodalmi élet ellentmondásosan kezelte. Már az 1930-as években korának legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott, ám amikor 1948-ban elhagyta hazáját, kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Magyarországon a kilencvenes években kezdték újra kiadni életművének legfontosabb darabjait, én is akkor ismerkedtem meg vele, helyesebben a regényeivel. Amikor utánaolvastam, megdöbbentett, hogy egy ember, aki ekkora élettapasztalatot szerzett, hogyan jutott arra a döntésre, hogy önkezével vessen véget életének. A magyarázat magányosságában és előrehaladott rákbetegségében rejlik: az egyik legnagyobb magyar író 1989-ben halt meg, egy pisztolylövéssel végzett magával amerikai otthonában.

Márai Sándorral különösen alakult az olvasói viszonyom. A huszas éveim elején jártam, amikor már meg lehetett vásárolni a műveit, faltam azokat, mindent elolvastam tőle, amit lehetett, a leginkább mégis azok szóltak hozzám, amelyek középpontjába az emberi kapcsolatokat, mint a barátság, szerelem, féltékenység, hűség állítja. Azt gondoltam, soha nem fogok ráunni...

Aztán később volt egy időszak, amikor úgy éreztem, ha egy regényét olvastad, mindet olvastad és sok éven keresztül nem vettem a kezembe tőle semmit. Mostanában - harminc évvel később - azonban úgy érzem, ismét hozzám szól, a mostani énemhez is. Sorai örökérvényűek maradtak, én azonban változtam.

Forrás: Wikipédia

Most 10 - talán kevésbé ismert - idézettel szeretnénk meghozni a kedvedet, hogy valamelyik regényét a kezedbe vedd.

Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni.

A bűn nemcsak az, amit megteszünk. Bűn az is, amit szeretnénk, de nem vagyunk elég erősek.

A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.

Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

És mi a tartalma a mi hatalmunknak, a nők erejének? Azt mondod, a szerelem. Hát lehet, hogy a szerelem. Én néha már kételkedem ebben a szóban. Nem tagadom a szerelmet, dehogyis. A legnagyobb földi erő ez. S mégis néha úgy érzem, a férfiak, mikor szeretnek bennünket, mert nem tehetnek másként, kissé le is nézik az egészet.

Az élethez türelem kell. De a csodához bátorság kell. Az egyszerű, a csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen. De ez nagyon nehéz.

Az élet nagy párharcát, még a válságos pillanatokban is, csak az udvariasság fegyvereivel szabad megvívni.

Nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek. Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul. Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. Csak éppen ezt: szeress, de módjával. Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid, s aztán elpusztulsz. Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak. Nem kell sokat beszélni erről. Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz.

Gyakran esik meg, hogy egy kapcsolat, amelyet a szerelem kovácsol, átalakul barátsággá, ritkábban, hogy hosszú barátságból felvillan a szerelem szikrája.

Hajnal Veronika

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.