Szinte lebénultak az ujjai, halláskárosodással küzd, mégis töretlenül zenél a 70 éves Phil Collins

magazin kibeszélő énekes Phil Collins
A hétszeres Grammy-díjas, Oscar- és Golden Globe-díjas dobos, énekes, dalszerző Phil Collins vérbeli zenész, január 30-án tölti be a 70-et, és még most koncertezni készül. Noha anno halláskárosodása és súlyos gerincbetegsége miatt vonult vissza, és már nehezére esik ütni a dobot, de a legenda nem adja fel, hiszen színpadra született. 

Phil Collins 1951. január 30-án látta meg a napvilágot Londonban Philip David Charles néven. A kis Phil ötévesen kapta meg élete első dobszettjét, ez csupán egy játék volt, ám elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy felkeltse a gyerek érdeklődését a hangszer iránt. Ahogy teltek az évek egyre többet játszott, egyre profibb eszközökön.

Ám izgatta a színház világa is, hiszen édesanyja ezen a területen dolgozott ügynökként, így a kisfiú gyakran elkísérte őt a színházakba. Éppen ezért kamaszként színitanodába járt, a zene pedig még csak egy hobbi volt számára. De azért egy iskola bandába is beszállt dobolni.

Karrierje akkor billent át a zene irányába, amikor '67-ben egy újsághirdetésben meglátta, hogy a Genesis együttes dobost keres. Jelentkezett, és beválogatták a bandába, aminek később az énekese lett.

Magánélete viszont nem alakult ennyire szerencsésen. Megnősült, született egy fia is, illetve adoptálta neje lányát, ám hamar elvált a feleségétől. Ettől pedig depresszió kínozta.
A zenekar viszont egyre népszerűbb lett, de Collins 1981-ben egy szólólemezzel is előrukkolt, ami szintén hatalmas sikert aratott.

Időközben újra megnősült, de sajnos ez a házassága sem hozott sírig tartó szerelmet számára, és szintén válással ért véget. Viszont ebből a kapcsolatból született Lily Collins, akit számtalan filmben láthattunk, nem rég pedig az Emily Párizsban című sorozatban tűnt fel.

Ami viszont igazán nagy csapás volt Phil számára, hogy komoly halláskárosodást állapítottak meg nála orvosai, ami valószínűleg a több évtizedes zenei múltnak, a számtalan koncerteknek köszönhető. Azt javasolták neki, hagyjon fel a turnékkal.
Persze ez óriási érvágás egy vérbeli zenésznek, ezért igyekezett köztes megoldást találni, és Henry Mancini karnaggyal megalkotta a Phil Collins Big Bandet, amely sokkal lágyabb jazz zenét játszott. Ekkor kezdett filmzenéket is írni. Neki köszönhető többek között a Tarzan You'll Be In My Heart című betétdala, ő pedig ezért egy Oscar-díjat zsebelhetett be.

Genesis együttes Forrás: Getty Images/Michael Putland

Néhány lemez és turné után azonban rájött, vissza kell vonulnia az egészsége érdekében. Ráadásul súlyos gerincbetegség is nehezítette az életét. Egy idő után már egyre nehezebben ment neki a dobolás, az ujjai és a karjai nem mozogtak úgy, ahogy kellett volna, sokszor még egy aláírás is nehezen ment neki. Ez pedig érthető módon borzasztóan megviselte. A sztár bevallotta, többször megfordult emiatt a fejében az öngyilkosság gondolata. Csakis öt gyereke tartotta életben.

„Nem lőttem volna szét a fejem... Túladagolást vagy más fájdalommentes módszert választottam volna, de végül nem tettem meg a gyerekeim miatt" - vallotta be akkor Collins.

A zenész időközben harmadszor is megnősült, született még két gyereke, és harmadszor is elvált. Ám Orianne Cevey és az énekes 2016 újra összejöttek. Míg a zenész abban a tudatban volt, hogy egy párt alkotnak, a nő tavaly titokban férjhez ment valaki máshoz. A sztárnak addig sejtése sem volt arról, hogy egyáltalán más férfi lenne szerelme életében, Orianne viszont kettős életet élt. A frigy után a nő fogta magát, és beköltözött újdonsült fiatal férjével egy Miamiban lévő villába, ami ráadásul Phil tulajdonában van. A férfi azóta jogi úton próbálja kitenni exét és férjét a saját házából.

Collins betegségei ellenére a Genesis 2020-ra újra összeállt volna, és meghirdették a turnékat, ám ezeket a koronavírus miatt el kellett tolni.
A legendás zenész saját bevallása szerint ő nem énekes, aki egy kicsit dobol, hanem dobos, aki egy kicsit énekel. Éppen ezért nem lehet könnyű számára, hogy a koncerteken, majd nem sokat ülhet a dobok mögött. Ám a 70 éves Collins úgy tűnik, egy vérbeli művész, aki sosem adja fel, és halálig zenélni fog minden nehézség ellenére.

Nyitókép: Getty Images

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.