40 évvel ezelőtt gyilkolták meg John Lennont, de ki volt ő valójában?

halál magazin The Beatles John Lennon évforduló
A The Beatles kétségtelenül a popzene egyik legnagyobb hatású, és legsikeresebb zenekara volt. Biztosan mindenki ismeri a gombafrizurás srácokat, akikért szó szerint megőrültek a rajongók. Nos, mi most nem a Beatlesről szeretnénk mesélni, hanem John Lennonról, a Beatles kulcsfigurájáról szeretnénk mesélni, akit negyven évvel ezelőtt, 1980 december 8-án gyilkoltak meg.

John Lennon nemcsak zeneszerző volt: festett, rajzolt, íróként és költőként is próbálkozott, emellett pedig küzdött a polgári jogokért. A Beatles alapítója idén ünnepelné 80. születésnapját, de az élet más sorsot írt neki, csupán 40 évet élhetett... Íme, néhány érdekesség a meggyilkolt sztárról.

A Beatles alapítója az évtizedek múlásával is megmaradt a zenetörténet egyik forradalmi figurájának. John Liverpoolban született, később pedig New Yorkban telepedett le. A világhírű, Imagine című dal szerzője állítólag hiába hirdette a békét, fiatalabb korában erőszakos volt. Egy korábbi, Playboynak adott interjúban így fogalmazott:

„Nem tudtam kifejezni magam, így hát ütöttem. Összeverekedtem férfiakkal és megütöttem nőket. Ezért beszélek mindig a békéről. A legerőszakosabb emberek azok, akik a szeretethez és a békéhez fordulnak"

Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy 21 évesen majdnem halálra verte az egyik rajongóját, aki azt állította, meleg.
John Lennon ki nem állhatta a saját hangját, legalábbis a Beatles managere, George Martin ezt mondta egy interjúban. Állítása szerint a gombafrizurás énekes folyton effekteket kért a hangjára, hogy jobban szóljon, de a Beatles albumokkal sem volt teljesen elégedett. Lennon már gyerekkorában kórista volt, ami azért érdekes, mert életében rendszeresen kritizálta a világvallásokat, karrierje mégis egy templomi kórusban kezdődött.

John rendkívül rosszul látott, és diszlexiával is küzdött, bár utóbbit csak felnőtt korában ismerte fel. Jogosítványt 25 éves korában szerzett, de nem volt valami jó sofőr, többször is balesetezett. 1969-ben egy skóciai nyaraláson árokba hajtott, összetörte Aston Martinját, és a fején lévő sérülést 17 öltéssel kellett összevarrni. A történtek után sosem ült volán mögé.
Lennon sosem titkolta, hogy szeret drogozni, nem vetette meg a füvet és az LSD-t sem. A Rubber Soul című albumot betépve, a Revolver című album dalait pedig többnyire LSD hatása alatt írta. Utóbbi régebben normál, legális élvezeti cikknek számított, így bármennyire is furán hangzik, akkoriban ez nem volt annyira ördögtől való. Cigarettázott is, azonban annyira imádta a tengert, hogy amíg a vízen volt, nem dohányzott.

Forrás: Getty Images/Jim Gray

Annyira imádta a Monopolyt, hogy az összes turnéra magával vitte. A macskákat is szerette, élete során 16 macskája volt. A zenész járt a Bermuda háromszögben, ahol hat-hétméteres hullámokkal küzdöttek órákon át. Ő a kormányba kapaszkodva vészelte át az utat, és állítólag nagyon jól érezte magát. John azért utazott el, hogy újra dalokat írjon, akkor még nem tudta, hogy ez lesz az utolsó nyaralása.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a vietnámi háború ellen tiltakozó John Lennon olyannyira felhúzta az akkori elnököt, Richard Nixont, hogy a zenészre állította az FBI-t és a CIA-t. Az volt a célja, hogy kiutasítsák Lennont az USA-ból.
A 9-es szám meghatározta az életét, visszatérő szám volt.

Lennon október 9-én született, és december 8-án este halt bele sérüléseibe, miután meggyilkolták, azonban ekkor szülőhazájában, Angliában már december 9-e volt. Kisfia, Sean október 9-én született.

A zenészt egy fanatikus rajongója, Mark David Chapman lőtte le a New York-i Dakota ház előtt. Néhány órával a gyilkosság előtt Double Fantasy albumot dedikáltatta a zenésszel, közös fotó is készült róluk. Az autogramosztás után Lennon és Yoko egy stúdióba mentek, majd hazafelé a 72-es utcában szálltak ki ahelyett, hogy behajtottak volna a Dakota ház biztonságos, zárd udvarába. Chapman ekkor csapott le a zenészre: öt lövést adott le egymás után, amiből négy betalált. Az orvosok hiába küzdöttek érte, nem tudták megmenteni, a halála pár perccel a lövések után bekövetkezett. A gyilkos állítólag Johnny Carson-t, vagy Elizabeth Taylort készült lelőni és csak azért választotta John Lennon-t célpontnak, mert az ex-Beatle sokkal inkább "hozzáférhető" volt. A zenésznek nem volt temetése, csak virrasztást tartottak a tiszteletére, hamvait pedig a New York-i Central Parkban szórták szét.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.