szex történelem Dósa Eszter szerelmeskedés Ókori Görögország
Az ókori görög istenek korán realizálták, hogy mindent a szexuális vágy irányít. És lényegében a görög poliszok lakói is mindent a szexualitásnak szenteltek: szobrot emeltek saját férfiasságuknak, szexeltek a barátaik fiaival, és rendületlenül csodálták az emberi testet - lehetett az egy fiatal fiúé, egy nőé, vagy egy izmos testű atlétáé is.

A lányokat legkésőbb 16 éves korukig férjhez adták. Az elrendezett házasságban az apa jelölte ki a szerinte alkalmas férjet, aki általában kétszer idősebb volt a menyasszonynál. A férj gyakran kereste kurvák és fiatal fiú szeretők társaságát, akik kielégülést adtak - míg a feleség az otthon melegéért és a gyermekszülésért volt felelős. Addig nem is számított teljesértékű családtagnak, míg nem szült.

Az athéni feleségek még az utcára sem mehettek ki férfi kísérő nélkül, és nem beszélhettek nyilvánosan. Ennek ellenére, valami érthetetlen okból, több írásos és képi bizonyítéka van a boldog és szerelemmel teli házasságoknak.

Forrás: AFPforum

A prostitúció ebben a korban is teljesen természetes volt. Az arisztokraták saját kurtizánokat tartottak, akik meztelenül szolgálták fel az italokat a partikon. Ebben a társadalomban csak azoknak a nőknek volt valamiféle hatalmuk, akik prostituáltak voltak. Az ókori eszkortlányok énekkel, tánccal szórakoztatták pártfogójukat, és a szex extrának számított: minél több pózhoz értett egy örömlány, annál többe került.

Akadtak közülük igazi hírességek is: például Aspasia, aki Periklész kísérője volt - ő írta a híres férfi beszédeit, és a háttérből mozgatta a szálakat. Vagy Lamia, aki mai áron 300 ezer dollárért nyújtott szolgáltatásokat - hogy Demetrius macedón királynak ki tudja fizetni a tarifát, adót kellett kivetnie a szappanra.

A fiúszerelem a krétaiaktól ered: a pedofília korai formája rituális gyerekrablással volt egybekötve. Az arisztokrata származásúak közötti esemény az apa beleegyezésével történt. A fiú és legális elrablója két hónapot töltöttek a vadonban, ahol túlélési ismereteket, például vadászatot tanult az idősebb férfitól. Na, meg összebújtak éjszakánként. Ha a fiú is jól érezte magát, akkor a civilizációba visszatéréskor összeköltöztek. Egy fiatal fiúnak általában addig volt vonzereje, amíg el nem kezdett kamaszodni.

Az ókori görögöknél az önkielégítés az alsóbb társadalmi osztályok, a rabszolgák és a nők módszere volt. A hölgyek előszeretettel használtak olívaolajjal síkosított fa vagy bőr vibrátorokat. Az arisztokrácia ezt spermapazarlásnak tartotta, főleg azért, mert a gyermekek nemzése és a vérvonal fenntartása elsődleges feladatnak számított.

Arisztophanész például a spártaiakat gúnyolja rejszolósoknak, akik teljesen másképp élték meg a szexualitást. A leletek tanúsága szerint nem igazán ábrázolták a szexualitást, mert az csak a résztvevő két félre tartozott. A spártaiak az athéniekkel ellentétben nem gúnyolták ki a női szexualitást. Felismerték, hogy ugyanolyan természetes, mint a férfi vágy, és házasságkötéssel legalizálták.

Forrás: AFPforum

A menyasszony 18 éves felnőtt nő volt, férjet az apa választott, de a lánynak azért volt beleszólási joga. Az esküvő korántsem volt díszes mulatság: a fiatal nő leborotválta a haját, férfi ruhába bújt, és a sötétben várakozott, hogy a férje elrabolja. Utána szegény férj hazament a barakkjába, hisz a katonai kiképzés miatt 30 éves koráig ott élt. Emiatt érthető, hogy ha nem volt, aki megvédje a nőt otthon, hát saját magának kellett elég erősnek és önállónak lennie, hogy kézben tartsa a dolgokat.

Arisztotelész Spártát beteg helynek tartotta amiatt, mert a nőknek ugyanolyan jogaik voltak, mint a férfiaknak. Az athéni hölgyekkel ellentétben lehetett tulajdonuk, földjük, iskolai oktatásban és fizikai kiképzésben is részesültek. Tudtak futni és birkózni is, és a természetes szépségben hittek - olyannyira, hogy sem krémet, sem ékszereket nem használtak.

A női erő a fizikai fittségben és az utódszülésben rejlett. Amit a 300 című filmben hallhattunk Leonidász király feleségének, Gorgónak a szájából, hogy csak egy spártai nő képes igazi férfit szülni, ez valóban elhangzott. Herodotos jegyezte fel a mondást.

Arisztotelész legnagyobb megrökönyödésére a homoszexuális kapcsolatok nem voltak divatosak Spártában. De nem voltak bordélyházak sem, nem volt helye a prostitúciónak és a házasságon kívüli szabad szexnek. A spártai férfiak kiképzett katonák voltak, akik a férfierőt sportban, edzésben és olykor háborúban élték ki. Alighanem ez az alig ötvenezres lélekszámú városállam talán még a XXI. századi egyenlő és szabad világba is be tudna illeszkedni.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.