bűvész Herczeg Zsuzsa bűvésztrükk Rodolfó
Imádjuk a bűvészeket. Imádjuk, ahogy becsapnak bennünket. És bár tudjuk, hogy átverés áldozatai vagyunk, mégis vágyunk arra, hogy átejtsenek minket. Mert hinni akarjuk, hogy léteznek csodák, melyek emberfeletti, természettúli erőknek köszönhetők.

Ezért nézünk gyermeki csodálattal azokra, akik ezt a hitet biztosítani tudják nekünk - vagyis a bűvészekre. Vannak közöttük olyanok, akikre egész életünkben emlékszünk. Ha azt mondom, Gross Rezső? Ja, semmi? És ha azt mondom, Rodolfó? Na ugye, hogy emlékszel? Pedig a két személy egy és ugyanaz, csak éppen utóbbi néven vált ismertté. Mentorától kapta a művésznevét, mert egy fellépésekor az akkori politikai helyzetben nem akarták a zsidó származására felhívni a figyelmet.

A "Mindig a kezemet figyeljék, mert csalok" emblematikus mondata máig itt csenghet a füledben. Sziporkázott a színpadon, bolondult érte a közönség, így nem is gondolnád, hogy eredetileg egy csendes, visszahúzódó józsefvárosi gyermek volt. Sikerének titka - a vitathatatlan tehetségén és szorgalmán túl - talán a közönséggel való közvetlen viszonya, sármos megjelenése, szellemessége és úriembersége volt.

Forrás: YouTube

Miből lett a cserebogár?

Kamaszfiúként hőstettet hajtott végre, mely aztán az ő életét is megváltoztatta. Egy fuldokló kínai gyöngyárus után ugrott a Dunába, és kimentette. A bajba jutott férfi hálából két trükköt is megtanított neki, melyekkel már másnap szórakoztatta az utcán a járókelőket.

Előadása közben felfigyelt rá egy elegáns úr, aki nem akarta elhinni, hogy mindezt a tudást még csak tegnap sajátította el. Rezső szerencséjét az is bizonyítja, hogy a férfi nem volt más, mint a híres színész, Ódry Árpád testvére, Ódry Zuárd - a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületének vezetőségi tagja. Aki másnap estére magához is hívatta, és miután meggyőződött Rezső tehetségéről, kitaníttatta - így a szegény fiúból kitűnő bűvész lett.

Példás volt a szorgalma, de férjként is sokan követhetnék őt. Bár feleségét, Olgát már 17 évesen ismerte, sosem esett kísértésbe mással - pedig akadhatott ezer és ezer lehetőség a mulatók világában, ahol fellépett.

Az 1930-as években olyan nagy művészekkel szórakoztatta a közönséget, mint a két Latabár, Feleki Kamill vagy Alfonzó. Néhány trükkje, melyek már a védjegyévé váltak, videón is fennmaradtak az utókor számára. Ilyen volt például az ujjlevágós trükk, a fakír trükk, a zsilettpenge lenyelése, a színpadi tolvajlás. És bár mindenki imádta, ő sosem akart a középpontban lenni, megtartotta eredeti visszahúzódó természetét, a színpadon azonban kinyílt.

Nem félt, hogy felülmúlhatják, így megosztotta másokkal is a trükkjeinek titkát. Talán még vannak olyanok, akik ma is őrizgetik a Rodolfó bűvésztáskájukat, illetve a bűvész könyvét. Sokan igyekeztek megtanulni belőle a trükköket és próbálták elbűvölni a szomszédokat vagy az utcabeli pajtásokat.

De vajon miért árulta el ezeket a trükköket? Nem tartott attól, hogy ezáltal bárki utánacsinálja majd azokat?

"Tudom, hogyan kell zongorázni. Le kell ütni a fehér meg a fekete billentyűket. Egyszerű. Azonban mégsem tudok zongorázni. Így van ez a bűvészmutatványokkal is. Nem elegendő, ha az ember ismeri egy-egy trükk megoldását. Sok-sok szorgalom, munka, gyakorlás szükséges a legegyszerűbbnek látszó mutatvány elsajátításához is. Akiben megvan hozzá a kitartás, talán továbbhalad az úton, és kiérdemli a bűvész nevet. Ám aki csak néhány, nem túlzottan sikeres próbálkozásig jut el, az is megtanulja jobban becsülni a bűvészeket" - mondta.

A halált azonban sajnos ő sem tudta becsapni, és talán már nem is akarta. Imádott felesége halála után négy nappal hunyt el. 76 éves volt.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.